Nekem erről az jut eszembe, hogy, amikor szerető voltam úgy igazán, szerelemmel meg mindennel :) akkor ugye én független voltam, s evidens volt, hogy nincsenek kötöttségek, nem tartozom számadással stb., s mindig bíztatott is. arra, hogy keressek, arra, hogy ismerkedjek, arra, hogy lazítsak, akármi.
és minden érdekelte persze, hogy mit csinálok, kivel mi van, volt, lesz.
de persze, amikor ténylegesen történt valami, és elmondtam, bár ódzkodva, mert nem tudtam, hogy hogy fog reagálni, akkor teljesen kiakadt.
emlékszem, azt mondta hogy tudja, hogy nem szabad féltékenynek lennie, és semmi joga nincs is rá, de amikor elképzel engem mással, akkor fizikai fájdalmat érez...
lassan túltette magát rajta, s később jobban viselte a hasonló helyzeteket.
de nagyon meglepett, hogy a megelőző kommunikációja után (amikor effektíve bíztatottmindenre!), ez ekkora hatással volt rá...

@hannawald: Na ja, van, amit az ember önmagáról se tud, mielőtt nem szembesül vele.

Szerintem úgy van ez, hogy ha az ember nyitott, és kíváncsi a másikra, akkor akár meg is kedvelheti. Persze, ez nem egyszerű folyamat, de működőképes. A féltékenységet 100%-ig talán nem lehet kikapcsolni, embere válogatja. Amíg úgy érzed, hogy legalább olyan fontos vagy, mint az a másik, vagy fontosabb, addig elviselhető, ha az az érzés kezd dominálni, hogy a dolgok elcsúsznak a másik javára és a te károdra, akkor kiakasztó.

Részemről nem veszek tudomást a létezéséről. Ha igen, akkor haragszom rá, hogy nem értékeli az életét és a biztonságát, ami az én életem nézőpontjából akkora ajándéknak tűnik, hogy ha én megkapnám, soha nem jutna eszembe kinézni a házasságomból. Ő pedig letojja és semmire nem értékeli. Persze szívesen meghallgatnám az ő oldalát is, de csak érzelmektől mentesen. Gyanítom, a feleség szétverné a fejemet, és büdös ribancnak mondana, miközben egyetlen percet sem töltene azzal, hogy eltűnődjön, vajon miért is kerültem én a képbe.

Amúgy meg napok óta olvasok itt a történeteitek között, és én annyira elbizonytalanodtam. Azt írják sokan, hogy ilyen- olyan pasiaggyal vannak a földön, miközben olyan őrületes érzelmeket élnek meg, amin én csak a számat tátom. Jómagam csavaros női aggyal bonyolítok mindent túl, s közben állandó féken tartom a realista szeretőmet, akiről fogalmam sincs, milyen mértékig lenne képes belebonyolódni az elve kudarcra ítélt "kapcsolatunkba". Közben azon is tűnődök, hogy hogyan lehet eljutni szerelemnek nevezett dologig úgy, hogy az ember időnként találkozik egyértelműen szexuális célokkal, és két dugás közt néhány percet beszélget az illendőség kedvéért. Hol lesz ebből mindent elsöprő érzelem? Kérdem ezt én, aki már kirándult is a pasijával, meg kényeztetve, tisztelve van, és egyértelmű érzelmi elvárásoknak kitéve. Vannak is, persze, de pl. egy ideje állandó feszültség köztünk, hogy ki mennyit tár föl a dolgaiból, érzéseiből, problémáiból. Kinek mennyi beleszólása van, mennyi köze, mennyi kompetenciája. És nem én- az állítólag érzelmes, túlbonyolítós- nő vagyok, aki többet és többet akar. Én teszem fel a kérdést: Nem egy képzelt érzésről beszélünk- e? Nem fából vaskarika- e a szerető szeretőzés? Nem csak mi generáljuk az érzelmeket magunknak?

Úgy általában a szeretőm férjét és viselkedését racionálisan kezelem magamban. Viszont bármiféle elejtett vagy sorok közül kibogarászott információmorzsa (mert hogy direktben nem beszélünk róla) a szexuális életükről rosszul érint. Valahogy úgy vagyok vele mint egy kisgyerek a tévében látott ijesztő jelenettel: egyrészt képtelen levenni róla a szemét, másrészt beleborzong és menekülne előle. Ilyesmi történik velem is, iszonyatosan leköti a figyelmemet, kihegyezi minden érzékszervemet, ugyanakkor meg bár ne tudnék róla.

Mindezt úgy, hogy egyébként a szeretőmmel teljesen kiegyensúlyozott a viszonyunk minden téren, nincs bennem semmi kétség vele kapcsolatban, egyértelműen érzem a ragaszkodását is.

@szereto: Lehet, hogy a feleség egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzeled. Nem tudom, csak azt tapasztaltam, hogy egészen más valakiről másodkézből információkat tudni, egy bizonyos kapcsolati formáción belül, és más, mikor közvetlen megtapasztalod az illetőt.
Sokan utaltak már rá, hogy a szerető másképp viselkedik otthon, mint egy-egy randin, azt az arcát tán sose láttad, elképzelni is nehéz.
Lehet, kívülről nézve, mondjuk F esetleges barátnője szemszögéből én vagyok a világ leghülyébb barma, hogy nem értékelem a pasit :) Ugyanakkor ő meg történetesen a saját férjét nem értékeli.

@Rogerthat: Hm... Házastársra nem voltam féltékeny szinte soha. Magára a szexre nem. Inkább arra a lehetőségre, hogy annyi időt tölthet azzal, akivel én olyan keveset. Ugyanakkor, lásd az előző kommentemet, tudom, hogy az nem feltétlen olyan értékes idő, mint az én számomra.

@skarlát betű: Persze. Ezért kár ezzel mélyebben foglalkozni. Ami az érdekes, hogy én pár évvel ezelőtt véletlen dolgoztam egy rövid ideig a feleséggel együtt. Olyannyira nyomtalan kis nő volt, hogy csak a helyzetre emlékszem, őrá abszolut nem. Néha arra gondolok, nincs is közöm hozzá. Nem vagyok felelős, mert ha nem én lennék, lenne más. Egy nő a sok közül. Érdekes a posztod egyébként, ugyanis valaha én írtam azt a levelet a feleségnek, ami bejárta a netet, és abban éppen az volt, hogy lehetnénk akár barátnők is. Dolgoztunk együtt, én kedves voltam jó partner. Bármi lehetne két nő között, ha nem áll köztük egy férfi. Ez ilyen.

@szereto: épp ez a lényeg. Hogy sosem lehetsz benne biztos. Vagy csak akkor, amikor már késő. De erősen gyanítom, hogy "de". Jó volna tudni

@LostInLove: Má hogy mit? :-)

má hogy "Én teszem fel a kérdést: Nem egy képzelt érzésről beszélünk- e? Nem fából vaskarika- e a szerető szeretőzés? Nem csak mi generáljuk az érzelmeket magunknak?"

@skarlát betű: én sem magára a szexre, hanem a szex időbeli bőségesebbségből adódó többletlehetőségeire reagálok így, és persze minden szempontból összehasonlíthatatlan ez a két dolog, pont ezért annyira irracionális dolog ez a 'féltékenység'. Ami ráadásul nem is igazi féltékenység, csak egy rossz érzés gyomortájékon, ami egyszerre vágyott (mert tudatosan megyek be a sorok közé a magam kis információmorzsáit összeszedni) és elutasított.

@LostInLove: Mivel az érzésnek nincs tudományos fokmérője, nem totál mindegy, hogy valami képzelt, vagy nem képzelt? Ez olyan, mint a levágott végtagú ember fantomfájdalma. Ugyan nincs ott semmi, ami fájhatna, de ő érzi, tehát a fájdalom valóságos.
Hiába mondja az orvos, hogy nem fáj, maga csak úgy érzi.
Nem is értem igazán a kérdést. Egy házasságon belül nem csak képzelem, amit érzek? Egy szülő-gyerek viszonyban? Az, hogy az érzelmeink változnak, nem konstansak, nem tudunk rajtuk kiigazodni, nem kérdőjelezheti meg a létezésüket.

Jaj.... de sokmindenben egyetértek itt most mindenkivel :-(

Amit @Rogerthat: írt, az nem csak a szetetőre igaz :-(
én, férjként, tudomást szerezve a másikról, mégrosszabbul éltem (élem) meg az egészet. Már ha lehetséges egyátalán fokozati sorrendet felállítani.... De talán belátható annyi mindebből, hogy a rivális kiderülésével reflexszerüen megjelenő fájdalomhoz hozzáadódik néhány tonna hazugság és megszégyenülés is egy házasságon belül. Míg a szetető úgy megy bele a kapcsolatba, hogy tud a másikról, állandóan "tréningezi" a tűrőkéjét :-)

Jááááj, életem egyik legkényelmetlenebb kérdése volt, amikor szeretőm megkérdezte tőlem, hogy mi a véleményem a feleségéről. Személyesen nem is ismerem, csak a fb oldala alapján. Az alapján pedig jó fej, jó csaj (ezt mondtam), és öööö... nem túl bonyolult lélek (ezt nem mondtam).

Néha féltékenységet érzek, de ezt az elején egyáltalán nem, néha bűntudatot, néha sorstársnak tartom. És becsülöm, mert jó anya, jó háziasszony, és jó feleség is, amilyen én nem tudtam lenni a házasságomban, bár ez nyilván nem csak rajtam múlott.

Valószínűleg sokkal könnyebb vele élni, mint velem. :)

@szereto: Aha, szóval az te voltál :)
Nyilván minden szerető és minden feleség más, van olyan feleség, aki tényleg nem egy nagy szám - már emberileg... És van, hogy csodálatra méltó :)
Két nőt akár össze is köthet egy pasi :)

@LostInLove: Én biztos vagyok benne.

@skarlát betű: Én azért nem próbálnám ki ezt az összekötést. Van azért egy- két téma család, és gyereknevelés ügyében, amit akár meg is beszélhetnénk, mert elég morbid módon hasonló gondjaink vannak. Csak a kezelési mód más.

@skarlát betű: Mindig képzelem, ám mindig vissza tudom vezetni, mi generálja. Mi is generálja a szeretősdiben? A jó dugás? A néhány órányi figyelem?
No, és mi generálja ott, ahol olyan esetek vannak, amiket az előző posztnál olvastunk? Megalázott, kihasznált nő, aki segít nőnapi virágot venni a feleségnek. Kinek jó ez? Miért is? Dugásért? Pár órányi hatalomért? Lássuk be, szánalmas tud lenni egy ilyen kapcsolat. Ezzel együtt nagyon cuki olyanoknak, akik nehezen boldogulnak a kapcsolatokban. A korlátok eleve elrendelik a lehetőségeket, és nem kell valódi érzéseket és felelősséget vállalni. Az ember tarthatja a határait és játszhatja a szerelmest.
Akkor úszod meg, ha tiszta tudsz maradni, és látod, meddig mehetsz el. Ez általában a pasiknak könnyebben megy, miközben- ahogy ezt már írtam is korábban- az állítólag pasi agyú nők szerelemtől szétolvadva adják át magukat a szinte semminek.
Már bocsánat, kicsit kemény ez. Jogom van így gondolni, mert benne vagyok nyakig nőként, és azt kutatva, hogy a másik vajon milyen határokat akar átlépni, és milyen érzelmek mozgathatják, mikor ez eleve ellentmond a józan észnek, a szövetségünknek, mindennek. Eközben persze baromira ragaszkodok hozzá, és élem a saját, eleve hamvába holt képzelt érzéseimet.

Először fájt, hogy csak második vagyok, nem kicsit... - eltelt néhány hét, többször találkoztunk, nem szidta a feleségét soha egy rossz szóval sem, de az elejtett morzsákból összeraktam egy mozaikot. Rákérdeztem dolgokra. Jó volt megkérdezni. Jó volt helyretenni az elvárásainkat is. Még mielőtt valaki ismét kiírja a bejegyzésemre kommentként, előre mondom, igazat írok le: rohan hozzám, amikor tudunk időt szakítani egymásra. Tudjuk mind a ketten, hogy nem happy and lesz a vége, mert nem fog elválni. A feleség nem tud rólam, mindent megteszünk, hogy így maradjon lehetőleg. Láttam képeket róla a családjában hogy töltik együtt az időt. Nagyon másnak látom. Ő is és a felesége is teszik a dolgukat a gyerekek és az unoka körül. Hiába, a közel 40 év egymás mellett ilyen. Ha én lennék a feleség szerepében, nem kizárt, hogy így lenne. Ezt nem lehet egyértelműen kimondani ha velem töltött volna el ennyi időt, tuti más nem lenne. Sokat kell őszintén beszélgetni és a szabadságot megadni mindenkinek. Én is rájöttem, hogy a párom poligám tipusú ember. Elfogadtam és örülök annak, ami jut belőle.
Ma már tudom, hogy értelme nincsen azon rágódni, mit csinálhat, ha otthon van. Teszi a dolgát, mint minden családos ember. Ez mellett igyekszik az igényeimet is kielégíteni, amennyire lehetősége van.
Ha neje megtudná, hogy én is létezek, úgy tudom nagyon fájna neki, de nem csinálna jelenetet, nem keresne meg. Elviselné némán. Ezt feltételezi párom.

@szereto:

Ez akkor most @LostInLove: véleményére erősít rá ?
(amit a Te "kérdésedre" reakcióként nyilvánított ki :-) )

@est ragon: igen, mivel a kérdésem nagyjából költői volt. olyan kérdés, ami inkább vélemény :-)

@szereto: @Pearl77: melyik érzelmet nem mi generáljuk magunknak? :)

@skarlát betű: az a tapasztalatom (muhaha), hogy ezek pontosan olyan dolgok, amiket képtelensg előre megjósolni, ha valaki nincs ráállva a 100%-os racionális gondolkodásra.
egyszerűen nem hiszem, hogy valaki meg tudja mondani akár múltbéli tapasztalatok alapján, hogy egy másik (de hasonló) helyzetben, egy másik személy esetén, másik életszakasztban hogyan reagálna.
túl sok az ismeretlen... és itt még a Fourier-sorba fejtés sem segít :)

@hannawald: Mindet mi. A kérdés csak az, melyiknek van értelme. Áh, mindegy, ez már filozófia kicsit. Gyanítom, akik a szerelemre vágynak, abba szerelmesek, azok ezt generálják maguknak a szeretőzésben.

@szereto: Szerintem a megközelítési mód nem teljesen jó. Mert a hatalom és a büszkeség felől közelítesz. Pedig itt emberi kapcsolatokról van szó - vagy szeretsz együtt lenni valakivel, akkor is, ha nem lehetsz folyton (amitől úgyis megváltozik a kapcsolat minősége, mint tudjuk), vagy nem. Ha szeretsz, akkor mérlegelheted, hogy ez az együttlét - gyakoriságtól, intenzitástól, gyönyörtől függően megéri-e a macerát. A hiányérzetet, a féltékenységet, a kétségeket. Vagy nem. Persze, egy nő nem így szokott mérlegelni, hanem átadja magát valaminek, ami elsodorja, amitől végre azt érezheti, hogy él, hogy NŐ. Amit az élet nagyon sok aspektusa, így a házasság sem ad meg a legtöbbeknek.
Igen, olyan ez, mint valami drog, addiktív és mikor hiányzik, akkor szar. Ezen nincs mit szépíteni, sajna a pasiknak sokkal jobban megy az, hogy még csak ne is hiányozzon a másik, ráadásul az esetek nagy többségében ők vannak kezdeményezői helyzetben, ha hiányzik, akkor jelentkeznek. Mi meg így éljük meg. Lehet választani: unalmas nyugalom, vagy szenvedéssel is járó bizsergés.

@hannawald: Persze, hogy képtelenség... :)

@szereto: Persze, ez is benne van. De azért ne hanyagoljuk el a sok más okot... Nem csak szerelmes szeretők vannak. Van, akit a szexhiány kerget bele, és nem is kevés ilyen akad. És van, aki csak szereti a változatosságot. És a kalandot. A kihívást.

@skarlát betű: Kapcsolat??? Már hogy találkozol valakivel, dugtok egy orbitálisat, majd váltotok néhány mondatot, aztán csá? Ez a kapcsolat? Már bocs, kicsit mérged vagyok, mert éppen ébredek. Majdnem sikerült elképzelnem, hogy egy ilyen lehet kapcsolat. A kapcsolatok együttléttel, szavakkal és közös élményekkel épülnek. Nekem (mivel szerencsés vagyok) van kb. 4 kirándulásom, 852 levelem (fele félreértések és azok magyarázata), vannak ajándékaim, egy rakás figyelem, amit kapok, és jónéhány elképesztő szex. És még mindig azt mondom, hogy nincs kapcsolat. A szövetségünk lényege a szex, és minden, ami mögötte van, csak azért történik, és az motiválja, hogy a szex meglegyen. hangsúlyozom, ez nem baj. Lehet színezni, másképp hívni, beleszeretni az érzésbe, vagy a partnerbe, de ez akkor sem kapcsolat. Olyasféle esetleg.

MérgeS vagyok- így helyes.

Én sokat gondolkoztam, hogy milyen érzelmi viszony fűz vagy fűzhet a feleségem szeretőjéhez és a szeretőm férjéhez. Azt hiszem mindkét esetben az irigység szó áll legközelebb ahhoz, amit érzek. A szeretőm férjét irigylem, hogy bármikor vele lehet, bármikor láthatja, vetkőztetheti, öltöztetheti, megbeszélheti vele az élet olyan dolgait, amiket én nem. A feleségem szeretőjét irigylem, mert olyasmit kap a feleségemtől amit én (már) nem. Szenvedélyt, különös figyelmet a fehérneműválasztásban, felkészülést testben és lélekben egy találkozóra, a randikon otthon szokatlan dolgokat.

@szereto: Nekem ilyen a kapcsolatom, vannak benne együttlétek, kávézások, ebédek, beszélgetések, satöbbi. Nem a dugásról szól egyedül, messze nem.
De még az is lehet jó, ha elsősorban a dugásról szól, bár nekem ez nem működne, van, akinek meg igen.
Mér, egy baráttal nincs kapcsolatod? Lehet, hogy évente egyszer látod, mégis van vele kapcsolatod.
Hogy ez nem klasszikus párkapcsolat, azt aláírom. Ha te arra vágysz, az persze más kérdés.

@hibiszkusz50: Minden kéne :) De ami nincs meg az egyik oldalon, azt megkapod a másikon, vagyis a dolog elég kiegyenlített :)

@hibiszkusz50:
Egyetértesz skarlátbetűvel, hogy ez a dolog kiegyenlített?
Ha választanod kellene, kit kérnél az aranyhaltól? A régi, hűséges feleséged, vagy a szeretődet a feleséged helyébe?

@szereto: Nagyon szimpatikus nekem minden hozzászólásod. Szeretem olvasni, hogy milyen reálisan látod a dolgokat, és hogy nem veszel el lilaködben.

@Szemekbe zárt titkok: Szerintem meg rossz passzban van, mérges, és most ezért érzi így.

@skarlát betű: Nem kell mindent személyre vetíteni. A te ügyed más. Az enyém is. Mindenkinek más. Az esetek nagy részéről beszélek. Arról, mikor dolgokat másnak akarunk látni, mint amik valójában. Ha ti kávéztok, ebédeltek, építkeztek, az nem a klasszikus eset, és akkor a klasszikus szeretőzésben te nem is vagy kompetens, mert nem ismered (hacsak nem volt még benne részed). Én sem vagyok kompetens, mert az enyém is másabb valamelyest az átlagosnál- legalábbis azokhoz mérten, amikről olvastam. Mégis elég szkeptikus vagyok a dolog hátterét illetően. Méghozzá szerintem azért, mert a szeretőzés mindenképp hiányból indul. Ki szexet hiányol, ki érzéseket, ki támaszt, ki gyengédséget. Nem önmagáért indul el a kapcsolat, hanem pótlékként, így hát az ember hajlamos érzelmi- testi vágyait rávetíteni a másikra, és benne látni azok megtestesülését. Ezek illúziók valamelyest. Attól persze lehetnek kellemesek.

@Szemekbe zárt titkok:

jó kérdés...... ha Hibiszkusz csaja is itt olvasgat, akkor most főhet a saját levében :-)

@Pearl77: Az utolsó kezdeséden akadtam meg.
"Ha neje megtudná, hogy én is létezek, úgy tudom nagyon fájna neki, de nem csinálna jelenetet, nem keresne meg. Elviselné némán. Ezt feltételezi párom. "

Ne! Ne hidd el! Sajnos beleestem én is ebbe a hibába néhány évvel ezelőtt. Az úrinőnek kikiáltott intelligens feleség felhívta a férjemet,
felvilágosította a viszonyunkról, miközben hisztizett, kiborult, sírt, ordítozott..
Tudom, hogy neked nincs férjed. De van munkahelyed. Gondolom nem örülnél, ha megjelenne ott és patáliát csapna, hogy mekkora k.. vagy...
Ha valaki bosszút akar állni, megtalálja a módját.
Találkoztam már olyan történettel, amikor a facebook-on keresték meg a szerető gyerekét, és azt hozták mérhetetlen fájdalmas helyzetbe a barátai előtt az anyja miatt.
Egy elkeseredett ember sok mindenre képes.

@est ragon:
Jajj.
Erre nem is gondoltam ... :)

@szereto: Milyen a klasszikus eset?
Szerintem a szeretői viszonyban ez is benne van. Ez klasszikus. A szexpartner megint más.
Minden eset különböző, ez tény. És az is tény, hogy ez nem a teljességről szól. A hiányérzet a része, attól nem lehet eltekinteni. Ha nem így lenne, az már nem szeretői kapcsolat lenne. (Volt részem dolgokban, de az tény, hogy hosszú távon a semmibevételt nem viselem el.)

A baj azzal az ősképpel vagy mivel van, hogy mindent egyetlen embertől KELL megkapnunk, és ha ez nem megy, akkor már csak hiányok vannak, meg frusztrációk meg öncsalás, satöbbi. Erről írtam a monogámia mítosza posztot. Ha belátjuk, érzelmileg is, hogy nem KELL mindent egy embertől várnunk, akkor sokkal könnyebbé válik a történet. Tudom, hogy ezt a mentalitást iszonyú nehéz megváltoztatni, miközben éjjel-nappal bombáznak vele, de tényleg szünet nélkül.
A monogám párkapcsolat sem egyenlő a boldogsággal, nagyrészt az is illúzió, na és akkor mi van? Az van, hogy nincs megoldás.
Talán nem kéne olyan görcsösen ragaszkodnunk az ábrándjainkhoz.

@Szemekbe zárt titkok: Elhiszed- e, hogy szívesebben ringatóznék valami ködös ábrándban? irigylem, akinek vannak illúziói :-) Nekem csak egy cuki szeretőm van. Ez se rossz, mondjuk.

@szereto:

A saját tapasztalataim szerint pedig (de ez csakis az én nézőpontom, az én inditékom) az ideális párt kerestem mindig.... amíg valakiben láttam a lehetőséget, nemigen csábított el pl csak a szex .

Ha nem volt mellettem az igazinak vélt pár, vagy olyan mellett voltam, akivel ugyan kellemes volt, de látszottak a határok, akkor viszont bármiért elcsábultam, bárkivel, bármire.....

A nők nem így működnek általában..... gyakoribb, hogy magába a szerelembe szerelmesek, és a jó szex csak rásegít az önbecsapásra.... de hogyis találhatna a nő egy igazi párt, ha egymásnak is ellentmondó elvárásai vannak..... emiatt kénytelen állandóan önbecsapni, vagy szexfüggővé "zülleni", vagy moralizáló -egyensúlyt kereső okos nővé keményedni...

@Rogerthat: Valószínűleg azon normális emberek közé tartozol, akik a szerett lényen nem akarnak osztozni.
Kár, hogy szeretői kapcsolatban ez lehetetlen. :(

@szereto: Jobb ez így. Lehet magasan szárnyalni, csak onnan nagyon fájdalmas a visszatérés a földre. És előbb-utóbb, mindenki landol.:)

@szereto: semmilyen kapcsolat nem indul önmagáért. Mindegyikre azért van szükségünk, mert önmagunkban nem nagyon tudjuk átélni a teljességet. Buddhát kivéve :)

Ha a teljesség érzése már a kapcsolatban sem nagyon adatik meg, akkor jön a szerető és/vagy a testi-lelki betegség és/vagy a bármilyen egyéb pótlék (evéskényszer, munkakényszer, akármilyenmánia).

A szerelemben normális, ha rávetítjük a másikra a vágyainkat. Ő is ránk, és visszatükrözzük a másik vágyakozását, megspékelve a mienkkel. Akkor van gáz, ha az ő viselkedése nem igazolja ezt vissza, és mi mégis egyre többet és többet feccölünk bele, hogy egyszer hátha. És ekkor leszünk jól kihasználtak.

@Szemekbe zárt titkok: nem, én azon normális emberek közé tartozom akiket speciel nem zavar a kizárólagosság hiánya ebben az esetben, csak az, ha én -külső okokból- nem kaphatom meg azt a mennyiséget, amit igényelnék. :)

@skarlát betű: azért arra a néhány órára nagyon is megvan a teljesség érzése.

Egyébként egy házasságban sem lehet egyfolytában a teljesség érzésével létezni, de a (jó esetben) rendszeresen létrejövő tökéletesen egymásra hangoltan eltöltött percekből-órákból lehet töltekezni. Azt mondják. :)

Ilyen szempontból hasonlít a szeretői viszony és a házasság.

@Rogerthat: Rosszul olvastalak volna?:)

"Valahogy úgy vagyok vele mint egy kisgyerek a tévében látott ijesztő jelenettel: egyrészt képtelen levenni róla a szemét, másrészt beleborzong és menekülne előle. Ilyesmi történik velem is, iszonyatosan leköti a figyelmemet, kihegyezi minden érzékszervemet, ugyanakkor meg bár ne tudnék róla."

@Rogerthat:

ez most kicsit gyerekes lett, az utolsó néhány szó miatt....
az első tagmondatnál kezdtelek irigyelni.... felnézni Rád :-)

@Szemekbe zárt titkok:

nekem is furcsa volt @Rogerthat: második eszmefuttatása :-)

@Immacoolata:

Ezt most jól nyakoncsípted :-)

Egy szeretői viszonyban időnként átélt "teljességérzés" a félig telt pohár... :-)
a házasságban időnként átélt pedig a félig üres pohár... :-)

@est ragon: Tádááám! :)

@Immacoolata:

:-)))

@Szemekbe zárt titkok: alapvetően ebben az esetben (a szintén kapcsolatban élő szeretőmről van szó) nem az osztozással van a gondom, mert itt nyilván értelme sincs kizárólagosságról beszélni, hanem tkp. egyfajta irígységről, és annak egy sajátos mellékhatásáról.
Azt nem állítottam, hogy egyébként szívesen osztozom a "szeretett lénye", amíg én megkapom amit akarok.

@est ragon: egyrészt lásd fentebb, másrészt pedig legyen ez tanulság számodra: néha talán túl gyorsan ítélsz emberekről. :)

@est ragon: Ajj, de jól beszélsz! Én pontosan ezt látom. A nők elvesznek ebben. Hogy védjék magukat, elméleteket gyártanak, vagy - ahogy írtad- szexfüggővé válnak, vagy hangoztatják, hogy pasiagyuk van (ami kifejezést most nagyon divatos az egyszerűsített igen- nem gondolkodásra, illetve a közönségességre, gátlástalanságra használni), vagy- úgy mint én- próbálnak hidegek és jól páncélozottak maradni, amivel sikeresen elszúrják még azt a kis jót is, amit kaphatnának.

A férfiak gyakrabban csinálják jól. Egyszer láttam egy videót a férfiagy és női agyról. Abban volt, hogy a nők agyában minden összefügg mindennel, míg a pasi agyában millió kis doboz van a különböző dolgoknak. Mikor melyikkel foglalkoznak, azt kinyitják. Ott van nekik a Szeretőm doboz szépen felmasnizva. előveszik, ízlelgetik, aztán betolják a Nejem doboz mellé. Mindegy az, hogy az szalagos- e, vagy ütött- kopott. A lényeg, hogy a két doboz nem függ össze, így a pasi tud reálisan gondolkodni, a nő meg ezalatt elméleteket gyárt, képzeleg, aztán meg kaparássza magát a nagy pofára esés után.
A fura, hogy mikor én azt mondom, köszi, de nem kérek ilyet, inkább maradok hűvös realista cuki mosollyal, képzett szexuális kultúrával, akkor néznek rám, hogy mekkora hülye vagyok.

Hja, közben itt a videó, ha nem ismerné valaki. Imádom, és csak egyetlen egy napra szeretném kipróbálni!

videa.hu/videok/emberek-vlogok/ferfi-agy-noi-eloadas-mark-gungor-qfqpwXObG622Ymmn

@szereto: és vannak férfiak nyitott fedelű meg átlátszó falú dobozokal is az agyukban, akik nem zárják ki teljesen az érzelmeket, hanem vért vagy egyebet izzadva valahogy megregulázzák őket, és így valahogy kialakítanak egy olyan egyensúlyi állapotot, amibe a szex mellett egy rakás egyéb, kapcsolati jellegű tevékenységnek és érzésnek is jut hely a viszonyukban.

@Rogerthat: Nahát! Ez megint normális emberre utaló hozzászólás volt!:) Hogy csináltad?:)

@Szemekbe zárt titkok: szerencsém van - itthon dolgozom. Ha jönne, egy mondatom lenne: ezt nem velem kellene megbeszélnie.
Közösségi oldalakon nem találhat meg, nem tud utánam kutatni, kicsit megkönnyíti a helyzetemet.
Van egy szomszédnőm, amin ledöbbentem, hogy hány évig tartották titokban sikeresen a kapcsolatukat a szeretőjével. Ott is a férfi kimondta, nem válik el - még a legelején tisztázta. 26 éven át tartott a viszonyuk, a férfi halála miatt lett vége. Na ők tudtak türelmet gyakorolni rendesen. Akkoriban nem volt telefon, e-mail, stb. Igaz egy helyen dolgoztak, így némileg könnyű volt a kommunikáció. Valami csak lehetett közöttük, ha eddig tartott. Ezt az esetet azért írtam le, mert sokan érdekes véleménnyel vannak a szeretői viszonyról.
Én nem erre "álltam be" - megélem azt ebben a kapcsolatban, ami jut nekem és örömmel töltöm el a nekem adott órákat vele, hogy meddig, azt majd az idő megmondja utólag. Ezek a találkák bizony nem csak dugásról szólnak, hanem ebédekről, vacsorákról, színházról, karitatív tevékenységről és nem mellékesen rettentő jó beszélgetésekről.

Régen volt, de nem gyűlöltem soha a szeretőm feleségét. Inkább sajnáltam, egyrészt mert tudtam átverjük, másrészt mert olyan dolgokat művelt egy kifelé hibátlan álarc mögött, amiket minden nő szégyelne. A szeretőmnek nem volt olyan igazi barátja, akivel ezeket a dolgokat megbeszélhette volna. Barátja voltam tehát és szeretője egyszerre. Engem tárcsázott, amikor ömlött a vér az arcából, mert egy családi veszekedés alkalmával a neje belemart ..
Kék vonal voltam.:)

@Szemekbe zárt titkok: mindig felmérem hogy mire van igény. ;)

@Rogerthat:
:)))

@Pearl77: Két lehetőséget - munkahely és facebook - kipipáltál. De azért.. légy résen!:)

@skarlát betű: A bosszúról is írhatnál, illetve a következményekről. :)

@Szemekbe zárt titkok: köszönöm, azon vagyunk. :)

@Szemekbe zárt titkok:
@Pearl77: Az utolsó kezdeséden akadtam meg.
"Ha neje megtudná, hogy én is létezek, úgy tudom nagyon fájna neki, de nem csinálna jelenetet, nem keresne meg. Elviselné némán. Ezt feltételezi párom. "

Ne! Ne hidd el! Sajnos beleestem én is ebbe a hibába néhány évvel ezelőtt. Az úrinőnek kikiáltott intelligens feleség felhívta a férjemet,
felvilágosította a viszonyunkról, miközben hisztizett, kiborult, sírt, ordítozott..

---

Hát igen, de ismerős a szitu, nem vagyok rá büszke. Én se viseltem jól, amikor kiderült, hogy a férjemnek szeretője van. Pedig elméletileg tanult, intelligens, empatikus ember vagyok. Mentségemre legyen mondva, hogy valahol ők kényszerítették ki belőlem a reakcióimat. Amikor kiderült a dolog, a férjem tagadott. Én pedig vakon bíztam benne, soha nem tételeztem volna fel róla, hogy ezt teszi velem. Annyira naiv voltam, hogy még a szeretőjének is szóltam, hogy tudja-e hogy milyen pletyka folyik a városban, és hogy van-e fogalma róla, hogy ez miért lehet. Ő is a szemembe hazudott. Pedig ha a párom rögtön bevallott volna mindent, akkor idáig nem fajultak volna a dolgok. De aztán naponta új dolgokat hallottam vissza az egyik oldalról, míg a férjemék körmük szakadtából tagadtak. Azt hittem belebolondulok, most kinek higgyek. Olyan lelkiállapotban még sose voltam. Én nem azon kattantam ki, hogy a szeretője elcsábította a férjem, hanem amik később derültek ki. Igenis vannak olyan határok, amiket nem szabadna átlépni egy szeretőnek, de egyébként más embereknek sem. Soha nem tettem volna azt, amit tettem, ha nem próbál pofátlanul beszivárogni az én és a családom életébe, nem fitymál le, nem nyomozgat utánam stb. (ne menjünk bele). Sokáig gyűlöltem, pedig nem akartam. De aztán ahogy teltek a hónapok, ahogy kezdtem tisztába jönni a házasságommal, ez elmúlt. Ma is görcsbe rándul a gyomrom, ha meglátom, de egyébként már nem érdekel, inkább kicsit szánom is, hogy ilyen eszközöket vetett be egy pasiért. De ő csak egy szerelmes nő volt, aki gondolom magát akarta csak igazolni a tetteivel. Jobban érezte volna magát, ha kiderül rólam, hogy szar nő vagyok.
Én azt tanácsolom kedves Pearl, hogy ha lebuktok, akkor a barátod ne tagadjon, hanem őszintén beszéljen. Ne csináljatok idegroncsot a feleségből, mert elkezd nyomozgatni, felspannolja magát, és ekkor jöhetnek a (hozzá egyébként lehet hogy) méltatlan megnyilvánulások.

@Rhianne: Szerintem se tagadjon, de istenments, hogy bármit is eláruljon! A legjobb magyarázat ilyenkor a lebukott házastárs részéről annyi, hogy "Téged szeretlek, csak sex volt. Nem akarok róla beszélni, mert fájna neked minden szó. Befejeztem, nem találkozunk többet.Kérlek, ne kérdezz többet, mert úgysem válaszolok."

...
Az a tapasztalatom, hogy ha a megcsalt fél megtud bármit is.. hall egy mondatot, akkor belekapaszkodik egy szóba és kérdez tovább. Ennek mindig az a vége, hogy "Úgy kell belőled kihúzni!" "Elhallgattad!".. és végeláthatatlan a szemrehányások sora. Pedig nem lehet egy hónapok vagy éveken át tartó szeretői kapcsolatot elmesélni. Sőt! Nem szabad elmesélni!
Úgyis - évek múlva is - bármilyen vitában veszekedésben ez lesz az utolsó érv a megcsalt részéről.. Hallgatni fogja ezt a csaló élete végéig.

@szereto: Igen, ezt a videót sokszor láttam már, és tényleg jópofa. Egy nothing box bárkinek jót tenne :)
A férfiaknak ez adott, mi meg sose fogjuk megszerezni, mert másképp vagyunk összerakva. És erre lehet különböző stratégiákat gyártani, hogy lehet legkönnyebben átvészelni, hogy nőnek születtünk :)

@Szemekbe zárt titkok: Szerencsére nem ismerek bosszú-sztorikat, csak a médiából meg regényekből, ezért szívesen venném, ha erről más írna. Ez a téged szeretlek, csak szex volt szöveg annyira égő... Aki akarja, alkalmazza csak, de ha egy házasságban nyilvánvaló, hogy ez nem igaz, nem kéne megsérteni a másik intelligenciáját ezzel. Tudom, hogy a mentsük, ami menthető érdekében sokan megteszik, és van, hogy olyan fenyegetésen lebegnek az emberek feje fölött, hogy kénytelenek rá, de EQ-val rendelkező partnerekkel nem kell ezt eljátszani. Persze nagyon nehéz megítélni abban a pillanatban, mi a megfelelő stratégia, csak mondom, hogy ez messze nem az egyetlen módszer.
Ja, mesélni persze nem kell, csak nagyon-nagyon kivételes emberek viselik ezt el úgy, hogy utána nem élnek vissza vele. De ilyen emberek is vannak, szerencsére. :)

@szereto: @skarlát betű:
Megnéztem a linket én is, tényleg szórakoztató.

@est ragon: @Rogerthat: Tényleg ilyen egy férfi agy?:)

@Szemekbe zárt titkok: nem tagadná a kapcsolatunkat, ebben biztos vagyok. Én ezt javasoltam pedig. Az eddigi női munkatársairól mindig beszélt a nejének. Rólam tudatosan nem beszélt, amikor még együtt dolgoztunk és amikor még nem is tudtam mit érez irántam a párom. Onnan tudom, hogy ezeket megbeszéltük. E-mailek mentek szakmai jelleggel. Az ma is megy, teljesen kollegiális stílusban.Nem sok kommunikáció megy, mégis minden nap tudunk egymásról. Ezt kialakítottuk.
A gyerekemet megkeresheti a neje, tud rólunk, nem tudna meglepetést okozni neki.
Ő ennyit mondott a kapcsolatunkról: ő az első pasi akit egyáltalán nem akarok megrugdosni melletted ( jelenlegi - első szeretői kapcsolatomban lévő párom a harmadik férfi az életemben ).

@Szemekbe zárt titkok: Nem, Rogerthat szerint néha a dobozkák falai átlátszóak.

@Rhianne:

Ehhez a témához nem nagyon akarnék hozzászólni személyes tapasztalat híján. A látott esetek ilyen vonatkozásait pedig nem etikus kiteregetni.

De azért:
"Pedig elméletileg tanult, intelligens, empatikus ember vagyok."
Ezen abszolút semmi szégyellni- vagy magyarázni való nincs :)
Néhány év vagy akár évtized iskolázással nem lehet "elemi ösztönöket" felülírni.
Az életösztön, szexuális vágy, féltékenység, irígység, bosszúvágy stb. Nagyjából ugyanazon a szinten "elemi ösztönök".
Szerintem uralkodni egyáltalán nem lehet ezeken, csak van akinél erősebb és van akinél gyengébb.
Azt pedig senki sem tudhatja előre és pontosan, hogy egy adott cselekedete egy másik emberből mit vált ki. Sokszor még magunkról sem tudjuk :)

@OakTree: Lehet mindenen uralkodni, egy bizonyos fokig. Mondhatnád, miért nem uralkodnak a hűtlenek a szexuális vágyukon, pedig valójában folyton uralkodik a legtöbb, mert sokkal többre vágyik, aztán nem kaphatja meg :P
A egy dolog, hogy hirtelen felindulásból milyen hülyeségeket csinálunk, ha épp elönti az agyunkat az indulat, és megint más módszeresen bosszút tervezni, napokig, hetekig készülni arra, hogy bemártsunk, zsaroljunk valakit, esetleg bántalmazzuk. Nagyon más.

@OakTree:

Javítás:
Lehet ezeken az ösztönökön uralkodni egy másik ösztön, a félelem segítségével.

Az SP által eredeti héber nyelven idézett 10 pontos tiltólista is nagyon hatékonyan bevélt elég hosszú ideig.
Errefelé a már legtöbbször a törvények, illetve magunk generáljuk a félelmeket.

Senki vallásos érzelmeit nem akartamm megbántani. Pusztán illusztráció volt.

@skarlát betű:

Megelőztél, és lecsaptál a pongyolaságomra :)
Touché!

Tényleg kiszállnék olvasni, mert érdemben nem tudok hozzászólni.
Jó éjt!

@skarlát betű:

Na basszus. Megint a kapkodás :(

"Nagyon más."
Egyáltalán nem más. Gondolkodj el rajta logikusan és amennyire lehet érzelemmentesen, előítélet nélkül :)
Mindegyik esetben valamilyen ösztönének enged az "elkövető".

A fent említett 10 pontos tiltólistában például semmi súlyozás nincs. A világ nagyobb részén használatos megfelelőiben szintén nincs.
Valamit azért tudtak a régiek.
Ha nem is szépen/jól, de igen hatékonyan határolták be a dolgok gyökerét.

Tényleg jó éjt!!!!

@OakTree: Szerencsére a büntetőjog szerint is nagyon más. Hirtelen felindulás vagy előre megfontolt szándék között évek vannak. És, ha aljas indok is hozzájön, akkor még több év.

Jó éjt. :)

@szereto: oké, én meg akkor azt nem hiszem el, hogy te csak egyetlen egy napra szeretnéd kipróbálni. :)

@Rogerthat: Pontosan tudom, miről beszélsz az átlátszó lapokkal. Egész nap ezen vergődtünk a kedvesemmel, hogy meddig lehet elmenni és vannak- e szabályok, és hogy szerinte minek ezzel foglalkozni, csak menni előre, mint a gőzmozdony. Átlátszó falak, amiknek azért én rendre nekirohanok. Mert attól azért, hogy átlátni rajtuk, még vannak. De már most egy kicsit elfáradtam a becsapódásoktól. Persze ő is beleszalad az enyémbe, és jól meg is üti magát. De én már így éjfélre eljutottam oda, hogy ez az egész egy olyan kimerítő dolog, hogy nem tudom, megéri- e. A feladataim elakadva, a gondolataim, mint a tigrisek a rács mögött csak le- föl keringenek. Mi ér ennyit?

@Pearl77: Istenem, micsoda történet! Ebből regényt lehetne írni. 26 éven át szeretőzni. Elképesztő!

@szereto: igen, lehetne. Szomorú vége lenne a regénynek, látom, a 17 évvel ezelőtt befejeződött nagy szerelem után a hölgy milyen állapotban van. Tőlem a második lakásban lakik. Nagyon beteg és csendes. Nem lett a szeretője halála utána senkije sem. Szerencsére eléggé összetartunk itt az emeleten, egymást segítjük, így rá is figyelünk. Nem boldog, közben a fiát is eltemette 4 éve. Ő tud a kapcsolatomról. "Csak" ennyit mondott erről az egész szerető/hűtlenség dologról: ha úgy érzitek szeretitek egymást, és ezt meg tudjátok oldani, hogy nem romboltok családokat vele, egy percig se gondolkozzatok rajta. Azt tartsátok tiszteletben, hogy egymást ne uraljátok és csak annyit kérjetek egymástól, amit gond nélkül teljesíteni tud a másik. Türelem, kivárás a titka. Ha valóban vannak mindkét félnél érzelmek, akkor nem szabad kihagyni. Arról nem tehet egyik fél sem, hogy későn találkoztak.

@Pearl77: Happy end csak a filmekben van. és hát szomorú és magányos most, ám hány tisztességes és hűséges, egyben boldogtalan nő lesz öregségére épp ilyen bánatos? Az én történetem anyósomról szól, akit halála előtt ápoltam. Minden nap sírt az elveszett, boldogtalan élete miatt. Csak suttogni mert, hogy apósom ne hallja a szavait.
26 év szeretőség valóban a tolarencia és a türelem olyan példája, amit a házasságban élőknek kellene tanítani. Minden tiszteletet megérdemel.

@szereto: nem csak a szeretői viszony üzemeltetése energiaigényes, minden párkapcsolaté az. Nyilván van az a szint, ahol már több a vesződség mint a profit, addig a viszont minden küzdés egyben ahhoz is hozzájárul, hogy az adott kapcsolatnak legyen súlya és értéke, hogy érezd, nem csak úgy az öledbe hullott.
És hát a hadiszerencse forgandó, falak ide vagy oda, szerintem azért te sem látod mindig ilyen sötéten ezt az egészet.

@Rogerthat: Jelen pillanatban olyan mélyponton vagyok, hogy az itteni beszélgetések segítenek, hogy valamelyest normális maradjak, és ne vessek véget az egésznek pusztán azért, mert az egyensúlyom megbillent és túl sok energiámat felemészt a kapcsolat. Sokkal fontosabb dolgaim lennének, mint egy eleve hamvába holt kapcsolat lehetőségein agyalni.
irigylem a férfiakat a dobozolt agyukkal, mert én bizony megőrülök ettől, hogy gondolkodnom kellene fontos dolgokról, és közben az agyamba folyton beszivárog néhány olyan gondolat, aminek huszadrangúnak kellene lenni. Borzalmasan fárasztó, és hátráltatja az egész privát életemet.
Még nem tudom, megéri- e. Ha egyedül vagyok, igyekszem meggyőzni magam, hogy nem, de sajnálatos módon a személyes közelsége ezt rendszeresen elsöpri :-( Ki kellene alakítani a határokat, szabályokat, amik támpontot adnak, hogy ne fussak neki a dobozok (átlátszó) falainak, de ezt egyelőre nem tudtam elérni.

@szereto: Mivel tovább élünk, ennek az az ára, hogy szinte mind magányosan halunk meg (már a párkapcsolati magányosságra értem). Kérdés, hogy mit érünk ezzel a plusz 10 évvel. Sokkal kevesebb férfi kénytelen magára maradni, és még azoknak is van lehetőségük új partnert találni, hisz nagy a kínálat.
És ez valóban nem függ attól, hogy valaki hűséges volt-e vagy hűtlen, bár Oak Tree mindig ezt hozza fel, hogy majd megszívjuk, ha nem lesz ki ápoljon... (Nem ezekkel a szavakkal, persze, de erre megy ki a dolog.) Ha 20-30 évig annak a függvényében maradunk boldogtalanok, hogy majd lesz ki ápoljon, amire nincs garancia, persze, akkor elég rossz boltot csináltunk.

@szereto:
Küldtem egy privát üzenetet.

@szereto: az átlátszó dobozokat pont arra értettem, hogy azért a férfiagy sem feltétlen olyan, hogy egymástól hermetikusan elzárt dobozokból dolgozik, és ha valamelyik dobozban épp megreked a dolgával, azt csak simán félrerakja, és megy a következő dobozhoz a 100%-os figyelmével.

Én egyébként úgy tapasztaltam, hogy nem nagyon lehet gyorsítani az érzelmi-okokból-falnakfutást gátló szabályok kialakítását - azok úgy a legstabilabbak, ha maguktól alakulnak ki a koppanások következtében. Addig legfeljebb annyit tehetsz, hogy erővel lassítod a tempódat.

@Rogerthat: Ezzel frusztrálom, sértem és elbizonytalanítom őt :-)
Mondom én, hogy fából vaskarika.
Nyilván túlzás a dobozos történet, én is gondolom, de abban megegyezhetünk, hogy a férfiagy jóval hamarabb és egyenesebb úton talál megoldásokat, mint a női. A legjobb pár: töprengő, érzékeny nő, kontra flegmatikus, hiperrealista férfi :-D
Áááá, most jöttem rá, mi a kommunikációs zavar eredete köztünk! A programozás!

@szereto: azért ha valaki biztos magában, akkor azt a valakit elég nehéz frusztrálni, sérteni, elbizonytalanítani. Ha ez a valaki ráadásul flegmatikus és hiperrealista, egyenesen lehetetlen.

@Szemekbe zárt titkok:

Mégiscsak belekibickedem:
"Téged szeretlek, csak sex volt."
Ez csak a csaló szemszögéből "enyhébb" dolog.
Ez a megcsalt félnek nagyon sokszor azt jelenti:
"Annyira mindegy volt már nekem, hogy kivel, csak ne veled."

Soha nem az dönt, hogy az eyik fél hogyan gondol valamit, hanem az is, hogy a másiknak ez mit jelent :)

@skarlát betű:

Egyáltalán nem erre megy ki a dolog részemről :)

Nagyon tisztelem és csodálom a hihetetlen konzekvens és számomra kemény "szamuráj" fegyelmet, ami belőled árad, de én teljesen más vagyok és alapjaiban máshogyan közelítem a dolgokat :)

@skarlát betű:

Nem értek a büntetőjoghoz. Azt akartam csak mondani este, hogy a gyökereiben - ösztön szinten - mindkét dolog ugyanaz.
Az, hogy melyik ösztön "szabadon engedése" mit vált ki - nagyjából megjósolhatatlan.

@skarlát betű:

Bocs mégegy:
Azért sem logikus a "puszta ápolásra" kihozni részemről, mert a válásügyi vitánkban én vagyok a váláspárti.

Szerintem csak visszajutottunk az elejére, azaz szerinted majdnem nulla az esélye egy hosszútávú boldog kapcsolatnak, szerintem meg nem.
Te az én álláspontomat látod teljes önfeladásnak és a könnyebb út választásának, én meg a Tiédet.
Téged is az átélt és látott tapasztalat igazol, meg engem is :)

@OakTree: Szamuráj, atyaég! Na, ezt még nem hallottam :)

Szerinted kábé mindegy, mint mond, akit rajtakaptak, mert úgysem lehet kiszámítani, hogy mit ért ebből a rajtakapó. Akkor végül is mondhatja akár a frankót.
Ha otthon is volt szex, akkor azért azt az üzenetet nem lehet ebből a "csak szex volt és téged szeretlek" szövegből levonni, hogy csak ne vele. Hiszen vele is. Megint ott tartunk, hogy kell a fenének a monogámia mítosza :P

Ahogy Ibolya nem értett a focihoz? Na nemár. Ennyit bárki ért a büntetőjoghoz. Vagy akár a szokásjoghoz. A hirtelen felindulás mindig enyhébbnek minősül. Na persze, a hirtelen felindulás inkább pasiknál esik meg, a hosszan tervezgetett bosszú a nőkre jellemző, azért is, mert nincs olyan fizikai erejük. De a 2 indulat nem azonos.

Amúgy én is váláspárti vagyok indokolt esetben. A félrelépés puszta ténye nem elég indok a váláshoz - mindössze ennyit mondok. Annak puszta igénye sem. A válás annyira megrengeti több ember egzisztenciális biztonságát (ha nem nagyon gazdagokról van szó), hogy túl nagy lépés egy viszonylag kisebb jelentőségű probléma megoldására - ráadásul nem megoldás önmagában. De rengeteg esetben tartom legjobb megoldásnak a válást, csak ehhez kell némi anyagi és logisztikai háttér.

@skarlát betű:

Így van. Tapasztalataim szerint tökmindegy. Szerintem is a frankót kell mondani.
Annyira nem vagyunk egyformák, hogy az általad leírtakból számomra logikusan következik, hogy "Kell a fenének a poligámia mítosza." :)

Én továbbra sem látok abszolút semmiféle eltérést a két indulat között. Tényleg.

Hm. Ami neked vagy nekem kisebb jelentőségű probléma, az másnak simán lehet a legfontosabb. És persze fordítva is :)

Szóval Béke Veled SB :))))
Megyek vissza inkább olvasni, ert a többiek véleménye a feldobott témáról jóval érdekesebbek, mint én.

@OakTree:

Igen, igazad van, nagyon fontos az is, hogy milyenek a megcsalás körülményei, mik az okai. Ha a megcsalt fél őszintén szembenéz magával, valószínűleg meg tudja mondani, mi az oka a partnere hűtlenségének.
A teljesség igénye nélkül néhány tipikus ok:
Pl.
- Nincs nálunk sex.
- Borzasztóan sokat veszekedünk, állandó a perpatvar, így nem csoda, hogy ebben a légkörben a szeretkezés nem kívánatos számára velem.
- Idősebb vagyok nála, szeretne fiatalabb testtel kontaktust, ezért hűtlenkedik.
- Egyszerűen kalandozik. Ilyen a természete.
- Nincs egymás számára mit mondanunk, sivárak a hétköznapok. Újdonságot, izgalmat keres.
- Egész más a sexuális igényünk.
stb.

A "csak sex volt" magyarázat például tökéletes az első esetben, ahol a másik fél számára a fentebb leírt néhány mondat azt fogja jelenteni,
Nem hagylak el, csak hiányt pótoltam.Nem bírok testi érintés nélkül létezni.
Bizonyára olyan kapcsolatban, ahol otthon is gyakori és jó a sex, ez a magyarázat nem állja meg a helyét, sőt egész mást hall ki belőle a házastárs. Ebben tökéletesen igazad van.

@OakTree:
"A látott esetek ilyen vonatkozásait pedig nem etikus kiteregetni."

Ezt hogy érted?
Itt? Ahol mindenki - bár álarcot öltve, de - leírhatja a véleményét vagy a tapasztalatát, miért ne lehetne erről a témáról beszélni?

@OakTree: Mindjárt rendőrt hívok :) Vagy büntetőjogászt :)
Egyik indulat: hirtelen elönti az agyamat a vér, és szétverem a riválisom fejét. Nem gondolkodom, nem törődöm a következményekkel, csak ott helyben addig verem, amíg hagyja. Vagy amíg ő nem ver el engem. (Esetleg agyonlövöm, ledobom az emeletről, vagy hasonlók.) Mikor magamhoz térek, nagy valószínűséggel bánni fogom, amit tettem, és szégyellni fogom, milyen brutális voltam. Persze, lehet, hogy mégsem. De attól még abban a megváltozott tudatállapotban követtem el, és nem ilyen vagyok normális, nyugalmi állapotban.

Másik: lassan kitervelem, hogyan álljak bosszút. Infót gyűjtök, tervezgetek, színlelem, hogy nincs semmi gond, teljesen mást mutatok, mint amit érzek, emésztem magam, és megpróbálom a lehető legnagyobb fájdalmat okozni, lehetőleg úgy, hogy ne kapjanak rajta, hogy én megúszhassam a büntetést. Ezerszer megtorpanhatok, meggondolhatom magam, halasztgathatom, van időm és módom megváltoztatni a véleményem. Ha mégis megteszem, akkor az hideg számítás alapján fog történni, és nem biztos, hogy csak közvetlen a célpontot találom el, másokat is belekeverek.

Teljesen a témához kapcsolódik ez az írás. Kiváncsi lennék, kinek mi a véleménye.:)

bezzeganya.postr.hu/poligam-a-ferjem-de-hozzam-ragaszkodik

@Processzor típusú nő:
Én még akkor olvastam, amikor megjelent, de a mai bejegyzése eloszlatott minden reményemet:-(
bezzeganya.postr.hu/egy-masik-novel-osztoztam-a-pasimon

Sajnos ismét egy (önjelölt) pszichológus hallgató igyekszik hétköznapi köntösbe csomagolni a szakkönyvekből megtanult ismereteit.
Az elméletet/képletet próbálja egy enyhén szólva nem élményszerű példával illusztrálni.
Fellazulóban vannak a hagyományos kapcsolatrendszerek (illetve van egy határozott visszatalálás a talán túl szigorú hagyományokhoz is egyesek részéről: azaz korai házasságkötés, sok gyermek vállalása, vallásos szabálykövetés stb.), és ezeket kezdik el sokan kutatni, magyarázni. Az általad ismertetett posztoló is ebbe a körbe tartozhat, kihasználja, hogy a neten sok véleményt kaphat szinte azonnal, nem kell kérdőívekkel házalnia heteken át, hogy leadhasson egy-egy házi dolgozatot.

@goldmedal: Hát, aki így próbál házidolgozatot írni, az magára vessen. Rendes kérdőívvel azért többre megy, valljuk be.
Egyébként mi tűnik annyira hiteltelennek a beszámolóban?

@Szemekbe zárt titkok:

Ha lennének SAJÁT ilyen érzéseim, akkor etikus lenne.
Mások esteit nagy vonalakban szoktam illusztrációként alkalmazni a munkám során is, de a nekem anno bizalmasan elmondott érzéseiket nem.
Hiteltelen is, mert rajtam keresztül torzul(t), meg nem is tartom etikusnak.

@skarlát betű:

Nem ugyanarról beszélünk.
Te továbbra is a következmények illetve a végrehajtás módja alapján közelíted és ítéled meg meg a dolgot.
Mint a rendőr meg a büntetőjogász :)

Én végig a kiváltó okokról/ösztönökről beszéltem, amelyeket nem nagyon tudok továbbra sem rangsorolni.

Az, hogy kire milyen hatással vannak a saját "elengedett" vagy a más által felkorbácsolt ösztönei, ki mennyire tud ezen uralkodni stb. alapvetően egy személyes adottság.
Jelentős mértékben fejleszthető persze, de igen kevesen foglalkoznak ezzel. És a mi kultúrkörünkben inkább a külső tiltások és szabályok követése a jellemző.
Errefelé igen kevés yogi meg szamuráj akad :)

@goldmedal:
Végigolvastam. Igazad ehet, elég izzadságú a beszámoló, ugyanis hihetetelen, hogy a hölgy nem szembesül vele a történtek után, hogy addig tarthatja csak meg a pozícióját, amíg nincs elejtett NAGYvad, azaz a férje bele nem szeret valakibe. A vadászat pedig folyik.

@Processzor típusú nő: Nézd, én már láttam közelről hasonló kapcsolatot, van ilyen. És működőképes. És a kérdés sem merül fel, hogy a feleség elveszítse a pozícióját.

@OakTree: Hát, ezzel az eszmefuttatással szerencsére nem lehet emberölés bűntette alól felmenteni senkit. Csak, mert ő olyan hirtelen haragú ember, csak, mert ő olyan bosszúálló természetű, és nem tud uralkodni magán...

Amikor valaki hidegen megtervez egy bosszút, az nem ösztönből cselekszik, ott nagyon is jelen van a ráció.

@skarlát betű:
Lehet, hogy MOST működőképes. De ez a történet is arról szól, hogy addig működött csak az elképzelésük szerint - amíg be nem ütött a ménkő! :)

@Processzor típusú nő: Van, amikor nem üt be, de ehhez szerintem már több, mint húszévesnek kell lenni. Nem családalapítás előtt belefogni, és nem egy szűz nővel harmadikként. :) Ha a sztoriban van igazság egyáltalán...

@skarlát betű:

Dehogy akarok én senkit és semmit felmenteni vagy ítélkezni. Sejogom se okom se hozzáértésem :)

Viszont amit írtál az érdekes és kihagyhatatlanul magas labda.
Ezek szerint aki egy ösztönnek/motivációnak engedve racionálisan tervezve tudatosan "előre megfolntoltan" megcsalja a párját azt nagyobb felelősség terheli mint a megcsaltat aki erre rájön és hirtelen felindulásból mondjuk összepakol és csapot-papot otthagy?
Szerintem meghatározhatatlan és kb. 50-50 a százalék - bár a számoknak és statisztikáknak egyiköünk sem hisz :)))))

@OakTree: Így lenne lottó ötösöm :P
De ezt már korábban megbeszéltük, szerintem ne ismételjük :)

@skarlát betű:

És nekem is.
Tudtam, hogy a beküldés után egyből leesik és várod :))))))
Ha te is vívsz, nem semmi lehetsz páston :))

Jó éjt!!!!

@OakTree: Nem, már akkor leesett, mikor még el se küldtem :P Még el is kezdtem gépelni, h tudom, mit fogsz erre válaszolni, aztán kitöröltem :)
Sajna a mozgáskoordinációm nem olyan jó, mint az agyműködésem :)
Bár a vívást sose próbáltam.

@skarlát betű:
Miért ne így szerezzen be valaki minél több véleményt? Járkáljon hetekig az Izabella utcán a Pszichológiai Kar előtt, magyarázza el mindenkinek, hogy miről és miért szeretné kikérni a véleményét? Ugyan minek? Egy ilyen posztot felrakva a felesleges köröket jelentősen redukálja. A kérdőívezésre lehet, hogy nem pontos, de a vélemények megszerzésére, és későbbi beemelésére egy esetleges tanulmányba gyors és hatékony.
Ami az életszagú részét illeti:
Voltam olyan szeretői szövevényben, ahol a pasinak 3 nője volt, ebből ketten tudtunk is egymásról, rendszeresen kapcsolatot tartottunk, barátkoztunk, ha nem is mélyült el, de ennek nem a viszonybeli helyzetünk, hanem a személyiségünk különbözősége volt az oka.
Én sokszor számoltam be annak az egy évnek a történéseiről a barátnőmnek, de el sem tudom képzelni, hogy a szaftos részletek helyett ilyenképp fűszereztem volna a beszámolómat:
"Ehhez járult egy másik dolog, amelyet szintén mindenki ismer a maga életéből: a friss kapcsolatokat jellemző energia, kezdeti lelkesedés (new relationship energy/enthusiasm, röviden NRE). Minden szerelem jobban pörög és zsongít, amíg új – míg egy régi, bejáratott kapcsolat nagy valószínűséggel szilárdabb és bensőségesebb, de több fokozattal kevésbé izgalmas. Ez pedig sokkal jobban kidomborodik, ha az új és a régi kapcsolat párhuzamosan fut. Általában persze nem arról van szó, hogy A jobban szereti az új B’-t, mint a régi B-t, hanem arról, hogy másképp szereti. Valamint arról, hogy bár a szeretet korlátlan erőforrás, az idő és a figyelem bizony nem az, és A akárhogy próbál egyensúlyozni, könnyen előfordulhat, hogy B’-nek ezekből több és jobb minőségű jut, mint B-nek, hiszen B’-t most kell megszerezni, elbűvölni, B pedig már adottnak tekinthető. B ilyenkor természetesen hajlamos megsértődni. De még ha nem sértődik meg, akkor is hamarosan megtapasztalja, hogy saját érdekeinek védelmét egy igen vékonyka hajszál választja el a féltékenységtől, úgyhogy kezdheti fejleszteni az egyensúlyérzékét."
Ez annyira steril, hogy meglepődnék, ha tapasztalatból eredne.:P
Valamint nincs élményszerűség, inkább távolító stilisztikai elemeket tartalmaz.
Az persze lehet, hogy a posztot írónak valaki mesélte, de nem ő élte át.
Aki ilyet átél, nem a tudós fog belőle kibújni, amikor beszámol róla:-)

@goldmedal: Egzaktabb és könnyebben feldolgozható az online kérdőív, én is alkalmazom, alkalmaztam. (Volt 2000-en felüli mintavételem, de persze ez nem tudományos jellegű felmérés, kommentekből meg végképp nem lehet ilyet csinálni.)
Nem kell személyesen osztogatni a lapokat, ezt már nem nagyon csinálja senki.
Nem mondom, hogy a posztíró élte ezt meg így, lehet fake posztot írni, de a jelenség maga létezhet. Én tudok ilyen távolságtartóan írni saját élményről is, ha nem akarok részletekbe menni, de valószínűleg igazad van, nem ő volt benne. A mechanizmusok azonban tényleg így működnek nagyjából, kinek-kinek EQ-jától függően.

@Szemekbe zárt titkok: Ha választás elé állítanának, habozás nélkül a feleségem választanám. Ő szövetséges, akivel együtt élek, és együtt akarok élni. És ezt ő is így gondolja.

@hibiszkusz50:

Tökéletes válasz :-)
most már csak azon drukkolok, hogy az aktuális szeretőd ne tévedjen erre a posztra :-)
mert, bár biztos bölcs és türelmes, valamint belátó tetemtés lehet Ő is, de mégis csak emberből, Nőből van Ő is :-) És akármennyit is fejtegették itt a gyakorló szetetők, hogy nincs főszerep meg mellékszerep, stb....
azért ember legyen a talpán, aki nem csúszik ilyenkor egy kicsit az "ideális" önérzeti szint alá ... :-(

@est ragon: Ez teljesen kapcsolatfüggő, én kérdezés nélkül tudom sz válaszát, tudom, hogy ki a legfontosabb neki, ettől az önérzetem nem csorbul. :) Ez biztos a szamuráj lelkületemnek tudható be :P

@skarlát betű: @OakTree:

:-))) én már csak miattatok járok ide :-))))

(persze, ez így nem igaz, csak jobban hangzik)

Az a szép az egészben, amint egymást "győzköditek", hogy egy évnyi olvasgatás után az a megérzésem, hogy SB-nél önfeláldozóbb, a párjáért (sajna ez most "csak" a szeretője lehet :-( ) mindenre kész monogám Nőt keveset láttam még... :-))))) és belül (alul ? .... bocs!!! ) bizsergőbb, kalandraéhesebb, poligámiából "gyógyult" okos Nőt, mint Tölgyecske sem találnék sokat, ha teszem fel, épp ilyet keresnék sem... :-)))))

Az a jó, hogy ilyen okosak vagytok :-) lekötitek az ember figyelmét....

Imádlak Titeket

@est ragon: Téged súlyosan megtévesztettek :P

@est ragon: Tudja.

És én is tudom, hogy egy szavamba kerülne, hogy a feleségem otthagyja a szeretőjét.

@hibiszkusz50:
Erre a válaszra számítottam.

@est ragon:

Téged súlyosan megtévesztettek :P
Copyright SB!! De jobbat én sem tudok :))

@hibiszkusz50:

"Ő szövetséges, akivel együtt élek, és együtt akarok élni. És ezt ő is így gondolja."

Ha ez így működik és ELÉG, akkor semmi gond :)

Azzal ámítom magam, hogy aránylag jól ismerem a férfi értékrendet. Férfi nevelt, imádott bátyókám hivatásos katonaként "szupermacsó" szakmában dolgozik, stb.
Ez a "szövetséges", "társ" stb. a férfiak jó részének értékrendjében nagyon fontos dolog. Viszont nekem személyesen kevés lenne, ha csak ez lenne.
Jobban szerettem mindig, ha elsősorban NŐként kellek :))
Valami erősen olyasmi amiről estragon ír - csak jóval kevéssé túláradóan (bocs!). És persze legyen benne a szövetséges/társ is. Ezt volt nehéz megtalálni.

@est ragon: "Imádlak Titeket" -:) Vice-versa az érzés... :)

@OakTree:
A Szövetségesben benne vagyunk mint Nők is! Ha nem lennénk benne, mást választana a férjünk. A másik blogban épp ezért írtam le a 168 órát AdélAnitának, mert nem szabad összetéveszteni a heti 2-3 órányi szerepet azzal, ami 5-ször akkora súlyt kap a másik ember életében. A szeretőzés kikapcsolódás, feltöltődés csupán egy házasságban élő embernek.
A szeretők szeretik nagyító alatt szemlélni saját szerepüket, és ez odavezet, hogy egyedül, magányosan élik az életüket örök hiányérzettel.
Mindenkit óvok ettől a keserű felismeréstől.

@hibiszkusz50:

a sors fintora, hogy csak akkor akarnád, hogy hagyja ott a szeretőjét, amikor már pont nem "tudná" elhagyni őt :-)

igazad van: addig meg minek "harcolni ellene" :-)))))

@OakTree: @skarlát betű:

Engem meg akartok téveszteni. Vagy magatokat?
Mindegy, nem sikerült :-)))))

Ha kiváncsiak vagytok, mire alapozom az "éleslátásomat", privátban megírom szívesen :-)

@Pearl77:

:-)

@Processzor típusú nő: ezért kellene néhány szeretőnek valóban nyitott szemmel járni. Nem egyszerű. Ha van valakije az embernek, akire gondol, nem fog kifelé kacsintgatni, főleg, ha jól érzi magát benne. Megtenni a legnehezebb és jön az ördögi kör, a 22-es csapdája. Bár ez is, mint sok minden relatív. Azért azt is le kell tisztáznia magában az embernek, hogy mire vágyik valójában.

@Processzor típusú nő: Esete válogatja, valószínűleg legtöbbször igen. Tudom, az én esetem spéci, de azért ez is egy a sok közül. Nálunk már nincs szövetség, és ha valami bajom van, azt nem F-nek mondom el először. Ő sokszor nem is szerez róla tudomást, mert úgyse tud/akar segíteni. Sajna akkor se tudott, amikor esetleg még akart volna. Mindig tőlem várta mindennek a megoldását, és én meg is szoktam oldani. Utána meg csodálkozott, hogy számomra ez az egész már nem szövetség.

@est ragon: Ezt nem tudhatod. Attól függ, milyen az a házasság. Tőlem hiába kérné F, hogy szakítsak a szeretőmmel, de hát tett is érte, hogy így legyen. Másnál meg természetes, hogy ezt megteszi. Amúgy miért akarna Hibiszkusz50 harcolni ellene? Ha neki is van külső kapcsolata?

@est ragon: Megírhatod, aztán majd meglátod, miért nincs igazad :P

@est ragon:

Állok a privát elébe :)
Előrebocsátom azért nálam nagyon mellélőttél a poligámmal.
Akárki akármit is gondol én tényleg nem látok benne elítélendőt - egy ritka adottság/jellemző szerintem, ami nagyjából a kamaszkor végére kiderül(het) és nem betegség amiből kigyógyulni lehet.
Nekem soha nem volt átfedés két kapcsolatom között.

@Processzor típusú nő:

Igazad van. Csak abban más a véleményem, hogy meddig hihető el a szövetség megléte mindkét fél számára.
A szövetséget egy FÉRFI és egy NŐ köti. A legkönnyebben akkor szűnik meg, ha pont ezt nem látják már egymásban (eléggé). Ezért írtam a másik postnál, hogy jelenleg a hűség nevű patetikusan elnevezett eszközt az esetek túlnyomó részében nem nagyon lehet mással helyettesíteni.

@OakTree:

hol áradtam túl? :-)

mindent érzek, csak túláradást nem..... postán ebédcsekket feladni, vagy a boltban kiflit venni, minden lehet, csak túláradó öröm forrása nem :-)
kivéve egy-két esetet.... :-)

@OakTree: Hűség vagy lojalitás. Volt ilyen posztom :)
hutlenseg.blog.hu/2011/09/14/a_huseg_mibenlete_lojalitas_vagy_megalkuvas
Összesen 8 komment gyűlt ott össze :)
Hátha valaki még újat tud mondani, bár az alapvető kérdéseket szvsz tisztáztuk akkor.

@est ragon:

Az érzelmeid számomra mindenhol :) Nekem úgy jön le, mint a Deep Purple talán Coverdale korszakából a "Hard Loving Man". Hozzám meg ugyanebből a korszakból a "Solidier of Fortune" közelebb áll :))))))
Ez is pusztán gusztus dolga részemről. Egzaktul vagy közel egzaktul sem tudnám megfogalmazni. Legyen mondjuk női megérzés/hiszti. Szóval CSAK :)
Tudod, hogy semmiképpen nem sértés akart lenni.

@skarlát betű:
Akkoriban már buzgón olvasgattam a blogodat :)
Szerintem tudod, hogy a "vagy" lett volna már a címben amit még megérteni sem tudtam volna :)))

@OakTree: ÉS/VAGY. Most azt írnám. De címet nem illik megváltoztatni utólag.

@skarlát betű: Na, most loptad a szívembe magad azzal, amit PTN- nek írtál. Én pont így élek! Szó szerint így! Nekem éppen ezért elképesztő és szinte kezelhetetlen az, ahogy valaki más gondoskodik rólam és törődik velem, vagy ad tanácsot az ügyeimben. Ilyenkor kell észen lenni, hogy ne kezdjek dühöngeni a keserűség miatt.

@skarlát betű:
Az írtad, nincs köztetek szövetség már a férjeddel. Olvasom a hozzászólásokból, hogy neked is szeretőd van. Miért nem válik el tőled a férjed? Nem lehet, hogy a kibirhatatlanság máza alatt mégis ott van a szeretet?

@Processzor típusú nő: Mert nincs hová mennie, azért nem megy el. Nem tudja eltartani magát, beteg. Nem magatehetetlen, de annyira nem egészséges, hogy megéljen egymaga.
Én küldeném, de hát hová?

@skarlát betű: miért a te gondod, hogy miből él meg, miután elváltok? Ő nyújt neked ezért a gondoskodásért cserébe valamit? Vagy sajnálod? Úgy tűnik, hogy az ő életéért részben feláldozod a magadét.

Nem azért mondom, én sem tudnék kirakni egy beteget az utcára. Nem vagyok én annyira karakán. Bár igaz, hogy sokszor lenne megoldás, csak "kényelmesebb" magatehetetlenné válni, és rászorulni a másikra.

Dehát ezt te is tudod, gondolom.

@Immacoolata: Most már a gyerekek miatt nem tehetem ezt meg, nekik mit mondjak, az apjuk megy a híd alá? Mikor összekerültünk, tudtam, hogy beteg, de azt nem, hogy ez ennyire életképtelenné teszi - dolgozik, de az egy albérletre se elég.
Sajnálom is, de elsősorban nem tudok vele mit kezdeni. Nincs más, akire ráterheljem ezt a batyut, és olyan hülyén neveltek, hogy cipelni szoktam, amit elvállalok.
Ez van...

@skarlát betű: hjaj. bizos hülye ötlet, de szoktak keresni ottlakással gondnokot, házmestert, bocs nem akarok itt okoskodni, csak volt az ismeretségi körömben hasonló eset, és akkoriban jártam körbe a lehetőségeket. Ingyen lakásért vagy lakás plusz egy kis fizuért. De ez attól is függ, hogy mit képes elvállalni, persze. :( Apróbb javítgatások, kutyaetetés, gereblyézés, söprögetés, házra vigyázás, amikor a tulajok elutaznak...

@Immacoolata: Nincs megoldás per pill, köszi, nem akarok itt további részletekbe menni.

@skarlát betű: Persze. Nem akartam tolakodni, bocs!

@OakTree: Ami a szövetséget illeti, szerelmen és szereteten alapul, valamint a közös célokon és a konszenzuson alapuló életvitelen. Közösen alakítjuk az életünket, benne azt is, hogy két szabad ember önként marad egymással, mert ez számukra jó, de közben beleférhet izgalomkeresés, kaland, valamiféle, az otthon rutinján túlmenő bizsergés, új emberek megismerése. És ez nem borítja fel a szövetséget.

@skarlát betű:

Nem könnyű a helyzeted, és bármennyire is borzasztó lehet megélni, hogy nem valószínű az, hogy kiutat találsz (legalábbis a jelenben), mégis
nagyra tartom,hogy nem hagyod elveszni azt az embert, aki történetesen a gyerekeid apja.

Tényleg igaz, hogy nem az érzések a lényegesek, hanem amit teszünk.

Mondd, ha Te lennél ebben a helyzetben, vajon Ő is megtenné ezt érted? Vagy esetleg még jobban is csinálná, mint Te? Vagy ellenkezőleg, már rég el lennél kergetve a háztól?
Mit gondolsz?

Témábavágó a ma esti film a ViaSat3-on. 21.25-kor kezdődik a Végzetes vonzerő Michael Douglas, Glenn Close főszereplésével.

Egy családos férfi alkalmi kapcsolatba keveredik egy nővel, ám a nőt nem lehet lerázni.

@hibiszkusz50:

Simán el tudom képzelni, és is elfogadom, hogy van akinél nem borít.
Pontosan a miatt fertőzöm a jelenlétemmel ezt a blogot is, mert erősen érdekel :)

Az általam (meg)ismert párkapcsolati formában a kiindulási alap minden esetben az, hogy egy szabad nő meg egy szabad férfi azért kezd teljesen önként párkapcsolatba, mert megtalálni véli a számára "ideális" ellenkző neműt.
Teljesen önként "visszalép" mindkét fél a szabadságából annyit amennyi a kapcsolat működtetéséhez szükséges. Egymást nem korlátozzák, nem lesznek egymás "tulajdonosai" :) Mindkét fél önként belerak apait-anyait, hogy a hétköznapi taposómalmot bírják és az esetleges utódokat képesek legyenek felnevelni. A hátteret/bázist a taposómalomhoz a párkapcsolatuk adja ahonnan mind a ketten töltődnek/tankolnak.
Ha ebből a nö a nöt, a férfi meg a férfit kezdi kivonni, pont az egész alapja - a töltősési bázis - válik kérdésessé, illetve szűnik meg.
A másik félnek pedig az általam látott esetekben ez azt jelenti, hogy ő mint nő/férfi a kapcsolatban feleslegessé vált.
Mivel mindkét fél önként van a kapcsolatban, bármikor bármelyik szabadon és egyoldalúan kiléphet, de a másik is teljesen szabadon reagálhat az érzelmeinek és céljainak megfeleően. Azt nagyon tudom, hogy ez a gyakorlatban messze nem ilyen egyszerű :)))

Időközben persze simán kialakulhat valamiféle erősebb kötelék - anyagi, gyerekek, felelősségérzet, stb. - és tovább mehet a dolog nem klasszikus férfi-nő párkapcsolati alapokkal. Persze csak ha kölcsönösen és ténylegesen képesek újradefiniálni az alapokat.
Azért értem ezt nehezen, mert számomra az új "alap" az következmény. A szövetség, gyerek, család, közös vagyon stb. azért jön létre, mert a két fél hosszú távon a párkapcsolatra alapozva "hozza létre" ezeket.
Ki lehet cserélni persze az okot és az okozatot, csak nekem ez már eléggé magas filozófia :)))

Ilyet viszont én tényleg nem láttam, semmi konkrét és megbízható információm vagy elképzelésem arról, hogy hogyan működik. Komoly szakirodalom is nulla. Itt a blogon is kb. 2-3 nick az érzésem szerint aki nem éppen átmeneti/keresési/kényszer fázisban van az általam ismerni vélt párkapcsolati világban, hanem tudatosan és zökkenőmentesen a másikban él.

Simán elismerem, hogy jelentősen torzítja a látásmódomat, hogy mindezt főleg "kapuzáró" 50-es férfiak és 40-es nők esetében láttam főleg, akik a "fordított kamaszkorban" elszabaduló hormonjaik és öregedéstől való félelmük miatt voltak kénytelenek legtöbbször utólag rájönni, hogy mi is ez az egész.
Az ő eseteikben az itt olvasható indokok és érvek ugyanígy előjöttek persze - csak a helyzet és a következmény volt gyökeresen más.

@OakTree:
Te most egy valódi, nyitott házasságról beszélsz, ami TÖKÉLETESEN működik?:)
Még a normál kapcsolatok sem működnek tökéletesen, hát még egy ilyen formáció!:)

@Szemekbe zárt titkok:

Nem. Én a "hagyományos" verziót akartam szószátyár módomon a kezdetektől az esetleges válásig vagy átértelmezésig összefoglalni :)

A nyitottról sem tapasztalatom sem információm, sem értékelhető szakirodalom :))

Elvileg beszélhetünk tökéletesről. Még a virtuális papír is mindent elbír.
Gyakorlatban természetesen Neked van igazad.

@Szemekbe zárt titkok: Nem tudom, ő mit tenne a helyemben, mert világ életében rászorult valakire, így nem is tudja, milyen lehet, mikor nem szorul rá senkire. Egyébként nem egy vadállat, persze, csak egy gyenge, beteg, megbántott, és változásra képtelen ember, akiből már gyerekkorában kiölték az érvényesülésre való képességet és megpakolták egy csomó negatívummal. Szar batyu, de nekem elég lenne a magam szar batyuját cipelni.

@OakTree: "Az általam (meg)ismert párkapcsolati formában a kiindulási alap minden esetben az, hogy egy szabad nő meg egy szabad férfi azért kezd teljesen önként párkapcsolatba, mert megtalálni véli a számára "ideális" ellenkező neműt."

Hát, én elég sok olyan párkapcsolatot látok, ahol nem ez történt. Az egyik megtalálni vélte az ideálist, a másik meg nem talált jobbat. De persze, mikor elmesélik, akkor ezt nyilván nem vallják be.
Van, hogy mindkét fél számára kompromisszum a megoldás, egyszerűen csak sodródtak, már mindenki talált körülöttük valakit, gyereket akarnak a nők, stb

@Szemekbe zárt titkok: Ha a monogám párkapcsolatok sikerességi (sikeresség=boldogság) mutatóit nézzük, szerintem a poligám formációk (itt nem az institucionális poligámiáról beszélek), nem maradnak le mögöttük. Persze, nehéz lenne bizonyítani.

@skarlát betű:
"Van, hogy mindkét fél számára kompromisszum a megoldás, egyszerűen csak sodródtak, már mindenki talált körülöttük valakit, gyereket akarnak a nők, stb "

én is így látom, bár a legtöbbször szerelemmel indul a kapcsolat, aztán, amikor elmúlik a hormonok tombolása, már sok minden összeköti őket, így kényelemből, praktikumból egymás mellett maradnak. Biztosfészek-szindróma. :)

Jó az, a maga módján.

Valahol a kommentek elején olvastam, hogy egyszerű annyit mondani, hogy csak szex volt és utána nem válaszolni a további faggatásra.
Ez, szerintem, csak akkor elfogadható, ha a megcsalt fél nem szerez valahogy tudomást a viszony hosszáról.
Én egy évek óta tartó szeretői kapcsolatban vagyok, és a feleség az elmondás szerint szupermami, igazi családösszetartó motor, egy otthontündér. Na jó, van, amiben én vagyok jobb:-)
Ha ő megtudná, hogy a nyaralásuk idejének kiválasztását, az utazásaikat, a könyvvásárlásaikat és még annyi minden mást átszőtt a férje viszonya velem, akkor nem a szex lenne a legnagyobb baja, a többi, számára sokkal fontosabb értéket látná romba dőlni.
Persze én is hozzáteszem alkalmazkodásom a kapcsolatunkhoz, és sokszor fájdalmas is, de azt hiszem, sajnálnám őt, ha kiderülne. Neki sokkal nagyobb álma dőlne össze.

@Tenkeskapi Tánya: és mindenezek ellenére évek óta nem sejt semmit? Nahát!

@Immacoolata:
Én abban a hitben ringatom magam, hogy nagyon ügyesen csináljuk, de, mindig megdobban a szívem, mikor megszólal a telefonom, és nem csak a szerelemtől:-)
Azt hiszem, hogy ő nagyon tiszta nő, aki még a barátnőivel is csak babaételről cserél eszmét. Ha vannak is kétségei, nem osztja meg senkivel, vagy mert nem akar tisztán látni vagy mert a barátnői is hasonlóak. Én ennyire nem ismerem.

@Tenkeskapi Tánya: má bocs, de ez tökre nem tisztaság lenne, hanem együgyűség. :)

A struccpolitika kényelmes, az már igaz.

@Immacoolata:
Nem együgyű, csak a barátaik is mintaházasok:-)
Próbál tenni, beszélni, de mindig a családba való integrálás felől fogja meg a dolgot. Ha ott jól szerepel valaki, az neki elég bizonyíték.
Nekem azért sokkal jobb így.
Maradjon így az idők végezetéig:-)

@Tenkeskapi Tánya: ámen :)

Visszaolvastam magam, és lehet, hogy rólam is így ír valaki a férjemtől kapott infók alapján...
Talán éppen ezen a blogon:-)
Meredek, de semmi sincs kizárva...

@Tenkeskapi Tánya: Ilyesmi már nekem is eszembe jutott. :)

Az én sz-em is mintacsaládban él, mintacsalád-barátokkal.

Sz-em szerint a többiek is félrelépnének, ha lenne rá lehetőségük, de ezt nem beszélik meg egymás között, hiszen minden férj-feleség jó barát. Így lehet, hogy valóban félre is lépnek.

Elmondása szerint egyalkalmas kalandjaikra a férfiak célozgatnak egymás közt (sőt, mily meglepő, kölcsönös cinkosságot vállalnak alibigyártásban), de a hosszú szeretői kapcsolat tabutéma a férfibarátságban.

Nem csodálkozom, mondjuk.

@skarlát betű:

Teljesen igazad van abban, hogy nem olyan egyszerű és általános ahogy írtam.

Azt egyáltalán nem nagyon lehet eldonteni, hogy ki sodródik és ki nem. Ugyanaz az ember is máshogy látja a dolgokat megélve/átélve és később visszanézve.
Kívülről ????

Mindenki kapaszkodik a léggömböcskéje madzagjába és görcsösen vigyáz, hogy el ne ejtse a hóna alatt szorongatott mézesbödönt.
Akinek jó a tüdeje és nem lusta, az szélcsendben arra fújja léggömbjét amerre akarja. Aztán néha jön a szél. És így tovább.

Szerintem olyan kevéssé egzakt dolgot mint a boldogság, igen nehéz mutatókkal leírni. Ebbe már minden tudományágból beletört komoly emberek bicskája.
Pszichológiai, vallási biológiai, filozófiai, PERMA vagy flow értelemben értjük és mérjük?
Pillanatnyi boldogság?
Hosszú távú boldogság? Mi a hosszú táv?
Mi van akkor ha valaki tökéletesen abban a hitben van, hogy boldog, de pl. én statisztikusként azt látom rajta, hogy nem az?
Mi van ha valaki tökéletesen boldog. Aztán pár év múlva visszanéz és azt mondja teljes hittel, hogy mégsem volt az? Vagy mi van, ha visszanézve a régen boldogtalanságnak megélt dolog boldognak tűnik?

Nehéz vállalkozás! Ha megcsinálod meglesz a második Nobel. Sőt szerintem még a Nobel Béke is:))

@Immacoolata:
Igen, teljesen igaz, amit írtál.
Csak az a furcsa nekem, mint nőnek, hogy ha a falazást megbeszélik, miért nem beszélik meg, ha bizonytalanok minket vagy az egész szeretősdit illetően, például a lelkifurdalást jó kibeszélni. Sok férfi erre hivatkozva szakít a szeretőjével, ha ez nem csak egy kibúvó, jól jöhetne, ha valakivel, akiben megbíznak, meg/kibeszélnék. Ezt a férfiak magukba zárják, én megőrülnék, ha nem rágnám át a barátnőmmel újra és újra. Muszáj kimondanom, ha valami piszkál ott belül. Tudom, van nő i,s aki nem beszél.
Vagy mi, nők is azt sugalljuk, hogy nem férfias, ha nyavalyognak, fecsegnek?
Sz. nekem azt is mesélte, hogy a nagy cégeknél vállveregetés járt a házi nyúlra lövésnél, és kivétel nélkül a nő volt az, akinek aztán el kellett mennie a cégtől. Nem tartottak fegyvert a halántékához, csak mobbing áldozata lett emiatt.

@Tenkeskapi Tánya:
A kommentek elején én voltam az, aki azt tanácsoltam, hogy szerintem az a legjobb - miután kiderült a szeretői viszony -, hogyha nem magyarázkodunk, hanem meggyőzzük a házastársat,. hogy a kapcsolat nem volt fontos, és eszünk ágában sem volt elhagyni őt és a családot, és kijelenteni nem mondok erről többet semmit, mert az fájna, és ezt nem akarom.

Természetesen az információs csap elzárása csak a lelepleződés legelején lehetséges. Ha már belemennénk a témába, hogy ki mikor is nyaralt, milyen könyvet is vett, hol is volt akkor, amikor a másik a gyerekekkel a nagyinál stb, akkor ott már úgyis jönnek az újabb kérdések... Akkor már késő van ehhez a taktikához.
Az én tanácsom az volt, hogy idáig el sem szabad jutni.:) Kérdés, sikerül-e? Nekem sikerült.:)

@OakTree: Tudom, hogy ez alkat kérdése. Vannak emberek, akik valóban monogámok, vannak sorozatos monogámok, akik addig nem létesítenek új kapcsolatot, amíg az előzőt le nem zárták. Aztán vannak fura emberek, akik valóban úgy gondolják, hogy megtalálták az igazit. Jó vele élni, jó vele a szex, hosszú távon is működik a kapcsolat. De valami mégis hiányzik. Hiányzik az érzés, hogy hódítani tudok, vagy meg tudnak/akarnak hódítani. Hiányzik az izgalom, a közeledés, az elfogadás, a beteljesülés izgalma. Ha egy tartós kapcsolatban csak az egyik fél érzi így, és a másikban erős a birtoklási, kisajátítási vágy, akár tragédiába is torkollhat, ha rászánja magát, hogy beteljesítse vágyait. Ha mindketten úgy gondolkoznak, hogy a szövetségük elég erős hozzá, hogy azt a hosszabb-rövidebb ideig tartó külső kapcsolatok ne tehessék tönkre, és elengedik egymás kezét, az önként vállalt maradás még erősíti is az összetartozás érzését.
Tisztelem a zsigeri vagy fegyelemből vállalt monogámiát, a feltétel nélküli hűséget, de úgy gondolom, más út is van.
@Tenkeskapi Tánya: Elég öreg vagyok már, és volt egy pár kalandom, félrelépésem, nevezzük, aminek akarjuk. Nagy többségük olyan makulátlan családanyákkal, akik még saját maguknak se merték bevallani, hogy a férjükön kívül más is megfordult az ágyukban. Tapasztalatom szerint majdnem minden nő vágyik a kényeztetésre, az újdonságra, és ha ezt teljes vagy vélt biztonságban kaphatja meg, tesz is érte. A diszkréció fontos dolog, és mindenki ügyel a jó hírére.

@hibiszkusz50:

Természetesen van más út is. Ha úgy történik ahogy írod akkor azzal seninek nem lehet gondja szerintem. Mindenki éljen úgy ahogy tetszik és jó neki, lehetőleg minél kevesebb embernek gondot fájdalmat okozva :)

A "problémám" nekem mindig azzal volt, hogy én csak azzal klasszikus változattal találkoztam, ahol az egyik fél a másikat és a kapcsolatukat tökéletesen negligálva teljesen egyoldalúan változtatott - legtöbbször azzal felmentve magát, hogy "nem tudod nem fáj". Közben a másikat félrevezetve tovább "használta" háztartási/gyermeknevelő biorobotként, illetve pénztermelő biorobotként. Vagyis gátlástalanul kisajátította a saját új párkapcsolatának kiépítéséhez használta háttérként.

Szándékosan nagyon sarkítva írtam a megcsaltaktól hallottak alapján csak azért mert már régen kötekedtem:)

@hibiszkusz50:

Csak még egy szokés szerint :)

Szerintem zsigeri vagy akármilyen fegyelemből vállalt gámiáról a világnak ezen a részén már csak egyre csökkenő mértékben lehet beszélni.
Nagyjából mindenki azt csinál amit akar a párkapcsolataiban.
Ezen a térem közel teljes szabadság.
És ez így is van rendjén.

@Tenkeskapi Tánya: számos férfibarátom/haverom velem osztja meg az ilyen titkait. érdekes. :)

@OakTree: Már rég meg akartam kérdezni, de könyörgöm, mitől válik biorobottá valaki csak azért, mert a partnere mással is lefekszik? Biorobot attól lesz az ember, ha mondjuk azzal fekszik le, akit már a háta közepére se kíván, extrém esetben - és sok ilyen házasság van.
A kettő közül melyik szarabb?
Vagy melyik biorobotosabb?

Amúgy azok közé tartozom, aki kva sokszor jelezték, hogy nem jó irányba haladnak a dolgok. Az meg, hogy F bármilyen értelemben robot lenne, igencsak megmosolyogtató.

@Tenkeskapi Tánya: A pasik egymást is magukat is tönkreteszik a hülye macsósággal, ami nem engedi, hogy érzelmekről beszéljenek más pasik előtt. Ilyesmiről csak nőkkel lehet, de a feleségüknek ugye nem, ha külső kapcsolatról van szó, szerető is kevés van, aki elviseli, maradnak a nőnemű haverok, barátok, akiknek nem fájnak a pasik kalandjai. Én is ismerem ezt a jelenséget.

@Szemekbe zárt titkok:
Nem konkrét beszámolót értettem, hanem a feleségnek azt a felismerését, hogy rájön, hogy sok évig tartó akárcsak szexkapcsolatnak titulált viszonynak is milyen hatása lehetett az ő életére/életükre.
Pl. szeretett volna még egy gyereket, de a férje lebeszélte, vett egy bizonyos parfümöt, de a férje szerint nem illet hozzá, szóval kisebb és nagyobb horderejű dolgok, amikkel utólag akár a szerető megléte is összefüggésbe hozható.

@hibiszkusz50:
Igen, ahogy a mondás tartja, amit ketten tudnak, az már nem titok:-)

@Immacoolata: @skarlát betű:
Ezt jó, hogy eszembe juttattátok. Kamaszkorom óta tagja vagyok egy hetes fogatnak, egyetlen nőként.
Végigasszisztáltam három darab válást, ezzel összefüggésben három darab új családalapítást, egy darab mesterséges megtermékenyítést, egy darab hosszadalmas útkeresést agglegény fogadalommal, majd a szerelem megjelenésével mindennek a viharosan gyors ellenkezőjét.
És ez mind az én lelkemmel lett összegyúrva, megkérődzve.
Bizarr:-)

@skarlát betű:

Nem szerintem válik azzá. Nem is válik persze azzá.
Viszont aki ilyen helzetbe kerül az úgy érzi.

Egy férfi-nő kapcsolatba megy bele mint nő - és azért mert nő.
Hímnemű párja másik nőt (nőket) keres, de őt is "megtartja" mert kell a háztartáshoz, gyerekekhez, gatyamosáshoz, stb. És legtöbbször a végletekig meg is alázza az által, hogy még csak nem is informálja arról, hogy a státuszában jelentős változás következett be
Teljesen logikus és megcáfolhatatlana következtetés. NEKIK az.

Fordított nemi felállásban ez a "csak a pénzem kell". Megcsalt férfi esetén sokkal nagyobb az agresszió potencilális veszélye is illetve szinte garantált az azonnali befejezés.

Barbieds írta valahogy nagyon találóan, hogy a megcsalás azért ilyen nehéz ügy, mert a megcsalt felet nőiességében/férfiasságában érinti nagyon durván az alapoknál.

Nem az számít soha egyedül, hogy egy akármilyan kapcsolatban az egyik fél mit és miért tesz, hanem az is hogy a másiknak ez hogyan esik, hogyan értelmezi.

@skarlát betű:

Én sem változom :( Szóval megint:

Azt Te is tudod, hogy a Te eseted erősen kivételes helyzet szinte minden szempontból. Erre egyik sem lehet(ne) igaz.

Ha valaki belekényszerül a női ÉS a férfi szerep teljes ellátásába is, ráadásul még a külső és belső körülmények is fogva tartják egy teljesen formális (férfi-nő alap nélküli) kapcsolatban az nem értelmezhető a nagy átlag paraméterei alapján.
A nőiességet megélni/nőnek érezni magad ilyen helyzetben is jogos szükséglet.
A legtöbb más esetben viszont még csak nem is hasonlít a felállás a Te helyzetedre.
Nem személyeskedni akartam, bocsánat.

@skarlát betű: A biorobotszerepet kb. úgy értelmezem, mint Oak Tree.

Amikor nincs intim lelki kapcsolat (mély szereteten vagy szerelmen alapuló, majd mindegy), csak azért ragaszkodom a másikhoz, hogy biztosítva legyenek a körülményeim, könnyebb legyen a dolgom a világban. Legyen lakás-étel-pénz-kocsi kombó, legyen segítség, ha valami egyedül nem megy, legyen bébiszitter, legyen valaki, akiről elmondhatom, hogy a társam, így nem lesz olyan kutyánaksekellek-érzésem, legyen, akin levezethetem a feszültségemet, legyen, akivel elutazom nyaralni, mert egyedül hogy' már.

A másik: te szerintem sem csalod meg a férjedet, hiszen nem úgy éltek, mint házastársak. Ez inkább lakótársi viszony már.

@Immacoolata: úgy is mondhatnám, hogy jó öreg bútordarab. :) Lélek nélküli tárgy, megszokott, belakott, de tárgy.

@Tenkeskapi Tánya: hé, ez én vagyok! :)

@Immacoolata:

És itt is csak az érme egyik fele az (nagyjából tök mindegy), hogy az egyik fél minek szánja vagy hogyan értelmezi a dolgot, éppen elég azt elérni, hogy a másik fél így érezze :(

@OakTree: igen, és mivel az érzéseink szubjektívek, ha valaki nagyon bizonytalan magában, nagyon könnyen úgy érezheti, hogy a másik nem, vagy alig figyel rá, és sértődöttsége miatt ő maga épít falakat.

Ezeknél az embereknél sohasem tudhatod, hogy mikor mondasz-teszel jót, mert ők maguk érzik értéktelennek magukat, így a legapróbb figyelmetlenség miatt is arra következtetnek, hogy a másik leszrja. És nem látják meg, nem hiszik el, hogy a másik esetleg fáradt, és azért nem volt kedves hozzá aznap.

Egy kiegyensúlyozott kapcsolatban egyszer az egyik veszi elő a felnőtt énjét (odafigyelő, megértő, óvó), másszor a másik. Libikóka vagy inkább jin-yang elven. Ha mindkettő rossz passzban van, akkor ezt kölcsönösen felismerik, és tapasztalatikra alapozva tudják, hogy ilyenkor jobb megvárni, amíg lehiggadnak, és ehhez mindkettőnek megvannak a saját eszközeik is.

Ehhez kell az érett személyiség. Érzelmi érettség, megfelelő önreflexió, impulzuskontroll, empátia.

De ezeket nem lehet eldönteni. Ezt meg kell tanulni, ha gyerekkorban nem sikerült, akkor felnőttként, egy olyan ember segítségével, aki tanulta, vagy párkapcsolatban a pártól, ha az annyira erős és érett, hogy képes rá. Ez utóbbi megoldás ritka, mint a fehér holló.

@hibiszkusz50:

A kötekedés szándéka áll tőlem a legmesszebb, elhiheted. De onnan nézve, ahol én vagyok, kevésbé happy a dolog, amit Te szövetségnek és szetetetnek hívsz.
Érzésem szerint ez a viszony sokkal inkább szól a közömbösségről és maximum az érdekegyezőség felismeréséről, mint szeretetről vagy mas, pozitív érzelmekről.....
Amúgy, ha szólnál a feleségednek, hogy hagyja el a szeretőjét, az mikor lenne? Ha minden időt vele akarna tölteni? Ha válni akarna és vinné a ház felét? Ha hozzányúlna a közös megtakarításhoz, hogy "drága" közös programot szervezhessen vele? Ha nem csak heti 1-2-3 órát töltene vele, mehet :-)

Azok az új hódítások és "megismerësek", meg vágyakozások, amiket említesz, szsrintem, inkább szolnak az otthoni helyzet el nem fogadásáról, mint a megismert és elhagyásra szánt szeretőkről....

Akit szeretek, szőröstől-bőröstől szeretem. Gondjával (amit emiatt nem a nyakamba veszek :-) ) bajával együtt. Az ő öröme az enyém is, az ő nánata engem is szomorít. Amit tesz, együttműködésre sarkall.. stb...
Felületes "hódításra", csak úgy a hódítás kedvéért, nincs szükségem, mert az rólam, önigazolás keresésről szól.... tudom, mert hódítottam eleget :-)

A jó emberekről meg annyit (bár ezt pont nem Te feszegetted), hogy a hátamon felall a szőr ettől, ahogy a jóságot önzésnek, ellentételezésért cserébe adásért kimódolt valaminek élitek meg ....

Csak azért, mert a jó ember attol érzi jól magát, arra érez késztetést, hogy úgy viselkedjen, ahogy neki jó.

Féltek nevén nevezni dolgokat?
Az a rossz ember, aki élvezi, amikor rosszat tesz.
Az a jó ember, aki élvezi amikor jót tesz.

Pl Józsi élvezi kínozni a kutyáját..... Pistit belső kényszer hajt a kínzott kutyák megmentésére-ápolására...
Miért mártír Pisti? Mit vár cserébe?
Komolyan mondom, túlmisztifikáljátok a legegyszerűbb dolgokat is.... :-)

Azt mondani Pistire hogy önzésből tesz jót, segít..... csak mert, ha megkérdezed tőle, hogy miért tesz ilyesmit, azt mondja, hogy mert szereti a kutyákat és szetet gyógyítani.... akkor a szeretetét az önzése táplálja?

Józsi, mikor kínozza a kutyát, nem mondja, hogy a kutyát szereti, sőt, talán inkább utálja... a kínzást sem szereti. Önmagát utálja, azért vetemedik rosszra....

De nem ragozom tovább.... a szeretettel jó indíttatás is együtt jár.... de ti nevezzétek nyugodtan önzésnek.

@Immacoolata:

Igen. Igazad van.

Tényleg szinte mindent meg lehet tanulni.
Csak hát akarni is kell.

Semmilyen emberi kapcsolatról - a párkapcsolatról főleg - nem lehet azt állítani, hogy könnyű vagy egyszerű műfaj lenne.
Nem csak itt, hanem általában az szokott lenni a "végzetes hiba" ha valaki egyáltalán nem veszi figyelembe a másik ember várható reakcióit, vagy tévesen abból indul ki, hogy neki magának mit jelent(ene).
Pedig legtöbbször csak a másik embert kellene ismerni, vagy megkérdezni.

És megint el kell ismernem, hogy ez elméletben talán tökéletesen működhet, de pont akkor amikor az érzelmek és ösztönök viharzanak kevesen képesek higgadtan gondolkodni.

Valahogy ezt igyekszem a lányimnak is megtanítgatni, nehogy aztán majd legkésőbb 40-50 között hirtelen felindulásból szétverjenek maguk körül mindent és valami szószátyár pszichológus példatárjába kerüljenek be "elrettentő esetként" :)))

@est ragon: Nem rossz ember az, aki önfeláldozással, megmentéssel, túlzott ragaszkodással szeret valaki, csak rossz stratégiát követ annak eléréséhez, hogy szeretetet kapjon.

Az "önzés" nem pejoratív értelemben szerepel itt.

De az ilyen önfeláldozó férj-felesé azért áldozza fel magát, mert az van minden sejtjében beleégve, hogy őt csak így fogják szeretni.

És ez olyan erős benne, hogy ha ezt mind elmondják neki, akkor

1. nem hiszi el;
2. nem tud máshogy működni, ha akar, akkor sem. (és még ez a jobbik eset, mert ekkor nem túl erős benne a tudattalan hárítás).

Érted? Mindezekkel együtt a másikkal sok jót tesz.

Évtizedek kellenek ahhoz, hogy ez igazán a visszájára forduljon.

Mert ha valaki ennyire önfeláldozó alaptermészetű, akkor a másik akkor is "kihasználóvá" válik, ha alapjáraton annyira nem is az.

Ismered a híres stanfordi börtönkísérletet, amikor az önkéntes egyetemisták egyik felére a rab szerepét, a másikra meg a börtönőr szerepét osztják?

@OakTree: az érzelmek kezelését kell "megtanulni" főként. De ez egy öntudatlan folyamat.

Felismerni másokban-magunkban, majd átélni őket, ráérezni a másokéra, feldolgozni őket, és megtalálni rájuk a magyarázatot. Ez az érzelmi érettség.

Nemrég olvastam egy könyvet, az a címe, hogy Miért érzem azt, amit te.

Az érzelmek tanulásának folyamatáról szól, egy neurobiológus írta. Nagyon érdekes, és nem biológusoknak is érthető. Én is felfogtam. :)

Kicsit olyan tankönyvszagú a hozzászólás. Van ennek valami köze az élethez, vagy csak másolás?

@Szemekbe zárt titkok: melyik hozzászólás? :)

@est ragon:
A jósággal kapcsolatban abszolút egyetértünk. Kicsit az az érzésem azért van itt ez a tulajdonság azonosítva a mártír, önfeláldozó, gyenge, érzelmekkel zsaroló, a másik hátán élősködő házastárssal, mert a független szeretőknek így kényelmes látni a másik VALÓDI PÁRJÁT.
Kevesen vannak úgy, mint Tenkeskapi Tánya, aki inkább sajnálattal fordul az átvert fél felé. Talán mert Ő is házas? Ilyen aspektusból teljesen másképp nézzük a szeretői játszmákban szereplőket, hacsak nem olyan speciális a helyzetünk, mint Skarlátbetűé.

@Immacoolata:

Ismerem a kisérletet.

De a másik poszton épp nemrég írtam cordata-nak, hogy tulajdonképpen olyasmi a helyzet nálunk, amit Ő vázot fel.... vajmi kevés köze van az itt eddig feltételezett okokhoz az együttmaradásunknak.

Nálunk minden a feleségem nevén van. Lakás, autó, megtakaritás , stb..... nincs ilyen kényszere, nem kell peteskedéstől félnie....

a volt szetetőjének nem volt gyereke. gond nélkül válthatott volna mindkettőjük... De arra nem kellettek egymásnak, annyit nem értek egymásnak....

De amit szexben virítottak, időben-mennyiségben-"minőségben"-intenzitásban, azt itt többen el sem hinnék :-(

Ezek után kicsit nehezen (sehogy nem) találom a helyem a nászágyban.... aminek vannak nemkívánt mellékhatásai....
Ezen mellékhatások ellenére együttmaradtunk. Nyitva hagytam a szabadságba vezető ajtót, de a párom nem mer kilépni rajta.... nyitott házasságra alkalmatlan vagyok. Veszekedés-perlekedés nélkül veszem a sátorfámat, ha szól.... de az új kapcsolatok kipróbálása helyett a meglévő családot próbálja "egybentartani"....

Szeretnétek, ha kiderülne, hogy én most agyonmártírkodpm, lelkizsarolom, sajnáltatom, fenyegetem vagy mittutdoménmitcsinálom a házastársamat, de nem :-)

Ezt a helyzetet kezelni, elképzelni sem tudom hogyan kell-lehet.... de vannak tennivalóink lelki drámázásokon felül is, az én munkám is inkább hivatás, egész embert kiván.... sokat vagyok távol (biztonságos távolban) otthonról....

Kényszer nincs. Csak most alternativa sincs másik.

"
Egy kiegyensúlyozott kapcsolatban egyszer az egyik veszi elő a felnőtt énjét (odafigyelő, megértő, óvó), másszor a másik. Libikóka vagy inkább jin-yang elven. Ha mindkettő rossz passzban van, akkor ezt kölcsönösen felismerik, és tapasztalatikra alapozva tudják, hogy ilyenkor jobb megvárni, amíg lehiggadnak, és ehhez mindkettőnek megvannak a saját eszközeik is.

Ehhez kell az érett személyiség. Érzelmi érettség, megfelelő önreflexió, impulzuskontroll, empátia."

Pl ez itt. Szépen hangzik.. :)

@est ragon: Egyet szeretnénk, hogy jól érezd magad. És próbálunk neked lehetséges utakat felvázolni ehhez.

Teljesen mindegy, ki-mi okozza egy párkapcsolat gondjait.

Az igazi megoldást mindig az önismeret adja, ahogy T. c. is írta.

És azt a munkát csak te (és a nejed, külön) végezheted el magadban, ha elszánt vagy és kitartó és bátor. Mert a megoldás lehet, hogy nem az lesz, amit most annak szeretnél látni.

És csak jó szakember segítségével lehet sikeresen végigmenni az önismereti úton. Sajnos nehéz olyat találni, ne add fel. :(

@Szemekbe zárt titkok: az életben is szép. :)

Nem másoltam, tanultam. És tapasztaltam. :)

Megértem, hogy tankönyvszagúnak érzed.

Olyan, mint receptet olvasni anélkül, hogy valaha is bevásároltál, főztél, tálaltál volna.

A kaját ismered, a hozzávalókat is láttad már itt-ott, de hogy hogyan lesz ott az a kaja, és mennyi minden van benne a hozzávalókon kívül, azt még sohasem tapasztaltad meg.

Vagy mi. Mindig hülye hasonlatokat gyártok. :)

@Immacoolata: Lehet , hogy épp fordítva van. Főzök. És nem értem miért kell leírni, hogy a tojást kivesszük a tartóból, hozzáütjük jobb kézzel az asztalhoz, majd a másik kezünkkel megfogjuk a tojás másik felét, és megpróbáljuk szétnyitni...

Kell hozzá egy tojás. Kész.:)

úgy értettem, azért tankönyvszagú, mert teljesen lecsupaszítva írtam a kapcsolatok ilyenfajta dinamikájáról, nem pedig egy történeten keresztül. :)

a főzős cuccba belezavarodtam. hehe. mondtam, hogy hülye hasonlat.

Olvastam valami érdekeset. Hát még a hozzászólások!:)

www.hoxa.hu/?p1=cikk&p2=6030

Vagy.. érdekes ugyan, de nem újdonság a 4-ből 4?:)

PTN, a visszatérő hüvelyfertőzés elleni izé reklámjával priceless :)

Elakadtunk?:)

Az jött le nekem a hozzászólásokból, hogy a megcsaltak irígylik, a szeretők pedig sajnálják vagy lesajnálják a megcsaltat.
Egyetértetek?

@Processzor típusú nő:
Ez nem ennyire egyszerű. Én nem sajnálom, általában nem is gondolok vele, csak sajnálnám, ha kiderülne, mert van egy olyan képzetem róla, amit nyilván a szeretőm szubjektív beszámolói alakítottak ki bennem, hogy egy olyan álmot dédelget az örökké tartó, tiszta házasságukról, aminek a szertefoszlása TALÁN jobban fájna neki, mint nekem, hogy esetleg szakítanunk kell emiatt. A szakítás nálam - a viszony természete miatt - be van kalkulálva, de nála a megcsalás nem.
Irigyelni meg az együtt töltött órák hosszú soráért lehetne, hogy többet lehet azzal, aki nekem is kedves, de a hétköznapi favágásból és a morgolódásból csak neki jut. Az ünnepi örömködés az enyém:-)
A két érzés helyett az én viszonyulásom hozzá - legtalálóbban - neutrálisként jellemezhető.

@Processzor típusú nő: kit irigyelnek a megcsaltak?

A sajnálás és a lesajnálás között könnyen elmosódnak a határok. Ezért van az, hogy a legtöbb ember nem szereti, szégyent érez, ha sajnálják.

A sajnálatnál jobb az együttérzés, de azért egy ismeretlennel nehéz együtt érezni, főleg úgy, legtöbbször vetélytársként tekint rá a szerető.

Úh. valószínűleg igazad van.

Sokat gondolkodtam azon, hogy mit érzek a feleség iránt, már a poszt megjelenése előtt is. Csodálkoztam azon, hogy miért nem érzek féltékenységet iránta. Egy okos ember azt mondta nekem, hogy valószínűleg azért, mert nem érzem vetélytársnak.

És azt hiszem, igaza volt. Egy másik szeretőre féltékeny lennék. Nem akarom, hogy ugyanazt a szenvedélyt, amit velem él meg, mással is megélje. :) De az ő családi életükre nem vagyok féltékeny, mert az én otthoni-társasági életem is nagyon jó és kerek.

Ahogy ő szeretetteljes, baráti kapcsolatban van a feleségével, úgy én is sok-sok éve mély baráti kapcsolatban vagyok más férfival. Csak nincs köztünk az az őrületes szexuális vonzalom. Kicsike van néha, de sohasem engedtünk ennek teret.

A feleségére akkor lennék féltékeny, ha azt mondaná, hogy többet nem akar velem találkozni, mert amit velem átél, azt megtalálja az asszonyban is.

Lehet, hogy azért sem érzek féltékenységet, mert azt mondta, szívesen élne velem, ha nem lenne családja, amit viszont nem akar feladni. Tök érthetően, hisz jól működik az életük. Ezért nem sajnálom az asszonyt sem. Valószínűleg úgy él, ahogy szeretne. De ez már tényleg csak tipp. Meg nem is az én dolgom.

Azt akartam ezzel illusztrálni, hogy nagyon sok mindentől függ, hogy ki mit érez a vetélytárs iránt.

@Processzor típusú nő:
Azon is morfondíroztam most, hogy nem magamat sajnálnám-e, azaz, nem azzal az érzéssel szembesítene-e a feleségé, amit én is átélhetek/nék, mivel az én férjem sincs beoltva hűtlenkedés ellen.
@Immacoolata:
"Azt akartam ezzel illusztrálni, hogy nagyon sok mindentől függ, hogy ki mit érez a vetélytárs iránt."
Régen, mikor még én voltam a férjem szeretője, egy alkalommal panaszkodott a feleségére, feldúltan mesélt egy esetet, mikor az nem volt lojális hozzá. Én, mint szerelmes kisliba, meg vetélytárs, ki is fejtettem rögtön, hogy, mit gondolok, az ilyen "gonosz" nőkről.
Soha ne felejtem el a férjem tekintetét, tulajdonképpen, akkor jött rá, az én szavaimból, hogy mit is csinált, és kikérte, hogy az ő felesége nem olyan, amilyennek én képzelem, pedig én csak kánonban "énekeltem" az ő megállapításait. Akkor megtanultam, hogy ilyet nem szabad csinálni, ha egy férfi elég érett, maga is tud állást foglalni a felségéről, ha szükségét érzi, legfeljebb hozzáteszi, hogy ezért vagy más okból, nem fog elválni.
Azóta is betartom, nem dicsérem az egekbe a feleséget, mert nem vagyok álszent, és nem is megyek bele panaszáradatba sem. Nem generálom, hamiskás kérdésekkel (Lefeküdtél vele? Milyen volt?, Ma is külön aludtatok? Megint nem főzött? stb.), hogy érezze mennyivel főnyereményebb vagyok én:-)
Talán azért is vagyok ilyen, mert ezt rólam is kérdezhetné valaki, akinek ezt sugallták:-)
Néha, természetesen, meghallgatok egy-egy összezördülési beszámolót, de tartózkodom a véleménynyilvánítástól, és én is minimális intim információval látom el.
Az a pár óra szóljon csak rólunk, nem kell a házastársak szelleme oda!:-)
Úgy érzem, a szeretőm, jó helyen van rengeteg szempontból, és amíg ott tudom, addig nem kell másik szeretői konkurenciától sem félnem, ahogy Immacoolata írta, mert ha külön mennének, más helyzet állna elő, és én nem tudnék társa lenni...:-(

@Tenkeskapi Tánya: én még akkor is kiakadtam, amikor a sz-em az én elvált férjemre tett nem épp hízelgő megjegyzést, tulajdonképpen az én sztorijaimból kiindulva. Rájöttem, hogy azért érintett rosszul, mert akkor úgy éreztem, ezzel engem sértett meg, hisz én mentem férjhez ahhoz a pasihoz. Olyan, mintha a döntésemet-ízlésemet érte volna kritika. :)

Egyébként nem szeretem, amikor a feleségét említi, rosszat sohasem mond, sőt, inkább csak hétköznapi sztorik kapcsán jön szóba róla.

Nem akarok rá gondolni, amíg együtt vagyunk, különben, attól tartok, egész idő alatt olyasmik futnának a fejemben, mint amik itt a blogon vannak kitárgyalva. :) Nem akarok házastárs-szellemet. Zavar is az a fesztelenség, amivel sz emlegeti olykor-olykor. Sz nem olyan érzékeny, azt hiszem. :)

@Immacoolata:
Nem, nem gondolnám, hogy nem érzékeny vagy érzéketlen lenne, csak természetes, hogy nem egyedül van, és így bizonyos eseményeknél a mondatba beleszövi, hogy a feleségemmel így meg úgy, itt meg ott voltunk.
Ez a helyzet nálam ki van egyensúlyozva, de néha még én is igyekszem körülírással megfogalmazni, hogy nem egyedül utaztam el a hétvégén, pedig nyilvánvaló mindkettőnknek. Nem mondom, hogy a férjem, inkább a többesszámmal próbálom áthidalni.
Tapintatos akarok lenni, míg a férfiak ezt a finomságot, hacsak nem teljesen titkolják házas mivoltukat, nem tartják szükségesnek.
Arra én se szívesen gondolok, hogy azokat a finom csókokat a felesége is élvezheti:-)

@Tenkeskapi Tánya: Azt hiszem, ezt csak akkor lehet kikerülni, ha nem beszélgetünk. :) De az meg nekem nem megy. Különben is, képmutatás lenne úgy tenni, mintha nem létezne a "másik élete". Akinek túl érzékeny a gyomra, éljen monogám kapcsolatban. :)

Gazdagítaná én is a gyűjtésedet néhány személyes tapasztalattal.
Először: a szerető férje. Miután egyik szeretőt (háromról van szó) sem akartam magamnak egészen, semmilyen negatív érzés - harag, gyűlölet,megvetés, féltékenység - nem volt irányukban. Tudtam, mi az a hiányosságuk, ami miatt én harmadik lettem, ez persze bizonyos fölényérzetet adott velük szemben. Mindig nagyon igyekeztem vigyázni a sportszerűségre (már ha létezhet ebben a helyzetben ilyen egyáltalán), hogy semmi olyat ne mondjak, tegyek, ami megalázó lenne rájuk nézve akár tudtukon kívül is. Mindegyiket megismertem menet közben, még közös programok is voltak négyesben. Ilyenkor ő volt az egyetlen "tudatlan", ami okozott egy halvány lelkiismeret furdalást.
A feleség szeretője: Szintén 3 történetből tudok tanulsággal szolgálni. A legelsőről csak utólag szereztem tudomást (akkoriban még más szabályok szerint éltünk), a másik kettőről tudtam közben. Nem gyűlöltem őket, de az első kettővel szemben vannak felemás érzéseim, ők ugyanis egy idő után vinni akarták Lolát, mert a szexből szerelem lett (mármint részükről) Nehezteltem rájuk, mert meg akartak rabolni, másrészt megértéssel vegyes vállveregető szánakozást érzek: "megértem, haver, hogy belebolondultál a nőmbe, de látod, engem nem lehet legyőzni." Kicsit bántja a hiúságomat, hogy egyáltalán azt hitték, hogy le lehet. Apropó, hiúság. Egy kérésem volt a két későbbi viszony idején Lolához: hozza a szeretők tudomására, hogy tudok rólunk, és nálunk ez belefér a kapcsolatba. Zavart volna, ha azt hiszik, előnyben vannak velem szemben, mert a hátam mögött velük játszik össze a párom. (Egyébként nem is kellet ezt kérni, mert ezt a különútjainkon mindig előre elmondtuk.)
Ja van még a feleség nézőpontja. Mivel Lolának sose volt viszonya nős pasival, így feleségre nem kellett tekintettel lennie.
Az én szeretőimmel különböző mélységű kapcsolatba került: kettővel felszínes társasági érintkezésbe, de a harmadik, a legkomolyabb történetben annyira bonyolult és változatos volt a viszony, hogy az nem fér bele egy kommentbe. A halálos gyűlölettől a nővér-húg viszonyig ingadozott a skála.

@William_Harford: Valóban gazdagítottad a gyűjteményt :)
Azt viszont nem értem, hogy lehetsz ennyire biztos abban, h Lolának nem jön be soha senki jobban, mint te. Hogy nem szeret bele senkibe soha többé.
Azért biztonságosabb nem független szeretőkkel kavarni...

@skarlát betű: Természetesen nem lehetek teljesen biztos, mint ahogy ő sem. Biztosat csak arról lehet állítani, ami elmúlt (vagy arról se :) ). Mondjuk úgy: közel 30 év tapasztalataira alapozva nagyon valószínűnek tűnik, hogy egymás nyakán maradunk. :) A legerősebb, legveszélyesebb csábítások valószínűleg már úgyis mögöttünk vannak, sajnos :(.
És hát legyünk kegyetlenségig szókimondók, mint Lola: valószínűleg most már én dőlhetnék hátra inkább (nem teszem). A biológia visszavág: a lányok az elején korábban jönnek divatba, mi férfiak meg később megyünk ki belőle.
L. nem keresett szeretőt soha (mint ahogy én sem): ha valaki nagyon erősen és kitartóan akarta őt, és megtetszett neki, hát belement. Azt hiszem, tudat alatt volt benne egy gát, hogy nős férfival nem kezd. Nem erkölcsi okokból: a büszkesége nem engedte volna, hogy másodhegedűs legyen, még egy laza kapcsolatban sem. Ezért volta független szeretői, nem elvi alapokon.

@William_Harford: Tudok én hatvanon felüli nőkről is, akik szeretők, csak óvatosan a hátradőléssel :) Persze robbantani akkor már nem igazán szokás, meg minek is. Ha 30 évig jó volt valami, miért ne lenne jó utána is?
Mivel ez az életkor kicsit még odébb van nekem, nem tudom, mekkora érzelmi kilengéseim lesznek, de lehet, hogy sose változom meg :P

Azt az eddigi leírásból is gondoltam, hogy a nejed nem szeret osztozkodni.

@skarlát betű: Ijesztgetni akarsz? :)
Furcsa ilyet mondani a mi életformánkkal, de én sem szeretek, sőt én még kevésbé vagyok képes osztozkodni. Pontosabban: van egy mag, ami oszthatatlan, és csak a miénk. A többiből lehet másnak is adni (és a "többi" sem csak test).

Eszembe jutott még egy lehetséges kérdés, amit nem olvastam a kommentek között sem. Ha te vagy a megcsalt fél, legyen akár hosszabb távú szeretője a párodnak, akár egyéjszakás kalandja, sértőnek tartod-e magadra nézve a vetélytárs személyét ("na de pont ezzel????") Enyhítő körülményként kezeled-e, hogy legalább méltó vetélytársat választott a párod? Komoly kisebbrendűségi komplexust okoz, vagy felerősíti a meglévőt, ha úgy érzed, jobb nálad?
Nálunk ez nyíltan megtárgyalt kérdés. Lola például "hálás" érte, hogy mindig méltó ellenfelekkel szemben volt alkalma győztesnek érezni magát. Nekem is fontos volt, hogy az ő választásaiból sem lehetett azt kiolvasni, hogy annyira kellett már neki valaki, hogy mindegy volt, ki az. Mindegyikükben - vagy a helyzetben, amiben a kalandja megtörtént - volt valami olyasmi, ami miatt megértettem a kíváncsiságát.
Azt hiszem, a párunk méltatlan választása nálunk súlyosan kiábrándító lenne.

@William_Harford: Ha most engem kérdezel személyesen, nálam ez nem téma, mert már nem kötődöm a férjemhez. Úgyhogy max annyira izgat, hogy kit választ, hogy a gyerekeimmel jól bánjon, ha arra kerül a sor, hogy közös programokat szerveznének, de per pill erről szó sincs. Szóval, én azt szeretném, ha találna valakit, aki minden tekintetben megfelel neki és végre elválhatnának útjaink. Amúgy túl válogatós is, nekem az a tippem.

Én pedig nem beszéltem neki vetélytársról, noha volt olyan, h mielőtt bármi lett köztünk, ismerte az illetőt... (De arról máig nem tud, hogy lett valami.) Meg olyan, hogy hallott róla tőlem, de persze aztán észrevettem, hogy jobb, ha hallgatok. Amúgy meg színvonalban, főleg életrevalóságban mind F fölött állt. És ezt persze ő is tudja, de mondom, a sztori nagyon más.

Teljesen hipotetikusan, ha valaha lenne még egy normális párkapcsolatom, akkor biztos izgatna, hogy méltó emberrel csaljanak csak meg (főleg rendszeresen), de őszintén szólva nem akarnám olyan pontosan tudni. Szerintem a túlságosan nagy átláthatóság nem tesz jót.

Még valami: ti folyamatosan hatalmi és presztízsharcot folytattok? Mert nekem az jön át, sok a büszkeség, az ego, a legyőzöm, nem győzöm le attitűd. Én ezeket próbálom, amennyire lehet csökkenteni, és más perspektívában látni. Tudom, hogy zsigerileg az ember folyton győzni akar, de számomra a szeretet fontosabb. (Hú, ez most patetikusan hangzik, tudom...)

@William_Harford:
Micsoda versenyszellem! Szia! :)

Az nem elképzelhető, hogy egymásra fordítsatok annyi és olyan minőségű figyelmet, hogy ne egy "méltó ellenfél" legyőzésével érezhessétek, hogy megbecsül-szeret-kíván benneteket a másik?

Minden külső kapcsolat annak a bizonyítéka, hogy nem vagyunk elég közel egymáshoz érzelmileg.

Sok pár azt hiszi, hogy ők igenis mély kapcsolatban vannak, és csak szórakozásból, kíváncsiságból vagy valamilyen eszmei köntösbe csomagolva lépnek félre, de csak azért hiszik ezt, mert nem tapasztalták meg még soha, hogy milyen a valódi egység.

Persze, lehet ezt az utat is választani, amit ti, de szerintem egy amúgy jó kapcsolaton érdemes dolgozni, hogy nem legyen szükség harmadikra-negyedikre.

Már csak azért is, mert a megbonthatatlan egység esetleg csak addig lesz az, amíg a másik nem talál egy olyan párt, akivel tényleg képes megélni azt az elmélyült szerelmet-szeretetet-lelki intimitást, ami hiányzik az első kapcsolatból.

Bár az is igaz, hogy nem mindenkinek van igénye érzelmi mélységre. És attól még lehet jó társ, jó ember, jó fej.

A testi vonzalom egy harmadik felé persze megtörténik a kémia miatt, de a hosszabb viszony már csak akkor szokott létrejönni, ha valahol homokszem került az eredeti kapcsolat gépezetébe.

@skarlát betű: Hatalmi és presztízsharc? Presztízs biztos nem, kölcsönösen büszkék vagyunk egymásra. Hatalmi időnként talán van, bár a dominancia pontosabb. Két erős, kemény egyéniség van összezárva, verseny- és küzdőszellemmel beoltva. Ezt ugyan főleg a külvilágban éljük ki, de azért a kinti szerepeit nem mindig tudja az ember hazaérve úgy letenni, mint egy kabátot.
Nem, egyáltalán nem akarjuk egymást legyőzni, olykor mégis egymásnak feszül két akarat. Nem egymás ellen irányul ez, csak sok tekintetben javíthatatlanul mások vagyunk. Egyébként meg ez ad egy olyan dinamikát a kapcsolatunknak, ami nem engedi unalomba fulladni. Ugyanakkor szét sem robban tőle, mert - én is lehetek patetikus? :) - számunkra mindennél fontosabb, hogy szeretjük egymást, és megváltoztathatatlan sorsként éljük meg az összetartozásunkat. (Pátosz vége :) )

@Immacoolata: Hogy irigylem azokat, akik mindig azonnal kétely nélkül tudják és mondják a tutit... Mint a tévében a távgyógyítók meg a mindenféle tanácsadók, akik a születési dátum ismeretében megoldják a páciens összes egészségi, családi és üzleti problémáját. Ezt már csak azzal lehet überelni, ha azokét is megoldják, akiknek nincs is problémájuk.
(A biztonság kedvéért leírom: ezt iróniának szántam!)
Olvasol két bekezdést egy három évtizede messze átlagon felüli érzelmi intenzitással működő, a benne élőket végtelenül boldoggá tevő, tartalmas, sokrétű, egyedi tervek szerint felépített, de még mindig folyamatosan alakuló párkapcsolatról, és már fújod is valamelyik alapszintű tankönyv szinopszisát...
Szentenciáiddal nem is foglalkoznék részletesen, annyira hibás címre küldted...

@William_Harford: Hát... Oké, hogy - főként egy férfinak - olykor egy kósza numerára szüksége lehet mással, hogy időnként megkíván valaki mást, de számomra a ti életviteletek már túlmutat azon, ami ezzel még igazolható. Szóval olvasva a blogod bennem is felmerült, hogy mi lenne veletek, ha kivonnátok az egyenletből minden külső kapcsolatot és "csak" ti maradnátok egymásnak?

@HoldViola: Olykor akár egy-két évig is ki van vonva - akkor a totális egymásba borulást élvezzük.
"Számodra" túlmutat - ez egy nagyon fontos megszorítás. Én nem akarom mintának állítani senkinek azt, ahogy mi élünk. Egyszerűen elmesélem, mert élvezem, hogy sokak érdeklődését felkeltette.a történetünk. Nem azért írok, hogy szavazással megerősíttessem, "helyesen" élünk. Szerintem az egyetlen érvényes mérce egy párkapcsolat megítélésére, hogy a benne élők igényeit mennyire elégíti ki. A miénk a miénket messzemenően kielégíti. Pont.
Még valami: Egy tematikus blogban életünkből KIZÁRÓLAG egy szálat emelek ki, azt rakom közszemlére, ami nagyon eltér a megszokottól. Ez a kiemelés jó eséllyel nagyon téves elképzeléseket kelt az olvasóban. Azt hiheti, hogy az életünk a párcserés szexpartik és a külső kapcsolatok körül forog. Lehetetlen lenne ezt statisztikával cáfolni, de ha muszáj lenne számszerűsíteni, életünk - időnk, energiáink, érzelmeink, figyelmünk, élvezeteink - mekkora része van érintve ebben, akkor valahol az 1-2 százalék körül mozognék, sőt, a 30 évre elosztva messze az 1 százalék alatt lennék. A látható életünk tipikusan értelmiségi-középosztályi célok, normák mentén zajlik. Az intim szféránkban pedig nem tudom, ezrelékben ki lehetne-e fejezni az összes idegen élmény arányát....
Még egyszer: attól, mert ezt mesélem, nem ez az életünk fő tartalma. Csak a fő tartalom a kutyát se érdekelné, mert annyira "normális".

@Immacoolata: Nem kell, hogy homokszem legyen, szerintem, el tudok képzelni olyan kapcsolatot, amelyben nem a hiányérzetek kitöltése miatt van félrelépés, ha ez félrelépés... A versenyszellemet viszont én is látom és kicsit furcsa... Talán ez azt a fajta intimitást, amit mi értünk alatta, nem teszi lehetővé... Mintha örökös harc lenne, ha nem is egymás ellen, de egymással, egymásért... Biztos baromi érdekes és izgalmas, de én nem bírnám, nekem állandó partnerként ennél nyugisabb ember lenne jó. Persze lehet, hogy mivel csak a kapcsolat bizonyos vetületét látjuk, a tükör torz.

@William_Harford: Tényleg az az ember benyomása, hogy eléggé hangsúlyos a szexpartik szerepe :) Irigykedem is :P
Persze, ha én írnám meg saját kalandjaimat, az se lenne kevésbé izgalmas, és abból is azt a következtetést vonhatná le valaki, hogy erről szól az életem, pedig (sajna :P) nem.

@HoldViola: Tudom, hogy te monogám vagy, de azért nőkkel is előfordul, hogy párhuzamosan van több, nagyon is intim és tartós kapcsolatuk, lásd az Együttélő poligámok c. posztot, ahol Kóbor macska egész részletesen mesélt az életéről (kommentek). Lehet, hogy szokatlan, de létező jelenség.

@skarlát betű:
Bocs, tényleg kifelejtettem egy szót a mondatból:
"attól, mert ezt mesélem, nem ez az életünk fő tartalma, SAJNOS". :D

Egy valamire pontosan ráéreztél: tényleg van örökös harc egymással, egymásért. Ez nem folyamatos háborút jelent, csak azt, hogy a nagyon bensőségesen harmonikus szakaszok között időnként újra és újra meg kell harcolnunk egymásért. Tényleg baromi érdekes és izgalmas, és időnként embertelenül kimerítő. De hát mondtam én hogy ez könnyű? :) Dragomán Györgynek van egy írása, aminek az a magva, hogy "a házasság az Vietnam". Imádtuk, mintha rólunk írta volna. (Egyébként az író egy nagyon erős, szép házasságban él.)
A feltételezett intimitás-hiányunkkal kurvára mellé van fogva. Ha egy pszichológus mindenáron rendellenességet akarna diagnosztizálni a párkapcsolatunkban, akkor legkönnyebben azt nevezhetné betegesnek, hogy az "én"-ből túl sokat fal fel a "mi".
Persze, ha valakinek az "intimitás" a szőke, másfél mázsás boldogságot jelenti, akkor nem egy nyelvet beszélünk.

Amúgy én is "imádom az olyan egyedeket, akik mindig jobban tudják, hogy mások mit éreznek, mint azok a mások, akik az adott érzést átélik." :)))

@skarlát betű: nem is vitatom ennek létjogosultságát:) Nem vagyunk egyférmák, ezért is mindig az adott ember ismeretében lehet eldönteni, hogy a kifelé tekintése a párjától való áltávolodás jele-e. Meg nyiván nem mindegy az sem, hogy titkos félrelépésről van szó, vagy a szerődés szerint megengedett a szex-mással. Nem ítélem el, sőt mondhatni irígylem azokat a nőket, akik képesek testileg mást is közel engedni magukhoz a társukon kívül. Ezt nekem valami belső korlát nem engedi meg. Ha én kitekintenék, az érzelmi eltávolodás miatt történne, amit szükségszerűen követne a testi elhidegülés, ezért nem is tudnék hűtlenkedni, egykettőre lebuknék:)

@William_Harford: Igen, tűnhet valóban egyoldalúnak a kép... Az viszont nagyon megfogott és szimpatikus számomra, amit a szeretetről írtál. A szeretetet valamiért sokan használják kötésként, amire hivatkozva kiválóan lehet zsarolni a másikat és szárnyát szegni. Olyan nagyon jó lenne pedig, ha az emberek ezt képesek lennének elengedni és megérteni, hogy a szeretet nem birtokviszony és nem lehet a másikkal tulajdonosként rendelkezni... Ezért üdvözlöm a naplód! Terjeszd csak az "igét";)

@HoldViola: Köszönöm, az olvasó népet szolgálom! :)