És én is tudom, hogy egy szavamba kerülne, hogy a feleségem otthagyja a szeretőjét.

@hibiszkusz50:
Erre a válaszra számítottam.

@est ragon:

Téged súlyosan megtévesztettek :P
Copyright SB!! De jobbat én sem tudok :))

@hibiszkusz50:

"Ő szövetséges, akivel együtt élek, és együtt akarok élni. És ezt ő is így gondolja."

Ha ez így működik és ELÉG, akkor semmi gond :)

Azzal ámítom magam, hogy aránylag jól ismerem a férfi értékrendet. Férfi nevelt, imádott bátyókám hivatásos katonaként "szupermacsó" szakmában dolgozik, stb.
Ez a "szövetséges", "társ" stb. a férfiak jó részének értékrendjében nagyon fontos dolog. Viszont nekem személyesen kevés lenne, ha csak ez lenne.
Jobban szerettem mindig, ha elsősorban NŐként kellek :))
Valami erősen olyasmi amiről estragon ír - csak jóval kevéssé túláradóan (bocs!). És persze legyen benne a szövetséges/társ is. Ezt volt nehéz megtalálni.

@est ragon: "Imádlak Titeket" -:) Vice-versa az érzés... :)

@OakTree:
A Szövetségesben benne vagyunk mint Nők is! Ha nem lennénk benne, mást választana a férjünk. A másik blogban épp ezért írtam le a 168 órát AdélAnitának, mert nem szabad összetéveszteni a heti 2-3 órányi szerepet azzal, ami 5-ször akkora súlyt kap a másik ember életében. A szeretőzés kikapcsolódás, feltöltődés csupán egy házasságban élő embernek.
A szeretők szeretik nagyító alatt szemlélni saját szerepüket, és ez odavezet, hogy egyedül, magányosan élik az életüket örök hiányérzettel.
Mindenkit óvok ettől a keserű felismeréstől.

@hibiszkusz50:

a sors fintora, hogy csak akkor akarnád, hogy hagyja ott a szeretőjét, amikor már pont nem "tudná" elhagyni őt :-)

igazad van: addig meg minek "harcolni ellene" :-)))))

@OakTree: @skarlát betű:

Engem meg akartok téveszteni. Vagy magatokat?
Mindegy, nem sikerült :-)))))

Ha kiváncsiak vagytok, mire alapozom az "éleslátásomat", privátban megírom szívesen :-)

@Pearl77:

:-)

@Processzor típusú nő: ezért kellene néhány szeretőnek valóban nyitott szemmel járni. Nem egyszerű. Ha van valakije az embernek, akire gondol, nem fog kifelé kacsintgatni, főleg, ha jól érzi magát benne. Megtenni a legnehezebb és jön az ördögi kör, a 22-es csapdája. Bár ez is, mint sok minden relatív. Azért azt is le kell tisztáznia magában az embernek, hogy mire vágyik valójában.

@Processzor típusú nő: Esete válogatja, valószínűleg legtöbbször igen. Tudom, az én esetem spéci, de azért ez is egy a sok közül. Nálunk már nincs szövetség, és ha valami bajom van, azt nem F-nek mondom el először. Ő sokszor nem is szerez róla tudomást, mert úgyse tud/akar segíteni. Sajna akkor se tudott, amikor esetleg még akart volna. Mindig tőlem várta mindennek a megoldását, és én meg is szoktam oldani. Utána meg csodálkozott, hogy számomra ez az egész már nem szövetség.

@est ragon: Ezt nem tudhatod. Attól függ, milyen az a házasság. Tőlem hiába kérné F, hogy szakítsak a szeretőmmel, de hát tett is érte, hogy így legyen. Másnál meg természetes, hogy ezt megteszi. Amúgy miért akarna Hibiszkusz50 harcolni ellene? Ha neki is van külső kapcsolata?

@est ragon: Megírhatod, aztán majd meglátod, miért nincs igazad :P

@est ragon:

Állok a privát elébe :)
Előrebocsátom azért nálam nagyon mellélőttél a poligámmal.
Akárki akármit is gondol én tényleg nem látok benne elítélendőt - egy ritka adottság/jellemző szerintem, ami nagyjából a kamaszkor végére kiderül(het) és nem betegség amiből kigyógyulni lehet.
Nekem soha nem volt átfedés két kapcsolatom között.

@Processzor típusú nő:

Igazad van. Csak abban más a véleményem, hogy meddig hihető el a szövetség megléte mindkét fél számára.
A szövetséget egy FÉRFI és egy NŐ köti. A legkönnyebben akkor szűnik meg, ha pont ezt nem látják már egymásban (eléggé). Ezért írtam a másik postnál, hogy jelenleg a hűség nevű patetikusan elnevezett eszközt az esetek túlnyomó részében nem nagyon lehet mással helyettesíteni.

@OakTree:

hol áradtam túl? :-)

mindent érzek, csak túláradást nem..... postán ebédcsekket feladni, vagy a boltban kiflit venni, minden lehet, csak túláradó öröm forrása nem :-)
kivéve egy-két esetet.... :-)

@OakTree: Hűség vagy lojalitás. Volt ilyen posztom :)
hutlenseg.blog.hu/2011/09/14/a_huseg_mibenlete_lojalitas_vagy_megalkuvas
Összesen 8 komment gyűlt ott össze :)
Hátha valaki még újat tud mondani, bár az alapvető kérdéseket szvsz tisztáztuk akkor.

@est ragon:

Az érzelmeid számomra mindenhol :) Nekem úgy jön le, mint a Deep Purple talán Coverdale korszakából a "Hard Loving Man". Hozzám meg ugyanebből a korszakból a "Solidier of Fortune" közelebb áll :))))))
Ez is pusztán gusztus dolga részemről. Egzaktul vagy közel egzaktul sem tudnám megfogalmazni. Legyen mondjuk női megérzés/hiszti. Szóval CSAK :)
Tudod, hogy semmiképpen nem sértés akart lenni.

@skarlát betű:
Akkoriban már buzgón olvasgattam a blogodat :)
Szerintem tudod, hogy a "vagy" lett volna már a címben amit még megérteni sem tudtam volna :)))

@OakTree: ÉS/VAGY. Most azt írnám. De címet nem illik megváltoztatni utólag.

@skarlát betű: Na, most loptad a szívembe magad azzal, amit PTN- nek írtál. Én pont így élek! Szó szerint így! Nekem éppen ezért elképesztő és szinte kezelhetetlen az, ahogy valaki más gondoskodik rólam és törődik velem, vagy ad tanácsot az ügyeimben. Ilyenkor kell észen lenni, hogy ne kezdjek dühöngeni a keserűség miatt.

@skarlát betű:
Az írtad, nincs köztetek szövetség már a férjeddel. Olvasom a hozzászólásokból, hogy neked is szeretőd van. Miért nem válik el tőled a férjed? Nem lehet, hogy a kibirhatatlanság máza alatt mégis ott van a szeretet?

@Processzor típusú nő: Mert nincs hová mennie, azért nem megy el. Nem tudja eltartani magát, beteg. Nem magatehetetlen, de annyira nem egészséges, hogy megéljen egymaga.
Én küldeném, de hát hová?

@skarlát betű: miért a te gondod, hogy miből él meg, miután elváltok? Ő nyújt neked ezért a gondoskodásért cserébe valamit? Vagy sajnálod? Úgy tűnik, hogy az ő életéért részben feláldozod a magadét.

Nem azért mondom, én sem tudnék kirakni egy beteget az utcára. Nem vagyok én annyira karakán. Bár igaz, hogy sokszor lenne megoldás, csak "kényelmesebb" magatehetetlenné válni, és rászorulni a másikra.

Dehát ezt te is tudod, gondolom.

@Immacoolata: Most már a gyerekek miatt nem tehetem ezt meg, nekik mit mondjak, az apjuk megy a híd alá? Mikor összekerültünk, tudtam, hogy beteg, de azt nem, hogy ez ennyire életképtelenné teszi - dolgozik, de az egy albérletre se elég.
Sajnálom is, de elsősorban nem tudok vele mit kezdeni. Nincs más, akire ráterheljem ezt a batyut, és olyan hülyén neveltek, hogy cipelni szoktam, amit elvállalok.
Ez van...

@skarlát betű: hjaj. bizos hülye ötlet, de szoktak keresni ottlakással gondnokot, házmestert, bocs nem akarok itt okoskodni, csak volt az ismeretségi körömben hasonló eset, és akkoriban jártam körbe a lehetőségeket. Ingyen lakásért vagy lakás plusz egy kis fizuért. De ez attól is függ, hogy mit képes elvállalni, persze. :( Apróbb javítgatások, kutyaetetés, gereblyézés, söprögetés, házra vigyázás, amikor a tulajok elutaznak...

@Immacoolata: Nincs megoldás per pill, köszi, nem akarok itt további részletekbe menni.

@skarlát betű: Persze. Nem akartam tolakodni, bocs!

@OakTree: Ami a szövetséget illeti, szerelmen és szereteten alapul, valamint a közös célokon és a konszenzuson alapuló életvitelen. Közösen alakítjuk az életünket, benne azt is, hogy két szabad ember önként marad egymással, mert ez számukra jó, de közben beleférhet izgalomkeresés, kaland, valamiféle, az otthon rutinján túlmenő bizsergés, új emberek megismerése. És ez nem borítja fel a szövetséget.

@skarlát betű:

Nem könnyű a helyzeted, és bármennyire is borzasztó lehet megélni, hogy nem valószínű az, hogy kiutat találsz (legalábbis a jelenben), mégis
nagyra tartom,hogy nem hagyod elveszni azt az embert, aki történetesen a gyerekeid apja.

Tényleg igaz, hogy nem az érzések a lényegesek, hanem amit teszünk.

Mondd, ha Te lennél ebben a helyzetben, vajon Ő is megtenné ezt érted? Vagy esetleg még jobban is csinálná, mint Te? Vagy ellenkezőleg, már rég el lennél kergetve a háztól?
Mit gondolsz?

Témábavágó a ma esti film a ViaSat3-on. 21.25-kor kezdődik a Végzetes vonzerő Michael Douglas, Glenn Close főszereplésével.

Egy családos férfi alkalmi kapcsolatba keveredik egy nővel, ám a nőt nem lehet lerázni.

@hibiszkusz50:

Simán el tudom képzelni, és is elfogadom, hogy van akinél nem borít.
Pontosan a miatt fertőzöm a jelenlétemmel ezt a blogot is, mert erősen érdekel :)

Az általam (meg)ismert párkapcsolati formában a kiindulási alap minden esetben az, hogy egy szabad nő meg egy szabad férfi azért kezd teljesen önként párkapcsolatba, mert megtalálni véli a számára "ideális" ellenkző neműt.
Teljesen önként "visszalép" mindkét fél a szabadságából annyit amennyi a kapcsolat működtetéséhez szükséges. Egymást nem korlátozzák, nem lesznek egymás "tulajdonosai" :) Mindkét fél önként belerak apait-anyait, hogy a hétköznapi taposómalmot bírják és az esetleges utódokat képesek legyenek felnevelni. A hátteret/bázist a taposómalomhoz a párkapcsolatuk adja ahonnan mind a ketten töltődnek/tankolnak.
Ha ebből a nö a nöt, a férfi meg a férfit kezdi kivonni, pont az egész alapja - a töltősési bázis - válik kérdésessé, illetve szűnik meg.
A másik félnek pedig az általam látott esetekben ez azt jelenti, hogy ő mint nő/férfi a kapcsolatban feleslegessé vált.
Mivel mindkét fél önként van a kapcsolatban, bármikor bármelyik szabadon és egyoldalúan kiléphet, de a másik is teljesen szabadon reagálhat az érzelmeinek és céljainak megfeleően. Azt nagyon tudom, hogy ez a gyakorlatban messze nem ilyen egyszerű :)))

Időközben persze simán kialakulhat valamiféle erősebb kötelék - anyagi, gyerekek, felelősségérzet, stb. - és tovább mehet a dolog nem klasszikus férfi-nő párkapcsolati alapokkal. Persze csak ha kölcsönösen és ténylegesen képesek újradefiniálni az alapokat.
Azért értem ezt nehezen, mert számomra az új "alap" az következmény. A szövetség, gyerek, család, közös vagyon stb. azért jön létre, mert a két fél hosszú távon a párkapcsolatra alapozva "hozza létre" ezeket.
Ki lehet cserélni persze az okot és az okozatot, csak nekem ez már eléggé magas filozófia :)))

Ilyet viszont én tényleg nem láttam, semmi konkrét és megbízható információm vagy elképzelésem arról, hogy hogyan működik. Komoly szakirodalom is nulla. Itt a blogon is kb. 2-3 nick az érzésem szerint aki nem éppen átmeneti/keresési/kényszer fázisban van az általam ismerni vélt párkapcsolati világban, hanem tudatosan és zökkenőmentesen a másikban él.

Simán elismerem, hogy jelentősen torzítja a látásmódomat, hogy mindezt főleg "kapuzáró" 50-es férfiak és 40-es nők esetében láttam főleg, akik a "fordított kamaszkorban" elszabaduló hormonjaik és öregedéstől való félelmük miatt voltak kénytelenek legtöbbször utólag rájönni, hogy mi is ez az egész.
Az ő eseteikben az itt olvasható indokok és érvek ugyanígy előjöttek persze - csak a helyzet és a következmény volt gyökeresen más.

@OakTree:
Te most egy valódi, nyitott házasságról beszélsz, ami TÖKÉLETESEN működik?:)
Még a normál kapcsolatok sem működnek tökéletesen, hát még egy ilyen formáció!:)

@Szemekbe zárt titkok:

Nem. Én a "hagyományos" verziót akartam szószátyár módomon a kezdetektől az esetleges válásig vagy átértelmezésig összefoglalni :)

A nyitottról sem tapasztalatom sem információm, sem értékelhető szakirodalom :))

Elvileg beszélhetünk tökéletesről. Még a virtuális papír is mindent elbír.
Gyakorlatban természetesen Neked van igazad.

@Szemekbe zárt titkok: Nem tudom, ő mit tenne a helyemben, mert világ életében rászorult valakire, így nem is tudja, milyen lehet, mikor nem szorul rá senkire. Egyébként nem egy vadállat, persze, csak egy gyenge, beteg, megbántott, és változásra képtelen ember, akiből már gyerekkorában kiölték az érvényesülésre való képességet és megpakolták egy csomó negatívummal. Szar batyu, de nekem elég lenne a magam szar batyuját cipelni.

@OakTree: "Az általam (meg)ismert párkapcsolati formában a kiindulási alap minden esetben az, hogy egy szabad nő meg egy szabad férfi azért kezd teljesen önként párkapcsolatba, mert megtalálni véli a számára "ideális" ellenkező neműt."

Hát, én elég sok olyan párkapcsolatot látok, ahol nem ez történt. Az egyik megtalálni vélte az ideálist, a másik meg nem talált jobbat. De persze, mikor elmesélik, akkor ezt nyilván nem vallják be.
Van, hogy mindkét fél számára kompromisszum a megoldás, egyszerűen csak sodródtak, már mindenki talált körülöttük valakit, gyereket akarnak a nők, stb

@Szemekbe zárt titkok: Ha a monogám párkapcsolatok sikerességi (sikeresség=boldogság) mutatóit nézzük, szerintem a poligám formációk (itt nem az institucionális poligámiáról beszélek), nem maradnak le mögöttük. Persze, nehéz lenne bizonyítani.

@skarlát betű:
"Van, hogy mindkét fél számára kompromisszum a megoldás, egyszerűen csak sodródtak, már mindenki talált körülöttük valakit, gyereket akarnak a nők, stb "

én is így látom, bár a legtöbbször szerelemmel indul a kapcsolat, aztán, amikor elmúlik a hormonok tombolása, már sok minden összeköti őket, így kényelemből, praktikumból egymás mellett maradnak. Biztosfészek-szindróma. :)

Jó az, a maga módján.

Valahol a kommentek elején olvastam, hogy egyszerű annyit mondani, hogy csak szex volt és utána nem válaszolni a további faggatásra.
Ez, szerintem, csak akkor elfogadható, ha a megcsalt fél nem szerez valahogy tudomást a viszony hosszáról.
Én egy évek óta tartó szeretői kapcsolatban vagyok, és a feleség az elmondás szerint szupermami, igazi családösszetartó motor, egy otthontündér. Na jó, van, amiben én vagyok jobb:-)
Ha ő megtudná, hogy a nyaralásuk idejének kiválasztását, az utazásaikat, a könyvvásárlásaikat és még annyi minden mást átszőtt a férje viszonya velem, akkor nem a szex lenne a legnagyobb baja, a többi, számára sokkal fontosabb értéket látná romba dőlni.
Persze én is hozzáteszem alkalmazkodásom a kapcsolatunkhoz, és sokszor fájdalmas is, de azt hiszem, sajnálnám őt, ha kiderülne. Neki sokkal nagyobb álma dőlne össze.

@Tenkeskapi Tánya: és mindenezek ellenére évek óta nem sejt semmit? Nahát!

@Immacoolata:
Én abban a hitben ringatom magam, hogy nagyon ügyesen csináljuk, de, mindig megdobban a szívem, mikor megszólal a telefonom, és nem csak a szerelemtől:-)
Azt hiszem, hogy ő nagyon tiszta nő, aki még a barátnőivel is csak babaételről cserél eszmét. Ha vannak is kétségei, nem osztja meg senkivel, vagy mert nem akar tisztán látni vagy mert a barátnői is hasonlóak. Én ennyire nem ismerem.

@Tenkeskapi Tánya: má bocs, de ez tökre nem tisztaság lenne, hanem együgyűség. :)

A struccpolitika kényelmes, az már igaz.

@Immacoolata:
Nem együgyű, csak a barátaik is mintaházasok:-)
Próbál tenni, beszélni, de mindig a családba való integrálás felől fogja meg a dolgot. Ha ott jól szerepel valaki, az neki elég bizonyíték.
Nekem azért sokkal jobb így.
Maradjon így az idők végezetéig:-)

@Tenkeskapi Tánya: ámen :)

Visszaolvastam magam, és lehet, hogy rólam is így ír valaki a férjemtől kapott infók alapján...
Talán éppen ezen a blogon:-)
Meredek, de semmi sincs kizárva...

@Tenkeskapi Tánya: Ilyesmi már nekem is eszembe jutott. :)

Az én sz-em is mintacsaládban él, mintacsalád-barátokkal.

Sz-em szerint a többiek is félrelépnének, ha lenne rá lehetőségük, de ezt nem beszélik meg egymás között, hiszen minden férj-feleség jó barát. Így lehet, hogy valóban félre is lépnek.

Elmondása szerint egyalkalmas kalandjaikra a férfiak célozgatnak egymás közt (sőt, mily meglepő, kölcsönös cinkosságot vállalnak alibigyártásban), de a hosszú szeretői kapcsolat tabutéma a férfibarátságban.

Nem csodálkozom, mondjuk.

@skarlát betű:

Teljesen igazad van abban, hogy nem olyan egyszerű és általános ahogy írtam.

Azt egyáltalán nem nagyon lehet eldonteni, hogy ki sodródik és ki nem. Ugyanaz az ember is máshogy látja a dolgokat megélve/átélve és később visszanézve.
Kívülről ????

Mindenki kapaszkodik a léggömböcskéje madzagjába és görcsösen vigyáz, hogy el ne ejtse a hóna alatt szorongatott mézesbödönt.
Akinek jó a tüdeje és nem lusta, az szélcsendben arra fújja léggömbjét amerre akarja. Aztán néha jön a szél. És így tovább.

Szerintem olyan kevéssé egzakt dolgot mint a boldogság, igen nehéz mutatókkal leírni. Ebbe már minden tudományágból beletört komoly emberek bicskája.
Pszichológiai, vallási biológiai, filozófiai, PERMA vagy flow értelemben értjük és mérjük?
Pillanatnyi boldogság?
Hosszú távú boldogság? Mi a hosszú táv?
Mi van akkor ha valaki tökéletesen abban a hitben van, hogy boldog, de pl. én statisztikusként azt látom rajta, hogy nem az?
Mi van ha valaki tökéletesen boldog. Aztán pár év múlva visszanéz és azt mondja teljes hittel, hogy mégsem volt az? Vagy mi van, ha visszanézve a régen boldogtalanságnak megélt dolog boldognak tűnik?

Nehéz vállalkozás! Ha megcsinálod meglesz a második Nobel. Sőt szerintem még a Nobel Béke is:))

@Immacoolata:
Igen, teljesen igaz, amit írtál.
Csak az a furcsa nekem, mint nőnek, hogy ha a falazást megbeszélik, miért nem beszélik meg, ha bizonytalanok minket vagy az egész szeretősdit illetően, például a lelkifurdalást jó kibeszélni. Sok férfi erre hivatkozva szakít a szeretőjével, ha ez nem csak egy kibúvó, jól jöhetne, ha valakivel, akiben megbíznak, meg/kibeszélnék. Ezt a férfiak magukba zárják, én megőrülnék, ha nem rágnám át a barátnőmmel újra és újra. Muszáj kimondanom, ha valami piszkál ott belül. Tudom, van nő i,s aki nem beszél.
Vagy mi, nők is azt sugalljuk, hogy nem férfias, ha nyavalyognak, fecsegnek?
Sz. nekem azt is mesélte, hogy a nagy cégeknél vállveregetés járt a házi nyúlra lövésnél, és kivétel nélkül a nő volt az, akinek aztán el kellett mennie a cégtől. Nem tartottak fegyvert a halántékához, csak mobbing áldozata lett emiatt.

@Tenkeskapi Tánya:
A kommentek elején én voltam az, aki azt tanácsoltam, hogy szerintem az a legjobb - miután kiderült a szeretői viszony -, hogyha nem magyarázkodunk, hanem meggyőzzük a házastársat,. hogy a kapcsolat nem volt fontos, és eszünk ágában sem volt elhagyni őt és a családot, és kijelenteni nem mondok erről többet semmit, mert az fájna, és ezt nem akarom.

Természetesen az információs csap elzárása csak a lelepleződés legelején lehetséges. Ha már belemennénk a témába, hogy ki mikor is nyaralt, milyen könyvet is vett, hol is volt akkor, amikor a másik a gyerekekkel a nagyinál stb, akkor ott már úgyis jönnek az újabb kérdések... Akkor már késő van ehhez a taktikához.
Az én tanácsom az volt, hogy idáig el sem szabad jutni.:) Kérdés, sikerül-e? Nekem sikerült.:)

@OakTree: Tudom, hogy ez alkat kérdése. Vannak emberek, akik valóban monogámok, vannak sorozatos monogámok, akik addig nem létesítenek új kapcsolatot, amíg az előzőt le nem zárták. Aztán vannak fura emberek, akik valóban úgy gondolják, hogy megtalálták az igazit. Jó vele élni, jó vele a szex, hosszú távon is működik a kapcsolat. De valami mégis hiányzik. Hiányzik az érzés, hogy hódítani tudok, vagy meg tudnak/akarnak hódítani. Hiányzik az izgalom, a közeledés, az elfogadás, a beteljesülés izgalma. Ha egy tartós kapcsolatban csak az egyik fél érzi így, és a másikban erős a birtoklási, kisajátítási vágy, akár tragédiába is torkollhat, ha rászánja magát, hogy beteljesítse vágyait. Ha mindketten úgy gondolkoznak, hogy a szövetségük elég erős hozzá, hogy azt a hosszabb-rövidebb ideig tartó külső kapcsolatok ne tehessék tönkre, és elengedik egymás kezét, az önként vállalt maradás még erősíti is az összetartozás érzését.
Tisztelem a zsigeri vagy fegyelemből vállalt monogámiát, a feltétel nélküli hűséget, de úgy gondolom, más út is van.
@Tenkeskapi Tánya: Elég öreg vagyok már, és volt egy pár kalandom, félrelépésem, nevezzük, aminek akarjuk. Nagy többségük olyan makulátlan családanyákkal, akik még saját maguknak se merték bevallani, hogy a férjükön kívül más is megfordult az ágyukban. Tapasztalatom szerint majdnem minden nő vágyik a kényeztetésre, az újdonságra, és ha ezt teljes vagy vélt biztonságban kaphatja meg, tesz is érte. A diszkréció fontos dolog, és mindenki ügyel a jó hírére.

@hibiszkusz50:

Természetesen van más út is. Ha úgy történik ahogy írod akkor azzal seninek nem lehet gondja szerintem. Mindenki éljen úgy ahogy tetszik és jó neki, lehetőleg minél kevesebb embernek gondot fájdalmat okozva :)

A "problémám" nekem mindig azzal volt, hogy én csak azzal klasszikus változattal találkoztam, ahol az egyik fél a másikat és a kapcsolatukat tökéletesen negligálva teljesen egyoldalúan változtatott - legtöbbször azzal felmentve magát, hogy "nem tudod nem fáj". Közben a másikat félrevezetve tovább "használta" háztartási/gyermeknevelő biorobotként, illetve pénztermelő biorobotként. Vagyis gátlástalanul kisajátította a saját új párkapcsolatának kiépítéséhez használta háttérként.

Szándékosan nagyon sarkítva írtam a megcsaltaktól hallottak alapján csak azért mert már régen kötekedtem:)

@hibiszkusz50:

Csak még egy szokés szerint :)

Szerintem zsigeri vagy akármilyen fegyelemből vállalt gámiáról a világnak ezen a részén már csak egyre csökkenő mértékben lehet beszélni.
Nagyjából mindenki azt csinál amit akar a párkapcsolataiban.
Ezen a térem közel teljes szabadság.
És ez így is van rendjén.

@Tenkeskapi Tánya: számos férfibarátom/haverom velem osztja meg az ilyen titkait. érdekes. :)

@OakTree: Már rég meg akartam kérdezni, de könyörgöm, mitől válik biorobottá valaki csak azért, mert a partnere mással is lefekszik? Biorobot attól lesz az ember, ha mondjuk azzal fekszik le, akit már a háta közepére se kíván, extrém esetben - és sok ilyen házasság van.
A kettő közül melyik szarabb?
Vagy melyik biorobotosabb?

Amúgy azok közé tartozom, aki kva sokszor jelezték, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok. Az meg, hogy F bármilyen értelemben robot lenne, igencsak megmosolyogtató.

@Tenkeskapi Tánya: A pasik egymást is magukat is tönkreteszik a hülye macsósággal, ami nem engedi, hogy érzelmekről beszéljenek más pasik előtt. Ilyesmiről csak nőkkel lehet, de a feleségüknek ugye nem, ha külső kapcsolatról van szó, szerető is kevés van, aki elviseli, maradnak a nőnemű haverok, barátok, akiknek nem fájnak a pasik kalandjai. Én is ismerem ezt a jelenséget.

@Szemekbe zárt titkok:
Nem konkrét beszámolót értettem, hanem a feleségnek azt a felismerését, hogy rájön, hogy sok évig tartó akárcsak szexkapcsolatnak titulált viszonynak is milyen hatása lehetett az ő életére/életükre.
Pl. szeretett volna még egy gyereket, de a férje lebeszélte, vett egy bizonyos parfümöt, de a férje szerint nem illet hozzá, szóval kisebb és nagyobb horderejű dolgok, amikkel utólag akár a szerető megléte is összefüggésbe hozható.

@hibiszkusz50:
Igen, ahogy a mondás tartja, amit ketten tudnak, az már nem titok:-)

@Immacoolata: @skarlát betű:
Ezt jó, hogy eszembe juttattátok. Kamaszkorom óta tagja vagyok egy hetes fogatnak, egyetlen nőként.
Végigasszisztáltam három darab válást, ezzel összefüggésben három darab új családalapítást, egy darab mesterséges megtermékenyítést, egy darab hosszadalmas útkeresést agglegény fogadalommal, majd a szerelem megjelenésével mindennek a viharosan gyors ellenkezőjét.
És ez mind az én lelkemmel lett összegyúrva, megkérődzve.
Bizarr:-)

@skarlát betű:

Nem szerintem válik azzá. Nem is válik persze azzá.
Viszont aki ilyen helzetbe kerül az úgy érzi.

Egy férfi-nő kapcsolatba megy bele mint nő - és azért mert nő.
Hímnemű párja másik nőt (nőket) keres, de őt is "megtartja" mert kell a háztartáshoz, gyerekekhez, gatyamosáshoz, stb. És legtöbbször a végletekig meg is alázza az által, hogy még csak nem is informálja arról, hogy a státuszában jelentős változás következett be
Teljesen logikus és megcáfolhatatlana következtetés. NEKIK az.

Fordított nemi felállásban ez a "csak a pénzem kell". Megcsalt férfi esetén sokkal nagyobb az agresszió potencilális veszélye is illetve szinte garantált az azonnali befejezés.

Barbieds írta valahogy nagyon találóan, hogy a megcsalás azért ilyen nehéz ügy, mert a megcsalt felet nőiességében/férfiasságában érinti nagyon durván az alapoknál.

Nem az számít soha egyedül, hogy egy akármilyan kapcsolatban az egyik fél mit és miért tesz, hanem az is hogy a másiknak ez hogyan esik, hogyan értelmezi.

@skarlát betű:

Én sem változom :( Szóval megint:

Azt Te is tudod, hogy a Te eseted erősen kivételes helyzet szinte minden szempontból. Erre egyik sem lehet(ne) igaz.

Ha valaki belekényszerül a női ÉS a férfi szerep teljes ellátásába is, ráadásul még a külső és belső körülmények is fogva tartják egy teljesen formális (férfi-nő alap nélküli) kapcsolatban az nem értelmezhető a nagy átlag paraméterei alapján.
A nőiességet megélni/nőnek érezni magad ilyen helyzetben is jogos szükséglet.
A legtöbb más esetben viszont még csak nem is hasonlít a felállás a Te helyzetedre.
Nem személyeskedni akartam, bocsánat.

@skarlát betű: A biorobotszerepet kb. úgy értelmezem, mint Oak Tree.

Amikor nincs intim lelki kapcsolat (mély szereteten vagy szerelmen alapuló, majd mindegy), csak azért ragaszkodom a másikhoz, hogy biztosítva legyenek a körülményeim, könnyebb legyen a dolgom a világban. Legyen lakás-étel-pénz-kocsi kombó, legyen segítség, ha valami egyedül nem megy, legyen bébiszitter, legyen valaki, akiről elmondhatom, hogy a társam, így nem lesz olyan kutyánaksekellek-érzésem, legyen, akin levezethetem a feszültségemet, legyen, akivel elutazom nyaralni, mert egyedül hogy' már.

A másik: te szerintem sem csalod meg a férjedet, hiszen nem úgy éltek, mint házastársak. Ez inkább lakótársi viszony már.

@Immacoolata: úgy is mondhatnám, hogy jó öreg bútordarab. :) Lélek nélküli tárgy, megszokott, belakott, de tárgy.

@Tenkeskapi Tánya: hé, ez én vagyok! :)

@Immacoolata:

És itt is csak az érme egyik fele az (nagyjából tök mindegy), hogy az egyik fél minek szánja vagy hogyan értelmezi a dolgot, éppen elég azt elérni, hogy a másik fél így érezze :(

@OakTree: igen, és mivel az érzéseink szubjektívek, ha valaki nagyon bizonytalan magában, nagyon könnyen úgy érezheti, hogy a másik nem, vagy alig figyel rá, és sértődöttsége miatt ő maga épít falakat.

Ezeknél az embereknél sohasem tudhatod, hogy mikor mondasz-teszel jót, mert ők maguk érzik értéktelennek magukat, így a legapróbb figyelmetlenség miatt is arra következtetnek, hogy a másik leszrja. És nem látják meg, nem hiszik el, hogy a másik esetleg fáradt, és azért nem volt kedves hozzá aznap.

Egy kiegyensúlyozott kapcsolatban egyszer az egyik veszi elő a felnőtt énjét (odafigyelő, megértő, óvó), másszor a másik. Libikóka vagy inkább jin-yang elven. Ha mindkettő rossz passzban van, akkor ezt kölcsönösen felismerik, és tapasztalatikra alapozva tudják, hogy ilyenkor jobb megvárni, amíg lehiggadnak, és ehhez mindkettőnek megvannak a saját eszközeik is.

Ehhez kell az érett személyiség. Érzelmi érettség, megfelelő önreflexió, impulzuskontroll, empátia.

De ezeket nem lehet eldönteni. Ezt meg kell tanulni, ha gyerekkorban nem sikerült, akkor felnőttként, egy olyan ember segítségével, aki tanulta, vagy párkapcsolatban a pártól, ha az annyira erős és érett, hogy képes rá. Ez utóbbi megoldás ritka, mint a fehér holló.

@hibiszkusz50:

A kötekedés szándéka áll tőlem a legmesszebb, elhiheted. De onnan nézve, ahol én vagyok, kevésbé happy a dolog, amit Te szövetségnek és szetetetnek hívsz.
Érzésem szerint ez a viszony sokkal inkább szól a közömbösségről és maximum az érdekegyezőség felismeréséről, mint szeretetről vagy mas, pozitív érzelmekről.....
Amúgy, ha szólnál a feleségednek, hogy hagyja el a szeretőjét, az mikor lenne? Ha minden időt vele akarna tölteni? Ha válni akarna és vinné a ház felét? Ha hozzányúlna a közös megtakarításhoz, hogy "drága" közös programot szervezhessen vele? Ha nem csak heti 1-2-3 órát töltene vele, mehet :-)

Azok az új hódítások és "megismerësek", meg vágyakozások, amiket említesz, szsrintem, inkább szolnak az otthoni helyzet el nem fogadásáról, mint a megismert és elhagyásra szánt szeretőkről....

Akit szeretek, szőröstől-bőröstől szeretem. Gondjával (amit emiatt nem a nyakamba veszek :-) ) bajával együtt. Az ő öröme az enyém is, az ő nánata engem is szomorít. Amit tesz, együttműködésre sarkall.. stb...
Felületes "hódításra", csak úgy a hódítás kedvéért, nincs szükségem, mert az rólam, önigazolás keresésről szól.... tudom, mert hódítottam eleget :-)

A jó emberekről meg annyit (bár ezt pont nem Te feszegetted), hogy a hátamon felall a szőr ettől, ahogy a jóságot önzésnek, ellentételezésért cserébe adásért kimódolt valaminek élitek meg ....

Csak azért, mert a jó ember attol érzi jól magát, arra érez késztetést, hogy úgy viselkedjen, ahogy neki jó.

Féltek nevén nevezni dolgokat?
Az a rossz ember, aki élvezi, amikor rosszat tesz.
Az a jó ember, aki élvezi amikor jót tesz.

Pl Józsi élvezi kínozni a kutyáját..... Pistit belső kényszer hajt a kínzott kutyák megmentésére-ápolására...
Miért mártír Pisti? Mit vár cserébe?
Komolyan mondom, túlmisztifikáljátok a legegyszerűbb dolgokat is.... :-)

Azt mondani Pistire hogy önzésből tesz jót, segít..... csak mert, ha megkérdezed tőle, hogy miért tesz ilyesmit, azt mondja, hogy mert szereti a kutyákat és szetet gyógyítani.... akkor a szeretetét az önzése táplálja?

Józsi, mikor kínozza a kutyát, nem mondja, hogy a kutyát szereti, sőt, talán inkább utálja... a kínzást sem szereti. Önmagát utálja, azért vetemedik rosszra....

De nem ragozom tovább.... a szeretettel jó indíttatás is együtt jár.... de ti nevezzétek nyugodtan önzésnek.

@Immacoolata:

Igen. Igazad van.

Tényleg szinte mindent meg lehet tanulni.
Csak hát akarni is kell.

Semmilyen emberi kapcsolatról - a párkapcsolatról főleg - nem lehet azt állítani, hogy könnyű vagy egyszerű műfaj lenne.
Nem csak itt, hanem általában az szokott lenni a "végzetes hiba" ha valaki egyáltalán nem veszi figyelembe a másik ember várható reakcióit, vagy tévesen abból indul ki, hogy neki magának mit jelent(ene).
Pedig legtöbbször csak a másik embert kellene ismerni, vagy megkérdezni.

És megint el kell ismernem, hogy ez elméletben talán tökéletesen működhet, de pont akkor amikor az érzelmek és ösztönök viharzanak kevesen képesek higgadtan gondolkodni.

Valahogy ezt igyekszem a lányimnak is megtanítgatni, nehogy aztán majd legkésőbb 40-50 között hirtelen felindulásból szétverjenek maguk körül mindent és valami szószátyár pszichológus példatárjába kerüljenek be "elrettentő esetként" :)))

@est ragon: Nem rossz ember az, aki önfeláldozással, megmentéssel, túlzott ragaszkodással szeret valaki, csak rossz stratégiát követ annak eléréséhez, hogy szeretetet kapjon.

Az "önzés" nem pejoratív értelemben szerepel itt.

De az ilyen önfeláldozó férj-felesé azért áldozza fel magát, mert az van minden sejtjében beleégve, hogy őt csak így fogják szeretni.

És ez olyan erős benne, hogy ha ezt mind elmondják neki, akkor

1. nem hiszi el;
2. nem tud máshogy működni, ha akar, akkor sem. (és még ez a jobbik eset, mert ekkor nem túl erős benne a tudattalan hárítás).

Érted? Mindezekkel együtt a másikkal sok jót tesz.

Évtizedek kellenek ahhoz, hogy ez igazán a visszájára forduljon.

Mert ha valaki ennyire önfeláldozó alaptermészetű, akkor a másik akkor is "kihasználóvá" válik, ha alapjáraton annyira nem is az.

Ismered a híres stanfordi börtönkísérletet, amikor az önkéntes egyetemisták egyik felére a rab szerepét, a másikra meg a börtönőr szerepét osztják?

@OakTree: az érzelmek kezelését kell "megtanulni" főként. De ez egy öntudatlan folyamat.

Felismerni másokban-magunkban, majd átélni őket, ráérezni a másokéra, feldolgozni őket, és megtalálni rájuk a magyarázatot. Ez az érzelmi érettség.

Nemrég olvastam egy könyvet, az a címe, hogy Miért érzem azt, amit te.

Az érzelmek tanulásának folyamatáról szól, egy neurobiológus írta. Nagyon érdekes, és nem biológusoknak is érthető. Én is felfogtam. :)

Kicsit olyan tankönyvszagú a hozzászólás. Van ennek valami köze az élethez, vagy csak másolás?

@Szemekbe zárt titkok: melyik hozzászólás? :)

@est ragon:
A jósággal kapcsolatban abszolút egyetértünk. Kicsit az az érzésem azért van itt ez a tulajdonság azonosítva a mártír, önfeláldozó, gyenge, érzelmekkel zsaroló, a másik hátán élősködő házastárssal, mert a független szeretőknek így kényelmes látni a másik VALÓDI PÁRJÁT.
Kevesen vannak úgy, mint Tenkeskapi Tánya, aki inkább sajnálattal fordul az átvert fél felé. Talán mert Ő is házas? Ilyen aspektusból teljesen másképp nézzük a szeretői játszmákban szereplőket, hacsak nem olyan speciális a helyzetünk, mint Skarlátbetűé.

@Immacoolata:

Ismerem a kisérletet.

De a másik poszton épp nemrég írtam cordata-nak, hogy tulajdonképpen olyasmi a helyzet nálunk, amit Ő vázot fel.... vajmi kevés köze van az itt eddig feltételezett okokhoz az együttmaradásunknak.

Nálunk minden a feleségem nevén van. Lakás, autó, megtakaritás , stb..... nincs ilyen kényszere, nem kell peteskedéstől félnie....

a volt szetetőjének nem volt gyereke. gond nélkül válthatott volna mindkettőjük... De arra nem kellettek egymásnak, annyit nem értek egymásnak....

De amit szexben virítottak, időben-mennyiségben-"minőségben"-intenzitásban, azt itt többen el sem hinnék :-(

Ezek után kicsit nehezen (sehogy nem) találom a helyem a nászágyban.... aminek vannak nemkívánt mellékhatásai....
Ezen mellékhatások ellenére együttmaradtunk. Nyitva hagytam a szabadságba vezető ajtót, de a párom nem mer kilépni rajta.... nyitott házasságra alkalmatlan vagyok. Veszekedés-perlekedés nélkül veszem a sátorfámat, ha szól.... de az új kapcsolatok kipróbálása helyett a meglévő családot próbálja "egybentartani"....

Szeretnétek, ha kiderülne, hogy én most agyonmártírkodpm, lelkizsarolom, sajnáltatom, fenyegetem vagy mittutdoménmitcsinálom a házastársamat, de nem :-)

Ezt a helyzetet kezelni, elképzelni sem tudom hogyan kell-lehet.... de vannak tennivalóink lelki drámázásokon felül is, az én munkám is inkább hivatás, egész embert kiván.... sokat vagyok távol (biztonságos távolban) otthonról....

Kényszer nincs. Csak most alternativa sincs másik.

"
Egy kiegyensúlyozott kapcsolatban egyszer az egyik veszi elő a felnőtt énjét (odafigyelő, megértő, óvó), másszor a másik. Libikóka vagy inkább jin-yang elven. Ha mindkettő rossz passzban van, akkor ezt kölcsönösen felismerik, és tapasztalatikra alapozva tudják, hogy ilyenkor jobb megvárni, amíg lehiggadnak, és ehhez mindkettőnek megvannak a saját eszközeik is.

Ehhez kell az érett személyiség. Érzelmi érettség, megfelelő önreflexió, impulzuskontroll, empátia."

Pl ez itt. Szépen hangzik.. :)

@est ragon: Egyet szeretnénk, hogy jól érezd magad. És próbálunk neked lehetséges utakat felvázolni ehhez.

Teljesen mindegy, ki-mi okozza egy párkapcsolat gondjait.

Az igazi megoldást mindig az önismeret adja, ahogy T. c. is írta.

És azt a munkát csak te (és a nejed, külön) végezheted el magadban, ha elszánt vagy és kitartó és bátor. Mert a megoldás lehet, hogy nem az lesz, amit most annak szeretnél látni.

És csak jó szakember segítségével lehet sikeresen végigmenni az önismereti úton. Sajnos nehéz olyat találni, ne add fel. :(

@Szemekbe zárt titkok: az életben is szép. :)

Nem másoltam, tanultam. És tapasztaltam. :)

Megértem, hogy tankönyvszagúnak érzed.

Olyan, mint receptet olvasni anélkül, hogy valaha is bevásároltál, főztél, tálaltál volna.

A kaját ismered, a hozzávalókat is láttad már itt-ott, de hogy hogyan lesz ott az a kaja, és mennyi minden van benne a hozzávalókon kívül, azt még sohasem tapasztaltad meg.

Vagy mi. Mindig hülye hasonlatokat gyártok. :)

@Immacoolata: Lehet , hogy épp fordítva van. Főzök. És nem értem miért kell leírni, hogy a tojást kivesszük a tartóból, hozzáütjük jobb kézzel az asztalhoz, majd a másik kezünkkel megfogjuk a tojás másik felét, és megpróbáljuk szétnyitni...

Kell hozzá egy tojás. Kész.:)

úgy értettem, azért tankönyvszagú, mert teljesen lecsupaszítva írtam a kapcsolatok ilyenfajta dinamikájáról, nem pedig egy történeten keresztül. :)

a főzős cuccba belezavarodtam. hehe. mondtam, hogy hülye hasonlat.

Olvastam valami érdekeset. Hát még a hozzászólások!:)

www.hoxa.hu/?p1=cikk&p2=6030

Vagy.. érdekes ugyan, de nem újdonság a 4-ből 4?:)

PTN, a visszatérő hüvelyfertőzés elleni izé reklámjával priceless :)

Elakadtunk?:)

Az jött le nekem a hozzászólásokból, hogy a megcsaltak irígylik, a szeretők pedig sajnálják vagy lesajnálják a megcsaltat.
Egyetértetek?

@Processzor típusú nő:
Ez nem ennyire egyszerű. Én nem sajnálom, általában nem is gondolok vele, csak sajnálnám, ha kiderülne, mert van egy olyan képzetem róla, amit nyilván a szeretőm szubjektív beszámolói alakítottak ki bennem, hogy egy olyan álmot dédelget az örökké tartó, tiszta házasságukról, aminek a szertefoszlása TALÁN jobban fájna neki, mint nekem, hogy esetleg szakítanunk kell emiatt. A szakítás nálam - a viszony természete miatt - be van kalkulálva, de nála a megcsalás nem.
Irigyelni meg az együtt töltött órák hosszú soráért lehetne, hogy többet lehet azzal, aki nekem is kedves, de a hétköznapi favágásból és a morgolódásból csak neki jut. Az ünnepi örömködés az enyém:-)
A két érzés helyett az én viszonyulásom hozzá - legtalálóbban - neutrálisként jellemezhető.

@Processzor típusú nő: kit irigyelnek a megcsaltak?

A sajnálás és a lesajnálás között könnyen elmosódnak a határok. Ezért van az, hogy a legtöbb ember nem szereti, szégyent érez, ha sajnálják.

A sajnálatnál jobb az együttérzés, de azért egy ismeretlennel nehéz együtt érezni, főleg úgy, legtöbbször vetélytársként tekint rá a szerető.

Úh. valószínűleg igazad van.

Sokat gondolkodtam azon, hogy mit érzek a feleség iránt, már a poszt megjelenése előtt is. Csodálkoztam azon, hogy miért nem érzek féltékenységet iránta. Egy okos ember azt mondta nekem, hogy valószínűleg azért, mert nem érzem vetélytársnak.

És azt hiszem, igaza volt. Egy másik szeretőre féltékeny lennék. Nem akarom, hogy ugyanazt a szenvedélyt, amit velem él meg, mással is megélje. :) De az ő családi életükre nem vagyok féltékeny, mert az én otthoni-társasági életem is nagyon jó és kerek.

Ahogy ő szeretetteljes, baráti kapcsolatban van a feleségével, úgy én is sok-sok éve mély baráti kapcsolatban vagyok más férfival. Csak nincs köztünk az az őrületes szexuális vonzalom. Kicsike van néha, de sohasem engedtünk ennek teret.

A feleségére akkor lennék féltékeny, ha azt mondaná, hogy többet nem akar velem találkozni, mert amit velem átél, azt megtalálja az asszonyban is.

Lehet, hogy azért sem érzek féltékenységet, mert azt mondta, szívesen élne velem, ha nem lenne családja, amit viszont nem akar feladni. Tök érthetően, hisz jól működik az életük. Ezért nem sajnálom az asszonyt sem. Valószínűleg úgy él, ahogy szeretne. De ez már tényleg csak tipp. Meg nem is az én dolgom.

Azt akartam ezzel illusztrálni, hogy nagyon sok mindentől függ, hogy ki mit érez a vetélytárs iránt.

@Processzor típusú nő:
Azon is morfondíroztam most, hogy nem magamat sajnálnám-e, azaz, nem azzal az érzéssel szembesítene-e a feleségé, amit én is átélhetek/nék, mivel az én férjem sincs beoltva hűtlenkedés ellen.
@Immacoolata:
"Azt akartam ezzel illusztrálni, hogy nagyon sok mindentől függ, hogy ki mit érez a vetélytárs iránt."
Régen, mikor még én voltam a férjem szeretője, egy alkalommal panaszkodott a feleségére, feldúltan mesélt egy esetet, mikor az nem volt lojális hozzá. Én, mint szerelmes kisliba, meg vetélytárs, ki is fejtettem rögtön, hogy, mit gondolok, az ilyen "gonosz" nőkről.
Soha ne felejtem el a férjem tekintetét, tulajdonképpen, akkor jött rá, az én szavaimból, hogy mit is csinált, és kikérte, hogy az ő felesége nem olyan, amilyennek én képzelem, pedig én csak kánonban "énekeltem" az ő megállapításait. Akkor megtanultam, hogy ilyet nem szabad csinálni, ha egy férfi elég érett, maga is tud állást foglalni a felségéről, ha szükségét érzi, legfeljebb hozzáteszi, hogy ezért vagy más okból, nem fog elválni.
Azóta is betartom, nem dicsérem az egekbe a feleséget, mert nem vagyok álszent, és nem is megyek bele panaszáradatba sem. Nem generálom, hamiskás kérdésekkel (Lefeküdtél vele? Milyen volt?, Ma is külön aludtatok? Megint nem főzött? stb.), hogy érezze mennyivel főnyereményebb vagyok én:-)
Talán azért is vagyok ilyen, mert ezt rólam is kérdezhetné valaki, akinek ezt sugallták:-)
Néha, természetesen, meghallgatok egy-egy összezördülési beszámolót, de tartózkodom a véleménynyilvánítástól, és én is minimális intim információval látom el.
Az a pár óra szóljon csak rólunk, nem kell a házastársak szelleme oda!:-)
Úgy érzem, a szeretőm, jó helyen van rengeteg szempontból, és amíg ott tudom, addig nem kell másik szeretői konkurenciától sem félnem, ahogy Immacoolata írta, mert ha külön mennének, más helyzet állna elő, és én nem tudnék társa lenni...:-(

@Tenkeskapi Tánya: én még akkor is kiakadtam, amikor a sz-em az én elvált férjemre tett nem épp hízelgő megjegyzést, tulajdonképpen az én sztorijaimból kiindulva. Rájöttem, hogy azért érintett rosszul, mert akkor úgy éreztem, ezzel engem sértett meg, hisz én mentem férjhez ahhoz a pasihoz. Olyan, mintha a döntésemet-ízlésemet érte volna kritika. :)

Egyébként nem szeretem, amikor a feleségét említi, rosszat sohasem mond, sőt, inkább csak hétköznapi sztorik kapcsán jön szóba róla.

Nem akarok rá gondolni, amíg együtt vagyunk, különben, attól tartok, egész idő alatt olyasmik futnának a fejemben, mint amik itt a blogon vannak kitárgyalva. :) Nem akarok házastárs-szellemet. Zavar is az a fesztelenség, amivel sz emlegeti olykor-olykor. Sz nem olyan érzékeny, azt hiszem. :)

@Immacoolata:
Nem, nem gondolnám, hogy nem érzékeny vagy érzéketlen lenne, csak természetes, hogy nem egyedül van, és így bizonyos eseményeknél a mondatba beleszövi, hogy a feleségemmel így meg úgy, itt meg ott voltunk.
Ez a helyzet nálam ki van egyensúlyozva, de néha még én is igyekszem körülírással megfogalmazni, hogy nem egyedül utaztam el a hétvégén, pedig nyilvánvaló mindkettőnknek. Nem mondom, hogy a férjem, inkább a többesszámmal próbálom áthidalni.
Tapintatos akarok lenni, míg a férfiak ezt a finomságot, hacsak nem teljesen titkolják házas mivoltukat, nem tartják szükségesnek.
Arra én se szívesen gondolok, hogy azokat a finom csókokat a felesége is élvezheti:-)

@Tenkeskapi Tánya: Azt hiszem, ezt csak akkor lehet kikerülni, ha nem beszélgetünk. :) De az meg nekem nem megy. Különben is, képmutatás lenne úgy tenni, mintha nem létezne a "másik élete". Akinek túl érzékeny a gyomra, éljen monogám kapcsolatban. :)

Gazdagítaná én is a gyűjtésedet néhány személyes tapasztalattal.
Először: a szerető férje. Miután egyik szeretőt (háromról van szó) sem akartam magamnak egészen, semmilyen negatív érzés - harag, gyűlölet,megvetés, féltékenység - nem volt irányukban. Tudtam, mi az a hiányosságuk, ami miatt én harmadik lettem, ez persze bizonyos fölényérzetet adott velük szemben. Mindig nagyon igyekeztem vigyázni a sportszerűségre (már ha létezhet ebben a helyzetben ilyen egyáltalán), hogy semmi olyat ne mondjak, tegyek, ami megalázó lenne rájuk nézve akár tudtukon kívül is. Mindegyiket megismertem menet közben, még közös programok is voltak négyesben. Ilyenkor ő volt az egyetlen "tudatlan", ami okozott egy halvány lelkiismeret furdalást.
A feleség szeretője: Szintén 3 történetből tudok tanulsággal szolgálni. A legelsőről csak utólag szereztem tudomást (akkoriban még más szabályok szerint éltünk), a másik kettőről tudtam közben. Nem gyűlöltem őket, de az első kettővel szemben vannak felemás érzéseim, ők ugyanis egy idő után vinni akarták Lolát, mert a szexből szerelem lett (mármint részükről) Nehezteltem rájuk, mert meg akartak rabolni, másrészt megértéssel vegyes vállveregető szánakozást érzek: "megértem, haver, hogy belebolondultál a nőmbe, de látod, engem nem lehet legyőzni." Kicsit bántja a hiúságomat, hogy egyáltalán azt hitték, hogy le lehet. Apropó, hiúság. Egy kérésem volt a két későbbi viszony idején Lolához: hozza a szeretők tudomására, hogy tudok rólunk, és nálunk ez belefér a kapcsolatba. Zavart volna, ha azt hiszik, előnyben vannak velem szemben, mert a hátam mögött velük játszik össze a párom. (Egyébként nem is kellet ezt kérni, mert ezt a különútjainkon mindig előre elmondtuk.)
Ja van még a feleség nézőpontja. Mivel Lolának sose volt viszonya nős pasival, így feleségre nem kellett tekintettel lennie.
Az én szeretőimmel különböző mélységű kapcsolatba került: kettővel felszínes társasági érintkezésbe, de a harmadik, a legkomolyabb történetben annyira bonyolult és változatos volt a viszony, hogy az nem fér bele egy kommentbe. A halálos gyűlölettől a nővér-húg viszonyig ingadozott a skála.

@William_Harford: Valóban gazdagítottad a gyűjteményt :)
Azt viszont nem értem, hogy lehetsz ennyire biztos abban, h Lolának nem jön be soha senki jobban, mint te. Hogy nem szeret bele senkibe soha többé.
Azért biztonságosabb nem független szeretőkkel kavarni...

@skarlát betű: Természetesen nem lehetek teljesen biztos, mint ahogy ő sem. Biztosat csak arról lehet állítani, ami elmúlt (vagy arról se :) ). Mondjuk úgy: közel 30 év tapasztalataira alapozva nagyon valószínűnek tűnik, hogy egymás nyakán maradunk. :) A legerősebb, legveszélyesebb csábítások valószínűleg már úgyis mögöttünk vannak, sajnos :(.
És hát legyünk kegyetlenségig szókimondók, mint Lola: valószínűleg most már én dőlhetnék hátra inkább (nem teszem). A biológia visszavág: a lányok az elején korábban jönnek divatba, mi férfiak meg később megyünk ki belőle.
L. nem keresett szeretőt soha (mint ahogy én sem): ha valaki nagyon erősen és kitartóan akarta őt, és megtetszett neki, hát belement. Azt hiszem, tudat alatt volt benne egy gát, hogy nős férfival nem kezd. Nem erkölcsi okokból: a büszkesége nem engedte volna, hogy másodhegedűs legyen, még egy laza kapcsolatban sem. Ezért volta független szeretői, nem elvi alapokon.

@William_Harford: Tudok én hatvanon felüli nőkről is, akik szeretők, csak óvatosan a hátradőléssel :) Persze robbantani akkor már nem igazán szokás, meg minek is. Ha 30 évig jó volt valami, miért ne lenne jó utána is?
Mivel ez az életkor kicsit még odébb van nekem, nem tudom, mekkora érzelmi kilengéseim lesznek, de lehet, hogy sose változom meg :P

Azt az eddigi leírásból is gondoltam, hogy a nejed nem szeret osztozkodni.

@skarlát betű: Ijesztgetni akarsz? :)
Furcsa ilyet mondani a mi életformánkkal, de én sem szeretek, sőt én még kevésbé vagyok képes osztozkodni. Pontosabban: van egy mag, ami oszthatatlan, és csak a miénk. A többiből lehet másnak is adni (és a "többi" sem csak test).

Eszembe jutott még egy lehetséges kérdés, amit nem olvastam a kommentek között sem. Ha te vagy a megcsalt fél, legyen akár hosszabb távú szeretője a párodnak, akár egyéjszakás kalandja, sértőnek tartod-e magadra nézve a vetélytárs személyét ("na de pont ezzel????") Enyhítő körülményként kezeled-e, hogy legalább méltó vetélytársat választott a párod? Komoly kisebbrendűségi komplexust okoz, vagy felerősíti a meglévőt, ha úgy érzed, jobb nálad?
Nálunk ez nyíltan megtárgyalt kérdés. Lola például "hálás" érte, hogy mindig méltó ellenfelekkel szemben volt alkalma győztesnek érezni magát. Nekem is fontos volt, hogy az ő választásaiból sem lehetett azt kiolvasni, hogy annyira kellett már neki valaki, hogy mindegy volt, ki az. Mindegyikükben - vagy a helyzetben, amiben a kalandja megtörtént - volt valami olyasmi, ami miatt megértettem a kíváncsiságát.
Azt hiszem, a párunk méltatlan választása nálunk súlyosan kiábrándító lenne.

@William_Harford: Ha most engem kérdezel személyesen, nálam ez nem téma, mert már nem kötődöm a férjemhez. Úgyhogy max annyira izgat, hogy kit választ, hogy a gyerekeimmel jól bánjon, ha arra kerül a sor, hogy közös programokat szerveznének, de per pill erről szó sincs. Szóval, én azt szeretném, ha találna valakit, aki minden tekintetben megfelel neki és végre elválhatnának útjaink. Amúgy túl válogatós is, nekem az a tippem.

Én pedig nem beszéltem neki vetélytársról, noha volt olyan, h mielőtt bármi lett köztünk, ismerte az illetőt... (De arról máig nem tud, hogy lett valami.) Meg olyan, hogy hallott róla tőlem, de persze aztán észrevettem, hogy jobb, ha hallgatok. Amúgy meg színvonalban, főleg életrevalóságban mind F fölött állt. És ezt persze ő is tudja, de mondom, a sztori nagyon más.

Teljesen hipotetikusan, ha valaha lenne még egy normális párkapcsolatom, akkor biztos izgatna, hogy méltó emberrel csaljanak csak meg (főleg rendszeresen), de őszintén szólva nem akarnám olyan pontosan tudni. Szerintem a túlságosan nagy átláthatóság nem tesz jót.

Még valami: ti folyamatosan hatalmi és presztízsharcot folytattok? Mert nekem az jön át, sok a büszkeség, az ego, a legyőzöm, nem győzöm le attitűd. Én ezeket próbálom, amennyire lehet csökkenteni, és más perspektívában látni. Tudom, hogy zsigerileg az ember folyton győzni akar, de számomra a szeretet fontosabb. (Hú, ez most patetikusan hangzik, tudom...)

@William_Harford:
Micsoda versenyszellem! Szia! :)

Az nem elképzelhető, hogy egymásra fordítsatok annyi és olyan minőségű figyelmet, hogy ne egy "méltó ellenfél" legyőzésével érezhessétek, hogy megbecsül-szeret-kíván benneteket a másik?

Minden külső kapcsolat annak a bizonyítéka, hogy nem vagyunk elég közel egymáshoz érzelmileg.

Sok pár azt hiszi, hogy ők igenis mély kapcsolatban vannak, és csak szórakozásból, kíváncsiságból vagy valamilyen eszmei köntösbe csomagolva lépnek félre, de csak azért hiszik ezt, mert nem tapasztalták meg még soha, hogy milyen a valódi egység.

Persze, lehet ezt az utat is választani, amit ti, de szerintem egy amúgy jó kapcsolaton érdemes dolgozni, hogy nem legyen szükség harmadikra-negyedikre.

Már csak azért is, mert a megbonthatatlan egység esetleg csak addig lesz az, amíg a másik nem talál egy olyan párt, akivel tényleg képes megélni azt az elmélyült szerelmet-szeretetet-lelki intimitást, ami hiányzik az első kapcsolatból.

Bár az is igaz, hogy nem mindenkinek van igénye érzelmi mélységre. És attól még lehet jó társ, jó ember, jó fej.

A testi vonzalom egy harmadik felé persze megtörténik a kémia miatt, de a hosszabb viszony már csak akkor szokott létrejönni, ha valahol homokszem került az eredeti kapcsolat gépezetébe.

@skarlát betű: Hatalmi és presztízsharc? Presztízs biztos nem, kölcsönösen büszkék vagyunk egymásra. Hatalmi időnként talán van, bár a dominancia pontosabb. Két erős, kemény egyéniség van összezárva, verseny- és küzdőszellemmel beoltva. Ezt ugyan főleg a külvilágban éljük ki, de azért a kinti szerepeit nem mindig tudja az ember hazaérve úgy letenni, mint egy kabátot.
Nem, egyáltalán nem akarjuk egymást legyőzni, olykor mégis egymásnak feszül két akarat. Nem egymás ellen irányul ez, csak sok tekintetben javíthatatlanul mások vagyunk. Egyébként meg ez ad egy olyan dinamikát a kapcsolatunknak, ami nem engedi unalomba fulladni. Ugyanakkor szét sem robban tőle, mert - én is lehetek patetikus? :) - számunkra mindennél fontosabb, hogy szeretjük egymást, és megváltoztathatatlan sorsként éljük meg az összetartozásunkat. (Pátosz vége :) )

@Immacoolata: Hogy irigylem azokat, akik mindig azonnal kétely nélkül tudják és mondják a tutit... Mint a tévében a távgyógyítók meg a mindenféle tanácsadók, akik a születési dátum ismeretében megoldják a páciens összes egészségi, családi és üzleti problémáját. Ezt már csak azzal lehet überelni, ha azokét is megoldják, akiknek nincs is problémájuk.
(A biztonság kedvéért leírom: ezt iróniának szántam!)
Olvasol két bekezdést egy három évtizede messze átlagon felüli érzelmi intenzitással működő, a benne élőket végtelenül boldoggá tevő, tartalmas, sokrétű, egyedi tervek szerint felépített, de még mindig folyamatosan alakuló párkapcsolatról, és már fújod is valamelyik alapszintű tankönyv szinopszisát...
Szentenciáiddal nem is foglalkoznék részletesen, annyira hibás címre küldted...

@William_Harford: Hát... Oké, hogy - főként egy férfinak - olykor egy kósza numerára szüksége lehet mással, hogy időnként megkíván valaki mást, de számomra a ti életviteletek már túlmutat azon, ami ezzel még igazolható. Szóval olvasva a blogod bennem is felmerült, hogy mi lenne veletek, ha kivonnátok az egyenletből minden külső kapcsolatot és "csak" ti maradnátok egymásnak?

@HoldViola: Olykor akár egy-két évig is ki van vonva - akkor a totális egymásba borulást élvezzük.
"Számodra" túlmutat - ez egy nagyon fontos megszorítás. Én nem akarom mintának állítani senkinek azt, ahogy mi élünk. Egyszerűen elmesélem, mert élvezem, hogy sokak érdeklődését felkeltette.a történetünk. Nem azért írok, hogy szavazással megerősíttessem, "helyesen" élünk. Szerintem az egyetlen érvényes mérce egy párkapcsolat megítélésére, hogy a benne élők igényeit mennyire elégíti ki. A miénk a miénket messzemenően kielégíti. Pont.
Még valami: Egy tematikus blogban életünkből KIZÁRÓLAG egy szálat emelek ki, azt rakom közszemlére, ami nagyon eltér a megszokottól. Ez a kiemelés jó eséllyel nagyon téves elképzeléseket kelt az olvasóban. Azt hiheti, hogy az életünk a párcserés szexpartik és a külső kapcsolatok körül forog. Lehetetlen lenne ezt statisztikával cáfolni, de ha muszáj lenne számszerűsíteni, életünk - időnk, energiáink, érzelmeink, figyelmünk, élvezeteink - mekkora része van érintve ebben, akkor valahol az 1-2 százalék körül mozognék, sőt, a 30 évre elosztva messze az 1 százalék alatt lennék. A látható életünk tipikusan értelmiségi-középosztályi célok, normák mentén zajlik. Az intim szféránkban pedig nem tudom, ezrelékben ki lehetne-e fejezni az összes idegen élmény arányát....
Még egyszer: attól, mert ezt mesélem, nem ez az életünk fő tartalma. Csak a fő tartalom a kutyát se érdekelné, mert annyira "normális".

@Immacoolata: Nem kell, hogy homokszem legyen, szerintem, el tudok képzelni olyan kapcsolatot, amelyben nem a hiányérzetek kitöltése miatt van félrelépés, ha ez félrelépés... A versenyszellemet viszont én is látom és kicsit furcsa... Talán ez azt a fajta intimitást, amit mi értünk alatta, nem teszi lehetővé... Mintha örökös harc lenne, ha nem is egymás ellen, de egymással, egymásért... Biztos baromi érdekes és izgalmas, de én nem bírnám, nekem állandó partnerként ennél nyugisabb ember lenne jó. Persze lehet, hogy mivel csak a kapcsolat bizonyos vetületét látjuk, a tükör torz.

@William_Harford: Tényleg az az ember benyomása, hogy eléggé hangsúlyos a szexpartik szerepe :) Irigykedem is :P
Persze, ha én írnám meg saját kalandjaimat, az se lenne kevésbé izgalmas, és abból is azt a következtetést vonhatná le valaki, hogy erről szól az életem, pedig (sajna :P) nem.

@HoldViola: Tudom, hogy te monogám vagy, de azért nőkkel is előfordul, hogy párhuzamosan van több, nagyon is intim és tartós kapcsolatuk, lásd az Együttélő poligámok c. posztot, ahol Kóbor macska egész részletesen mesélt az életéről (kommentek). Lehet, hogy szokatlan, de létező jelenség.

@skarlát betű:
Bocs, tényleg kifelejtettem egy szót a mondatból:
"attól, mert ezt mesélem, nem ez az életünk fő tartalma, SAJNOS". :D

Egy valamire pontosan ráéreztél: tényleg van örökös harc egymással, egymásért. Ez nem folyamatos háborút jelent, csak azt, hogy a nagyon bensőségesen harmonikus szakaszok között időnként újra és újra meg kell harcolnunk egymásért. Tényleg baromi érdekes és izgalmas, és időnként embertelenül kimerítő. De hát mondtam én hogy ez könnyű? :) Dragomán Györgynek van egy írása, aminek az a magva, hogy "a házasság az Vietnam". Imádtuk, mintha rólunk írta volna. (Egyébként az író egy nagyon erős, szép házasságban él.)
A feltételezett intimitás-hiányunkkal kurvára mellé van fogva. Ha egy pszichológus mindenáron rendellenességet akarna diagnosztizálni a párkapcsolatunkban, akkor legkönnyebben azt nevezhetné betegesnek, hogy az "én"-ből túl sokat fal fel a "mi".
Persze, ha valakinek az "intimitás" a szőke, másfél mázsás boldogságot jelenti, akkor nem egy nyelvet beszélünk.

Amúgy én is "imádom az olyan egyedeket, akik mindig jobban tudják, hogy mások mit éreznek, mint azok a mások, akik az adott érzést átélik." :)))

@skarlát betű: nem is vitatom ennek létjogosultságát:) Nem vagyunk egyférmák, ezért is mindig az adott ember ismeretében lehet eldönteni, hogy a kifelé tekintése a párjától való áltávolodás jele-e. Meg nyiván nem mindegy az sem, hogy titkos félrelépésről van szó, vagy a szerődés szerint megengedett a szex-mással. Nem ítélem el, sőt mondhatni irígylem azokat a nőket, akik képesek testileg mást is közel engedni magukhoz a társukon kívül. Ezt nekem valami belső korlát nem engedi meg. Ha én kitekintenék, az érzelmi eltávolodás miatt történne, amit szükségszerűen követne a testi elhidegülés, ezért nem is tudnék hűtlenkedni, egykettőre lebuknék:)

@William_Harford: Igen, tűnhet valóban egyoldalúnak a kép... Az viszont nagyon megfogott és szimpatikus számomra, amit a szeretetről írtál. A szeretetet valamiért sokan használják kötésként, amire hivatkozva kiválóan lehet zsarolni a másikat és szárnyát szegni. Olyan nagyon jó lenne pedig, ha az emberek ezt képesek lennének elengedni és megérteni, hogy a szeretet nem birtokviszony és nem lehet a másikkal tulajdonosként rendelkezni... Ezért üdvözlöm a naplód! Terjeszd csak az "igét";)

@HoldViola: Köszönöm, az olvasó népet szolgálom! :)