A kérdés a legutóbbi poszt kapcsán merült fel, de nem először, sokan és sokszor utaltak már arra, hogy mekkora a különbség a legitim kapcsolatban élő ember és a szerető "értéke" között, noha számomra kicsit homályos, miféle mértékegységben lehetne kifejezni ezt az értéket.
Kinek a számára értékes vagy kevésbé értékes, esetleg értéktelen valaki, a hivatalos partnere, a szeretője, vagy a külvilág számára? Esetleg csak a saját önértékelése alapján sorolódik be ide vagy oda? Leginkább nők feszegetik a kérdést, és nők kapcsán, és persze elsősorban akkor, ha egyébként egyedülállók és a szeretői státusz számukra nem kielégítő, mert sokkal többre - vagy úgy is mondhatnám, másra vágynak: első asszonyok akarnak lenni. (Amikor a nő egyfelől feleség, másfelől szerető, ez az érték-probléma nem merül fel ilyen élesen, kivéve, ha változtatni szeretne a status quo-n.)
Nem akarom adni az ál-naívot, természetesen sejtem, milyen sztereotípiák és értékítéletek alapján kapnak egyesek első helyezést, mások másodikat, vagy harmadikat - és vannak, akik még csak helyezést sem kapnak. A társadalmi nyomás nagyon erős: a papírnak még mindig van súlya, ha valaki nem megy férjhez, azt sokszor lesajnálják, teljesen függetlenül attól, hogy egyébként a férjezettnek milyen a házassága és a nem férjezettnek milyen párkapcsolata van. Ha kapcsolatát nem vállalhatja a külvilág előtt, a képlet még bonyolultabb, még akkor is, ha tisztán érzi, hogy a partnere számára nagyon fontos.
A nők nagy része (nem mindenki) tehát első asszony akar lenni - lehetőleg az egyetlen is, de ha ez nem megy, akkor legalább az első, a first lady. Nagy kérdés, hogy a külvilág szemében első vajon a férje szemében is első-e. Mert bizony előfordul az is, hogy nem éppen. A hivatalosság jelenthet valódi elsőbbséget vagy jelentheti azt is, hogy kényelemből, érdekből, a békesség kedvéért vannak vele. Maga a státusz maximum a törvény előtt garantál előjogokat, de semmit nem mond a házastárs érzelmeiről. Ezért olyan nehéz meghatározni, hogy ebben a játékban kinek mi a valódi értéke. Na persze, a "valódi" szó itt értelmezhetetlen. Mint mindig, az érték csakis a kereslet-kínálat törvényei szerint határozható meg. Vagyis: aki többeknek kell, az felértékelődik, akiért áldozatot hajlandók hozni, az felértékelődik, aki képes a másikat manipulálni, felértékelődik. Vagy a "pár"kapcsolati értéket az határozza meg, hogy kiért szenvednek többet?
De lépjünk tovább: vajon mennyit érhet egy szeretői kapcsolat? Másképpen: lehet-e egy szeretői kapcsolat mély, tartalmas, tartós, fontos, meghatározó, azon túl, hogy a sztereotípiák szerint forró és szenvedélyes, izgalmas és tiltott? Sokan vitatják ennek a lehetőségét. Mivel a szeretői kapcsolatra úgy tekintenek, mint valami átmeneti kellemetlenségre (vagy kellemességre), ami ideig-óráig tud működni, aztán törvényszerűen kipukkad, mert az ember úgymond mindenkire ráun (ezt meg gondolom, azok mondogatják, akik reménykednek benne, hogy így van, de akkor a házastárssal kapcsolatban fokozottan igaz kellene, hogy legyen), egyértelmű számukra, hogy itt valami talmi, múló, felejthető dologról van szó. (Amúgy attól, hogy egy kapcsolat, egy kaland nem hosszú életű, lehet nagyon fontos is.) Természetesen semmi nem örök, és a szeretői kapcsolat is befejeződik egyszer, bár lehet, hogy csak a halál vet neki véget, ahogy a jobb házasságoknak... Alig hiszem, hogy a kapcsolat jellege, a szereplők egymáshoz viszonyított státusza határozná meg annak értékét: ezt mindig csak a benne résztvevők érzik. Persze korántsem valószínű, hogy egyformán, sőt, az sem, hogy ez az érzés konstans. De egy biztosnak látszik: kívülről, pusztán abból, hogy xy milyen státuszt vallhat magáénak, egy kapcsolatról nem tudunk értékítéletet mondani - noha ez a tény sosem tartotta vissza a népeket attól, hogy folyamatosan ezt tegyék.
Ehhez a témához illeszkedett még egy kérdés: van-e értelme (?), legitimitása, értéke egy olyan férfi-nő, szexet is tartalmazó kapcsolatnak, amelynek nem célja a későbbi együttélés, amely úgymond nem tart sehová? Kell-e, hogy a kapcsolatok tartsanak valahová, és ez a valahol mindenképp az együttélés kell-e legyen? Ha pedig ez szóba sem jöhet, akkor van-e létjogosultságuk? Utóbbi kérdések nem az én agyamból pattantak ki, a válaszomat ismeritek, de vitassuk meg ezt is.