Barbieds sorozatának 3. része a nyitott kapcsolatokról Marcia Baczynski könyve alapján. Itt olvashatjátok az első és itt a második részt.
Elérkeztünk az utolsó adaghoz a nyitott kapcsolatok működtetéséről szóló sorozatban. Végezetül a féltékenységet és a szerepeknek való megfelelési kényszert járjuk körbe.
A féltékenységet a mi kultúránk a kapcsolatokra leselkedő egyik legnagyobb veszélynek tartja, olyan érzelemnek, amely egyúttal kevéssé szalonképes viselkedésformákat is igazol. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy a féltékenység a hasznunkra is fordítható: semmi sem árulja el világosabban ugyanis, hogy mire vágyunk igazán egy kapcsolatban. Persze nem kell szándékosan rájátszani a féltékenységre (akit szeretünk, többet érdemel, mintsem hogy ilyen trükkökkel próbáljuk visszaszerezni/megtartani), de mindenáron elkerülni, elnyomni sem kell magunkban. Ehelyett inkább figyelni kell arra, hogy mit akar nekünk mondani.
A féltékenység nem egy önálló, jól körülírható érzelem, hanem viszonylag nyíltan felvállalható, igazolható mód arra, hogy különféle negatív dolgokat meg- és kiéljünk. Sokféle érzelemből, félelemből és bizonytalanságból tevődik össze: irigység, szomorúság, harag, bánat, önutálat, birtoklási vágy, alkalmatlanság érzése, bizonytalanság, bizalmatlanság, magány, "nem vagyok vonzó", "engem senki nem szeret", "mindenből kimaradok", agresszió stb. Néha nagyon bonyolult ezeket szétszálazni, de mindenki, aki volt már féltékeny, meg tud nevezni pár dolgot, amit akkor épp aktuálisan érzett. Ha figyelünk egy kicsit befelé, megtudhatjuk, mitől rettegünk a társunk külső viszonya kapcsán, és nekünk mire van a legnagyobb szükségünk tőle.
Baczynski azt mondja, hogy ha felmerül a féltékenység, akkor egyszerűen vonuljunk félre lehiggadni, szóval inkább flight mint fight. Szerinte ha ezt eleget gyakoroljuk, akkor az agyunk egy idő után megtanul megbirkózni a hasonló helyzetekkel. (Ez a rész nekem kicsit furcsa, elnagyolt, és szerintem nem ad valódi választ arra, hogy hogyan bánjunk értelmesen a féltékenységünkkel.)
A nyitott kapcsolatba kezdő emberek gyakran éreznek a választásukkal kapcsolatban megfelelési kényszert. Egyfelől a társuknak ("tökéletesen akarom működtetni a nyitott kapcsolatot"), másfelől a külvilágnak ("azt kell mutatnom kifelé, hogy ez így tökéletes"). Ez utóbbi gond persze csak azt aggasztja, aki olyan bátor, hogy felvállalja a nyitást.
A társnak való megfelelés abban jelentkezik, hogy az illető kitolja a határait, több dologba egyezik bele, mint amit igazán el tudna fogadni, és képtelen nemet mondani. Ez a viselkedés azonban nem folytatható a végtelenségig, mert egy idő után nagyon rosszul fogja érezni magát a bőrében, ráadásul tévedésben tartja a társát, aki azt hiszi - hiszen azt mondták neki -, hogy minden oké a kapcsolatukban. Így a megfelelési kényszer tulajdonképp hazugságok sorozata, annak érdekében, hogy a partnere el ne hagyja. Ha ez a valóság, mármint, hogy a társa tényleg elhagyná, ha nem lenne hajlandó a nyitott kapcsolatra, akkor komoly probléma van a viszonyukban - senkinek nem szabad feladnia magát egy másik ember, egy kapcsolat érdekében. (Ez szerintem az egyik kulcsmomentum az anyagban: nem szabad kényszerből belemenni a nyitásba, ha nem érzi úgy valaki. Annál már jobb az egyedüllét, vagy az újrakezdés olyan partnerrel, akivel hasonlóan gondolkodnak a párkapcsolatról.)
Kiderülhet persze, hogy a tökéletességre való törekvés egyáltalán nem a társ valós igénye, csak a saját fejünkben megszületett gondolat különféle félelmek hatására. Ezért megint csak a beszélgetés fontosságát hangsúlyozza Baczynski, így lehet a félreértéseket, hamis percepciókat felszámolni. Egész biztosan ki fog derülni, hogy nem várnak tőlünk tökéletességet, tudják, hogy vannak bennünk bizonytalanságok és félelmek, amelyeket közösen kell és lehet kezelni. És amelyek egyébként azt jelzik, hogy milyen érzések, értékek fontosak számunkra, hiszen ezeket óvjuk a fenntartásainkkal, és ezek adják személyiségünk lényegét, ezért nem szabad elnyomni őket. Olyan hozzáállást nem szabad elfogadni, hogy "megszoksz vagy megszöksz", az ugyanis azt mutatja, hogy nem a kapcsolat nyitása a legnagyobb baj az életközösségben.
A kifelé való megfelelési kényszer nyilván azoknál jelentkezik, akik felvállalják a nem szokványos életmódjukat. Óhatatlanul úgy érzik, hogy csak a pozitívumokat árulhatják el, hiszen ha például bevallanák, hogy ők is féltékenyek, amikor a társuk mással van, akkor joggal vágnák a fejükhöz, hogy lám-lám, hát nem is működik a nyitott kapcsolat. Baczynski azt mondja, hogy a nyitott kapcsolatunkról inkább csak hasonló cipőben járó emberekkel vagy nagyon bizalmas barátokkal cseréljünk eszmét.
Én azt gondolom, túlságosan szofisztikált vélemény általában nem várható a nyitott kapcsolatot illetően, ezért talán jobb hallgatni róla. A legtöbben a saját élet- és kapcsolatfelfogásukat látják veszélyeztetve egy ilyen "deviancia" által, és képtelenek felfogni, hogy ez is csak egy kapcsolat, amiben történnek jó és rossz dolgok, csak úgy, mint minden más kapcsolatban. Nem a "mit csinálunk", hanem a "hogyan csináljuk" számít Baczynski szerint. A kapcsolat formációja kevesebbet számít, mint az, hogy hogyan viszonyulunk a társunkhoz.