Újra barbieds-é a szó, a kapcsolatnyitást illetően. A múltkori poszt folytatását olvashatjátok. 

1. Nem tudjuk hová tartunk, mit is csinálunk pontosan

Adott egy pár, amely elhatározza (és most az idevezető utat nem firtatjuk, csak azt mondjuk, hogy közösen döntenek), hogy szakít a monogám életmóddal, és nyitnak külső partnerek felé. Igen ám, de mit jelent az, hogy nyitott kapcsolat? Az egyik félnek azt, hogy alkalmanként lefeküdne valakivel, aki épp megtetszik neki, a másiknak esetleg hosszabb távú elköteleződést egy harmadik személy irányában. Az egyik csak rendszeres, de rövid randikat akar, a másik el is utazna egy-egy hétvégére a szeretővel, vagy akár bevonná őt a házastársi szexbe. Rögtön az elején itt a nehézség: hogyan találják meg a közös nevezőt? Valahol máshol egyszer azt olvastam, hogy a nyitott kapcsolatokban (vagy kiderülő félrelépéseknél) a férfi partner fő félelme, hogy a nője olyan pasit talál, aki jobb nála az ágyban, a női partner pedig attól fél leginkább, hogy úgy általában nem elég jó, nem elég vonzó, és a férje/barátja biztosan el is fogja hagyni, mivel jobbat talált. Nem tudom, mennyire lehet ez általános, de szerintem érdemes ezeket a félelmeket észben tartani, amikor a társunkkal közösen kialakítgatjuk a nyitás mértékét.

Ha nem tudjuk, hová is igyekszünk, elég nehéz odajutni, úgyhogy sok beszélgetés vár a partnerekre ebben a fázisban. Például nagyon kíméletlenül szembe kell nézniük az elkötelezettségük mértékével, azzal, hogy nagyjából ugyanazt gondolják-e a kapcsolatuk erősségéről. Ha itt imbalansz van, az komoly problémákat okozhat, illetve nagyon sok munkát igényel a "lelkesebb" partner megnyugtatása. Azt is meg kell fontolni, hogy épp milyen életszakaszban vagyunk: van-e hely, idő és energia egy külső partner számára? Mi lesz akkor, ha a szerető többet akar, mint amit adni tudunk? Mi lesz akkor, ha a saját partnerünk azt akarja, kevesebbet adjunk kifelé, mint amennyit mi szeretnénk? Lesz-e energiánk, figyelmünk a társunkra az újdonság varázsa idején? Tudjuk-e, őt hogyan lehet igazán boldoggá tenni? Tudjuk-e valóban, minket mi tesz boldoggá? Képesek vagyunk-e önvizsgálatra, módosításokra, hibák beismerésére a nyitott kapcsolat működtetése során? Képesek vagyunk-e ezt megosztani a társunkkal?

A nyitás mélysége mellett azt is nagyon fontos őszintén megvizsgálni, hogy miért kell nekünk a külső viszony. Szexuális változatosságra vágyunk? Érzelmi hiányunk van? Szabadságot akarunk? Újra nőnek/férfinak akarjuk érezni magunkat? Mindketten félreléptünk már, tegyük legálissá a dolgot? Százezer és egy oka lehet a kikacsintásnak, és az őszinteség azért nagyon lényeges, mert ezzel egy csomó félelmet eloszlathatunk a társunkban. Nagyon nem jó egy olyan nyitott kapcsolat, ahol valamelyik partnert állandóan sötét gyanúk gyötrik a másik motivációit illetően, és csak azért megy bele a poli felállásba, hogy el ne veszítse a másikat.

2. Nem azonos tempóban haladunk

Ez leginkább akkor következik be, ha az elején nem tisztáztuk, mit is értünk nyitott kapcsolaton, és hol tart a sajátunk. Megállapodhatunk, hogy oké, nyitunk, és az egyik fél már a harmadik szeretőt fogyasztja, a másik viszont megbántottan nézi, még egy partnert sem talált, és nem is érti, mi folyik körülötte. A probléma gyökere gyakran abban található, hogy a nyitott kapcsolatot jobban forszírozó (gyorsabban haladó) fél csak a pozitív dolgokat (szex, kaland, szabadság) érzékeli a félrelépéssel kapcsolatban, a másik pedig inkább a negatívumokat (törődés hiánya, féltékenység, szakítás veszélye), és ezek visszatartják a nyitástól. Illetve még mélyebben arról van szó, hogy a kapcsolatuk megélésében máshol tartanak. Baczynskinek van egy kapcsolati piramisa (egyfajta Maslow piramis), amelynek az alapzata, a legszélesebb része a "Biztonság, bizalom, intimitás" fogalmakkal írható le, a középső része a "Kísérletezés, kockázatvállalás, sebezhetőség", és a csúcsán helyezkedik el a "Tanulás, tudatosság, változás". Ezek egymásra épülő szintek, nem lehet a tetejére jutni a piramisnak az alsóbb rétegek kihagyásával, vagyis akkor lesz sikeres egy nyitott kapcsolat, ha együtt érnek a partnerek - legalább - a második szintre. Ha elég erős a bizalom és az érzelmi biztonság, akkor sokkal kisebb a valószínűsége, hogy veszélyeztetve érzik a kapcsolatukat a külső viszony által.

Ha kiderül, hogy a két fél nincs azonos szinten a kapcsolatuk biztonságával kapcsolatos érzéseiben, akkor nem az a megoldás, hogy a gyorsabb tempójú partner azt mondja, ugyan, csináljuk, aztán majd kiforrják magukat a dolgok. Nem fogják ugyanis. De az sem megoldás, hogy feladják a kapcsolat nyitásával kapcsolatos elképzeléseiket, mert lehet, hogy az a lassabb tempójú félnek jó lenne, de a szellemet általában nem lehet visszatuszkolni a palackba, és valamiféle érzelmi/szexuális változás már így is megtörténik a kapcsolatban, hiába fél tőle a nyitott kapcsolatért kevésbé rajongó fél. Baczynski praxisában sok pár ilyenkor néhány hónapnyi monogámia mellett dönt, hogy meglássák, elég erős-e kapcsolat a nyitáshoz, és sok beszélgetéssel, egymásra figyeléssel kiderítsék, hogy mibe is készülnek fejest ugrani, anélkül, hogy bármit is léptek volna ténylegesen. Ez általában olyan pároknak szokott sikerülni, akik igazán elkötelezettek egymás iránt, és biztosan együtt akarnak maradni, csak épp változatosságra vágynak. A másik technika, ami szintén beválhat, az a kis lépésekben haladás - csak olyasmit műveljünk más partnerrel, amire a társunk nyugodt szívvel igent mond. (Praktikusan szerintem ez a flörtölés lehet, de még itt is azt gondolom, hogy nehéz megállni ennél a pontnál, ha igazán vonzó valakibe botlunk.)

Hosszabb az anyag, mint gondoltam, így végül 3 adagban kapjátok. :) És még egy kis statisztika, mert az szeretve van itten, a hűtlenség blogon: Baczynski tapasztalata szerint a nyitást 60-40% százalék arányban kezdeményezik a férfiak és a nők.