A hűtlenség ábécéje

Mindent a hűtlenségről, félrelépésről, megcsalásról! Amiről nem szokás nyíltan, tabumentesen és szenteskedés nélkül beszélni. Férfi és női szemmel egyaránt.

Ennyien vagytok

Térkép

Hűtlenség a Fácsén

Friss topikok

Innen érkeztek a blogra

Megunt testek

2013.05.27. 07:18 skarlát betű

Nemrég magánüzenetben keresett meg egy doctorwho nevű olvasó, és váltottunk pár levelet. Az őt érintő témával, a női partner iránti vágy megszűnésével foglalkoztunk már egy fikciós vendégposzt erejéig, de ez a történet mindenképpen figyelmet érdemel, nem csak azért, mert valóságos, hanem azért is, mert mellbevágóan őszinte, akkor is, ha ez nem vet jó fényt arra, aki elénk tárja. Talán nem is olyan ritka az a probléma, amit felvázol.

Nedovoljno-intime.jpg

Doctorwho levelei alapján készítettem egy összeállítást, az következik itt. Nem akarok állást foglalni, azt majd a kommentekben megteszem, ahogy reményeim szerint ti is.



Hét éve vagyunk együtt a párommal, nem házasodtunk össze, 4 éve együtt is élünk. Én mindig amolyan magányos farkas tipus voltam és vagyok is. Sajnos pár év alatt rá kellett jönnöm, hogy az együttélést nem nekem találták ki. Idegesít, hogy mindenről be kell számolni, hogy kérdezget mindenfélét, de ami a legrosszabb, hogy elkezdett "házisárkányosodni" parancsolgat. Mikor ennek a jelei először megjelentek, mondtam, hogy ez nálam nem fog menni.

Azonban vannak pozitívumok is, nagyon kedves nő és nagyon szeret. Mindent megtesz, csak sajnos részemről már elmúlt a lángolás, szeretem ugyan, de meguntam a testét. Egyáltalán nem vonz, ez kb másfél éve kezdődött, akkor még lehetett kicsit javítani a dolgon különböző fehérneműkkel, apró változtatásokkal, stb... de hónapok óta már az sem segít. Azt hittem, hogy velem van a baj, ez vezetett rá, hogy először félrelépjek. Azon az estén minden fantasztikusan ment egymás után 2x-3x is elég hosszan, így biztos, hogy nálam minden rendben (már ami a fizikai részét illeti). Gondoltam, ez a kis kerülő segít, hogy otthon is jobb legyen, de ugyanúgy semmi.

Pedig ő próbálkozik, még edzeni is elkezdett és már egész jó alakja van, de egyáltalán nem kívánom. És sajnos érzéke se nagyon van az erotikához.

Szívesebben laknék egyedül és csak időnként vinnék fel valakit, de több okból nem szeretném elhagyni a barátnőmet. Egyrészt sok mindent köszönhetek neki, mindig segített mindenben, másrészt - és ez a legnagyobb akadály -, ő egyedül nem tudna megélni. Nem az a típus, aki lakótárs mellett meglenne, viszont nem keres annyit, hogy egyedül el tudja magát tartani. Ha elhagynám, akkor mehetne vissza vidékre (nincsenek a városban barátai sem, csak otthon), ott pedig gyakorlatilag semmi lehetőség nincs. Úgymond vége lenne.

A napokban azon gondolkodtam, hogy szerintem ő is tudja, hogy mennyire függ tőlem és talán, ha elmondanám, hogy szeretőim vannak, még esetleg azt is elfogadná, csak el ne hagyjam. Ha ez megtörténne, azt hiszem, csak rosszabb lenne, mert mikor nem megyek haza, neki fájna, hogy mással vagyok, engem meg a lelkiismeret furdalna.

Ő még fiatal, csak huszonéves, és ha egy kicsivel erősebb lenne lelkileg, akkor a döntés egyértelmű lenne, így viszont nem merem megkockáztatni, hogy esetleg ártson magának...

Talán ott hibáztam, hogy ez volt az első komolyabb kapcsolatom és tudni akartam, milyen együtt élni valakivel. Az első pár évben nem derült ki, hogy baj lenne, mert többször költöztünk, munkahelyet váltottunk, szóval volt elég változatosság az életünkben... De most, hogy egy ideje nyugi van, megjelentek a gondok, én pedig rájöttem, hogy nem nekem való az együttélés, zavar, hogy valaki mindig itt van. Plusz nem is kívánom testileg.

Persze változtam én is, akkor még nem volt nőideálom, most már van. Jobban szeretem a nőies nőket (magassarkú, harisnya, hosszú haj), ő viszont az életben nem vesz fel magassarkút, és nem öltözik nőiesen. Erről többször is beszéltem vele, nagyon nagyon tapintatosan,  de mikor megéreztem, hogy magára veszi, gyorsan kihátráltam és viccesre vettem a dolgot, mert tudtam, ha erőltetem, akkor elsírja magát...

Az elmúlt pár hétben rájöttem, hogy nekem nem érzelmileg/lelkileg van szükségem szeretőre, csak a testiség miatt. Azt is érzem, hogy a mostani szeretőmet kezdem lassan megunni, szóval másfelé is nézelődök, ami azt jelenti, hogy valószínűleg váltogatni fogom őket időnként. Azt hiszem, sajnos nagyon hamar megunom a másik testét.

Még egy kis adalék infó: soha sem hittem, hogy én ez a fajta szemét típus vagyok. Fiatal korom óta az igazit kerestem, családot akartam... De most, hogy elmúltam 30, pont ellentétesen gondolom: nekem nem kell állandó partner. Valahogy az elmúlt 4 év együttélés során teljesen megváltozott a gondolkodásom. Egyetlen dolog maradt meg, miszerint magányos farkas vagyok és mivel régen is az voltam, gyanítom, ez nem fog változni.

386 komment

Címkék: kényszerhelyzet megunt test eltűnő libidó

A bejegyzés trackback címe:

https://hutlenseg.blog.hu/api/trackback/id/tr165312653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pilar ternera 2013.05.30. 15:15:01

@skarlát betű: igen, ebben lehet igazság. az én tapasztalataim ilyetén módon egy álomvilágba illenek leginkább, ugyanis csak rendes férfiakat sodort elém az élet, akik akartak szőröstül-bőröstül. nem filóztak az aktuális státuszomon... de elismerem: nagy mázlim van/volt.

Cica7 2013.05.30. 15:23:02

@pilar ternera:
De jó neked...Mi meg küzdünk azokkal, akit nekünk dobott a gép.:)))

pilar ternera 2013.05.30. 15:28:33

@Cica7: nem is panaszkodom soha. viszont volt olyan szakasz az életemben, amikor 2 rendes ember közül kellett választanom (egyik a gyerekem apja) és abban a küzdős időszakban sokat tanultam a kapcsolatokról, magamról...

Cica7 2013.05.30. 15:35:40

@pilar ternera:
Hm...akkor lettél szerelmes az újba?
Jól döntöttél, így utólag elgondolkodva?

pilar ternera 2013.05.30. 15:54:07

@Cica7: igen, akkor. jól bizony, egy pillanatra sem bántam meg.:-) egyetlen ilyen váltást sem bántam meg, mindegyik sokkal jobb volt, mint amiből kiléptem és mindből tanultam.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.05.30. 21:45:32

@pilar ternera: A saját státuszukon se filóztak?
Sztem az ilyen nagy döntéseken nagyon sokat kell gondolkodni.
Éltél valaha egyedül egyébként?

mangalor 2013.05.30. 22:32:46

@pilar ternera: minden attól függ, h a nő mennyire csalódott. mondjuk, ha magamból indulok ki. én totálisan elveszítettem a bizalmamat a férj felé, pedig meg se csalt. és ha nincs bizalom, akkor semmi sincs, csak az egyedüllét érzése, és hiába fogadkozik, nem tudsz hinni már, és akkor úgy érzed, ennél még az egyedüllét is jobb. de gyerekekkel minden ezerszer árnyaltabb... nem olyan könnyű a leválás, és a visszafordulást miattuk erőlteti az ember... de van egy pont, ahonnan nincs visszaút.

mangalor 2013.05.30. 22:40:08

@Cica7: annyira megértem, miért is nem akarsz borítani, és ez annyira satu helyzet:(
@pilar ternera: én is ebben reménykedem:) mármint, h rendes embereket sodor az élet még mellém... de legalábbis a közelembe. a férj előtt is szerencsém volt ebben a tekintetben, és végül is a férj is rendes... de legalábbis sokáig nem lehetett okom panaszra:)

pilar ternera 2013.05.31. 05:50:52

@skarlát betű: ùgy értettem a " nem filózást", hogy az nem volt akadály. h pl. épp férjnél vagyok vagy gyerekem van. amúgy naná, h volt filózás rendesen. pl. azon, h Ő szétrobbanthat-e egy családot, ahol gyerek van? de az sosem volt kérdés, h Ő nevelné-e az én gyerekemet. remélem érted...

hát, úgy több évig sosem voltam egyedül, de rövidebb ideig persze voltam.

pilar ternera 2013.05.31. 05:52:18

@mangalor: mi miatt nem bízol már benne?

Cica7 2013.05.31. 08:49:31

@mangalor:
Azért a büszkeségem hadakozik a józan ésszel.:))

ghost recon 2013.05.31. 08:54:18

Egyszerűen nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy túl jó dolgotok van. Pedig -isten bizony- próbálom.

pilar ternera 2013.05.31. 09:54:25

@ghost recon: pl. annak a lánynak, akit a férje szinte bárkivel megcsal és még haza is viszi neki a kórságokat? aztán még csodálkozik, hogy az asszony már nem akar vele szexelni? miközben meg szereti a férjét... hát, ha te ezt irigyled, akkor neked tényleg állati sz.r lehet... :/

Cica7 2013.05.31. 10:04:18

@ghost recon:
Lehet, hogy neked sem kerek az életed, mint az emberek nagy többségének, máskülönben miért érdekelne az itt folyó téma...
Bizonyára meg van a magad keresztje, amit vinned kell....

ghost recon 2013.05.31. 10:13:35

@pilar ternera:

Annyira nem, elvégre nem én panaszkodom.
Mindazonáltal neki is. Akit fűvel-fával csal a férje, és ő közben még szereti is, de nem szexel vele, az még nem jutott elég mélyre. Tehát túl jó dolga van.

ghost recon 2013.05.31. 10:14:56

@Cica7:

Természetesen, hiszen az ember élete tele van külső és belső, természetes rázkódtatásokkal. Hol itt a probléma?

pilar ternera 2013.05.31. 10:18:59

@Cica7: mondjuk engem sem azért érdekel, mert keresztem van éppen, de volt mikor érintett a téma, ezért vagyok itt.

@ghost recon: kicsit magas a ló, és lekicsinylő a stílus. kívánom neked, hogy sose kelljen ilyesmivel szembenézned!

ghost recon 2013.05.31. 10:23:11

@pilar ternera:

Én is kívánom magamnak. Mindazáltal miből gondolod, hogy soha nem is kellett szembenéznem semmivel? Olyan dolgokkal néztem szembe, hogy sokszor csak a vakszerencsén múlt, hogy itt vagyok és írhatok. Nem az eszemen, vagy az ügyességemen.
Onnan tudom, amit mondok, és nincs benne rossz szándék, még ha néha úgy is tűnhet.

pilar ternera 2013.05.31. 10:25:19

@ghost recon: ha viszont kellett, akkor lehetnél kicsit empatikusabb is. nem vagyunk egyformák, különbözőképpen birkózunk meg a helyzetekkel...
akkor biztos, csak úgy tűnik... :)

Cica7 2013.05.31. 10:32:54

@ghost recon:
Panaszkodtam igaz, de ez egy ilyen hely, ahová beöntjük a szennyest....
De lehet igazad van és nem értékelem, hogy nekem jódolgom van.:((
Mi az, amit nem veszek észre?

ghost recon 2013.05.31. 11:08:17

@Cica7:

Nem tudom. Nyilván keveset tudok a történetről.
De valami biztos benne tart ebben a történetben, ellenkező esetben nem lennél benne. Évtizedes tapasztalatom mondatja velem: az ember akkor változtat az életén, amikor az előző szituáció már elviselhetetlenné válik. És az elviselhetetlenhez képest még jó dolgod van.

pilar ternera 2013.05.31. 11:09:42

@ghost recon: így sokkal jobban hangzik. :)

ghost recon 2013.05.31. 11:12:46

@pilar ternera:
Mindenki úgy beszél, ahogy tud. Guth szertartásmester másként, mint Palivecz kocsmáros. Én így tudok.

pilar ternera 2013.05.31. 11:24:11

@ghost recon: de látod, így már leesett rendesen, amit az előbb is írtál, csak másképp.
Guth sem biztos, hogy cizellált, ha kihozzák a sodrából és Palivecz is biztos kimossa a száját, ha az őrgróf jön be az ivóba.

ghost recon 2013.05.31. 11:56:19

@pilar ternera:

Lényeg a lényeg, én elég régóta tudom, hogy az emberek jelentős része nem hűséges. Azért nem hűséges, mert unatkozik. Ahogy a nagyanyám mondta: jódógában nem tudja mit is csináljon.

Dolgoztam olyan cégnél, ahol rengetegen voltunk egy épületben, férfiak és nők együtt. Ráadásul sok házaspár mindkét tagja dolgozott ott. És mivel alapvetően állami cég volt, hát unatkoztak a népek, és orrba-fülbe kúrták egymást. Akkora szarokba manőverezték így bele magukat, hogy magam is csodálkoztam néha.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.05.31. 13:41:14

@Cica7: @ghost recon: Minden viszonylagos, persze, egy éhezővel összevetve nekünk a civilizált, mondjuk úgy, h nyugati világban kurvajó, és ne is panaszkodjunk semmiért...
Ennek alapján sehová se fejlődnénk, tipikusan az ilyen érveket hangoztató emberek szoktak belefásulni az életükbe fatalista módon, és másoktól is elvárják, hogy ugyanúgy belefásuljanak és szar legyen nekik. De azért ők is panaszkodnak, főleg úgy, hogy másokat ekéznek, mert azok nem dolgoznak annyit, mint ők, meg nincs annyi betegségük, mert az ilyen ember gyűjti a szerencsétlenséget.
Biztos van, aki unalomból hűtlenkedik, de akkor azt is mondhatjuk, h unalomból főzünk, unalomból dolgozunk (mert hát élhetnénk egy barlangban is, minek olyan magas életszínvonal), unalomból olvasunk, tanulunk, sportolunk, stb. Valamivel csak el kell tölteni az életet :P Lehetőleg ne unalmas dolgokkal.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.05.31. 13:44:23

@ghost recon: Ja, még az unalomhoz: rossz dolgában is simán hűtlenkedik az ember, háborúban, világégés közepette, mikor aztán végképp nincs kinyalva a segge. De azt nem tudom, ha te ennyire tudod a magyarázatot, miért kommentelsz ennyit - unalomból? :P

ghost recon 2013.05.31. 14:05:25

@skarlát betű:

Érdeklődésből.

Nem feltétlen kell személyesen érdekeltnek lennem egy témában ahhoz, hogy megragadja a figyelmemet. Például állatkertbe is járok, pedig nem vagyok sem zsiráf, sem orrmányos hangyász.
Ezen a helyen az fogott meg, hogy úgy beszéltek hűtlenségről, csalásról és megcsalatásról, hazugságról és sunnyogásról, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.

mangalor 2013.05.31. 14:37:09

@pilar ternera: mert ezerszer átvert, mert magamra hagyott újra és újra, és megígérte, h megváltozik és aztán persze mégsem. egyszer úgy fogalmaztam, h engem a munkával csalnak 10 éve, és ez még rosszabb, mintha ténylegesen lett volna néhány nő az életében. szinte az összes problémám abból fakad, h ilyen hosszú időn keresztül a sokadik voltam a sorban, az első helyen a munka. ez így persze nem hangzik tragikusan, de az, és teljességgel kapcsolat és szerelem romboló.
@ghost recon: ez tipikus férfi reakció. mostanában beszéltem egy huszonéves fiúval erről (igaz, csak nagy vonalakban), és dettó ez volt a véleménye, nekem túl jó dolgom van, mit ugrálok. sajnos egyikőtök sem lát bele a kapcsolatokba, ki mit,és hogyan élt meg... és kívülről nagyon könnyű következtetéseket levonni, okosnak lenni, mit kellett volna nekem (vagy Cica7-nek, vagy bárki másnak) másként csinálnom (az fel sem merül, h esetleg a férjnek kellett volna másként tennie valamit). 10 éves házasságban már nem csak az van benne, hogy jó dolgom volt-e vagy sem, az alatt az idő alatt már olyan folyamatok mentek végbe, annyit változtak a résztvevők, hogy nem lehet annyival elintézni, hogy az egyiknek túl jó dolga van. ez egyrészt igazságtalan, mert azt feltételezi, hogy az egyik mindig csak kap, ki van szolgálva, tenyéren van hordozva. pedig lehet, h ezek közül semmi sincs meg és az a nyomorult nő mindössze annyira vágyik, hogy egy icipici figyelmet kapjon. egyetlen órát a napból, ami csak a kettejüké. ez nem túl jó dolog, ez már az a szakasz, amikor nem számít.

Cica7 2013.05.31. 14:37:45

@ghost recon:
Elég világosan írtam, hogy mivel egyszer már borítottam és kezdtem a nulláról anyagilag( munkahely nélkül, pici babával, egyedül ) valahogy ez most nem lehet opció ebben a szánalmas világ munkahely nélküli világban.
Majd sok-sok év múlva, már ismét egy normális egzisztenciában élve, több gyerekkel immár, de mert nekem olyan szar lelkileg, hogy inkább ismét borítok, szerinted, mennyire megoldás?????
Na, a szegénységnek és a "remek " újrakezdésnek ugyan mennyire tehetem meg a gyerekeimet??
Bár van egy érzésem, hogy azt akarod bemagyarázni a történetembe, hogy én is vígan szeretőzöm, és pont magasról teszek abba, amiben élek, jelenleg nem így van.
De bármennyire vagyok az igazság bajnoka, és büszke vagyok ( még egyelőre ) talán a körülmények még felülírják e nemes jellemet és inkább magamra rántok egy jóképű, és izmos testű kollégát...mert te ezt gondolod.....
Elég szánalmas, az, hogy te valahogy olyan, mintha hazugnak állítanál be, pusztán, mert olyan érzésed van?
Miután olyan ostoba vagyok,hogy nem látom a jó dolgokat, azt hiszem átmegyek olvasó üzemmódba, mert még mindig nem olvastam tőled, hogy miért is van nekem jó dolgom?:((
Arra még mindig nem kaptam választ, pedig te nagyon okos lehetsz....

( erre nincs szmájli, szomorú fejcsóválást képzelj el...:(((

ghost recon 2013.05.31. 14:47:07

@mangalor:

LOL!:) Tehát túl jó dolgod van.

ghost recon 2013.05.31. 14:48:56

@Cica7:
Furán használod a nyelvet. Van ennek valam speciális oka?

mangalor 2013.05.31. 14:54:56

@ghost recon: ugyan nem értem, h ez neked miért annyira vicces, de nem megyek bele, ugyanis igazából nem érdekel, mi a véleményed. hidd azt, h te jobban tudod, és örülj neki.

ghost recon 2013.05.31. 14:57:22

@mangalor:

Én a helyedben még toppantanék a lábammal is.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.05.31. 15:02:39

@ghost recon: De már többször utaltál rá, hogy személyesen is érintett voltál, vagyis a dolog emiatt is izgat. Meg persze nagyon ráérsz :)
Amúgy a világ legtermészetesebb dolga, messze megelőzve sokminden mást, amit természetesnek veszünk, egyidős az emberiséggel (noha az állatvilágban is előfordul).

pilar ternera 2013.05.31. 15:02:49

@mangalor: @Cica7: szerintem abból a szempontból érthető @ghost recon érvelése, hogy aszongya: "az ember akkor változtat az életén, amikor az előző szituáció már elviselhetetlenné válik."

tehát, mivel nem változtattok, ezért még el tudjátok viselni.

persze, hogy nem arról van szó, hogy boldogságban és rózsaszín ködben, de valamiért még benne vagytok. ezt fogalmazza úgy, hogy "túl jó dolgotok van". én ezt nem venném szó szerint!

és ebbe az is belefér, hogy közben nagyon sz.r az egész...hogy egyedül vagytok...hogy boldogtalanok vagytok.

ghost recon 2013.05.31. 15:04:44

@skarlát betű:
Az állatvilágban? Hazugság? Csalás?
Ezt gonold át újra, kérlek!

ghost recon 2013.05.31. 15:06:17

@pilar ternera:

Hadd utaljak itt egyik kiváló barátnőm szólására, már idéztem ugyanezen a blogon, de nem tudom elégszer elmondani: "Minden szituáció egyértelmű szituáció."

pilar ternera 2013.05.31. 15:09:31

@ghost recon: kiegészíteném: "...még az egyértelmű szituációkban is több ember szempontjait kell figyelembe venni!"

persze csak akkor, ha nem önző az ember a végtelenségig!
nem kell messze menni: mondjuk gyerekek.

de ha másra gondoltál, fejtsd ki, kérlek!

ghost recon 2013.05.31. 15:15:00

@pilar ternera:

A gyerekek érdeke sem lehet, hogy egy hazugságon alapuló kapcsolatban nőjenek fel, vagy abban tartósan létezzenek. Páratlanul tud ártani a szellemi és morális fejlődésnek az ilyesmi, ugyanis a közvélekedéssel ellentétben a gyerekek nem hülyék, és ha nem is tudják színről-színre, hogy mi a pontos helyzet, azért megérzik.
Mint arra SB utalt, valóban említettem, hogy voltam érintett hasonló történetekben, de mindig teljesen tisztában voltam azzal, hogy egy kifordult és tarthatatlan helyzetről van szó, és sosem próbáltam hozzá ideológiát keresni.

pilar ternera 2013.05.31. 15:20:24

@ghost recon: nem is arra gondoltam, hogy egy deklaráltan döglött kapcsolatot kell fenntartani a gyerekek miatt!!! isten ments!
teljesen egyetértek azzal, hogy az rendkívül káros és nem mutat jó példát a ffi-nő kapcsolat vonatkozásában.

én arról beszélek, amikor még nem halott a dolog egészen, de lehet, hogy gyerekek nélkül könnyebben dönt az ember a szakítás mellett (mert az könnyebb-ez sem biztos!), bár a kapcsolat még nem menthetetlen és talán a gyerekek miatt is érdemes életet lehelni belé. persze ehhez mindig 2 ember kell!
tehát, amikor talán nem is annyira egyértelmű a szituáció! ;)

ghost recon 2013.05.31. 15:24:29

@pilar ternera:

A szituáció ott is egyértelmű. Aki szeret, nem csal meg, akit szeretek nem csalom meg. Aki megcsalt, nem szeret, és a többi és a többi.
Olyan ez, mint az egyszeregy.

Nem lehet hogy egyikünknek újra kéne gondolni, mit ért "szeretet" alatt?

pilar ternera 2013.05.31. 15:26:51

@ghost recon: mondtam én, hogy megcsalás miatt megy tönkre? csak amiatt lehet???
én tudom mit értek alatta.
nem lehet, hogy egyikünknek újra kéne gondolni, hogy mi minden miatt mehet tönkre egy kapcsolat?

neoteny · http://word.blog.hu 2013.05.31. 16:09:00

Férj: "Na de drágám, ez a pohár félig tele van! Mennyit dolgoztunk azon hogy eljussunk idáig..."

Feleség: "Jellemző férfigondolkodás, hogy egy félig üres poharat elfogadhatónak találsz! Évek óta mondom neked hogy nézz már bele abba a pohárba! Miért kell nekem az egész életemet úgy leélnem hogy a pohárban ott van az a hatalmas üres rész?!"

ghost recon 2013.05.31. 16:39:08

@pilar ternera:

Egy kapcsolat természetesen ezer dolog miatt tönkremehet, de ez itt mégis csak a hűtlenség blog.

mangalor 2013.05.31. 17:04:32

@pilar ternera:
szerintem meg pont úgy érti, ahogy fogalmaz:) az a helyzet, h én ezt, dettó ugyanezt rengetegszer hallottam már (nem csak a saját helyzetemmel kapcsolatban), és próbáltam elmagyarázni, megértetni, semmi. mert ezek nem beszélgetések, hanem pökhendi kinyilatkoztatások a részükről, és én ezt nem tudom igazán komolyan venni. ha ő így gondolja, akkor így. én egy próbát tettem, tovább nem érdekel:)

pilar ternera 2013.05.31. 19:24:55

@ghost recon: mégis pont itt van egy olyan kapcsolat az orrunk előtt (mangalor), ahol nem a hűtlenség a legnagyobb gond. az már csak egy lehetséges következmény. talán ez a szituáció sem olyan egyértelmű? lám, lám...

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.05.31. 19:39:40

@neoteny: Haha, kb az első alkalom, h egy állításomat alátámasztod :P
Szórakoztató volt, köszi :)

@ghost recon: Épp, h semmi se olyan, mint az egyszeregy, mikor emberi kapcsolatokról van szó... Meglep, h ennyi agyalgás után még mindig ezt gondolod, ezek szerint nem ugyanazokat a hozzászólásokat olvassuk.
A barátnőd "zseniális" meglátását korábban már minősítettem, ha jól emlékszem. Egyszerű, mint a faék. Nem az összes szitu, hanem ő maga.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.05.31. 19:45:43

@mangalor: Persze, tipikus, és tipikusan romboló. Ismerem, nekem ezt mondták gyerekkoromban, fiatal lány koromban, mikor bármi miatt is panaszkodni mertem, mert bezártak, mert nem lehettek barátaim. Túl jó dolgod van, az a bajod. Mer más éhezik, meg dolgozik 14 évesen, te meg tanulhatsz, tető van a fejed fölött stb.
Az, hogy érzelmileg hogy állnak a dolgok, mindig le volt szarva. Úgy látszik, vagy nem voltak érzelmeik, vagy nem voltak hajlandóak tudomást venni azokról, de főképp a gyerekeikéről nem. Cinizmus? Fantáziátlanság? Érzelmi intelligencia hiánya? Irigység? Ha nekem nem jött össze, dögölj meg te is effektus? Sokminden lehet mögötte.
De az biztos, h senki sincs, aki meg tudja határozni, h neked mitől KELLENE boldognak lenned. Vagy az vagy, vagy nem. És a lehető legrosszabb beletörődni abba, amiben szar.

Cica7 2013.05.31. 19:55:22

@ghost recon:
Na végre valamiben egyetértünk.

"A szituáció ott is egyértelmű. Aki szeret, nem csal meg, akit szeretek nem csalom meg. Aki megcsalt, nem szeret, és a többi és a többi.
Olyan ez, mint az egyszeregy."

Megköszönheted Pilarnak, hogy finomított a szavaidon kissé, vagyis magyarázta, hogy ő mit értett belőle.

Bocs, de kicsit felbosszantottam magam rajtad, így lehet, hogy nem volt nyelvtanilag minden a helyén.:)))

ghost recon 2013.05.31. 20:20:40

@Cica7:

Nem kell ebből ekkora kázust csinálni. Én írok, és aki olvassa, úgy tanul belőle, ahogy akar. Ha nem akar, akkor sehogy. Nincs jelentőségem.

Cica7 2013.05.31. 20:22:13

@ghost recon:
Írtad, hogy voltál hasonló helyzetben...
Megoldottad/oldottátok vagy kiszálltál?

ghost recon 2013.05.31. 20:24:30

@Cica7:

A hasonló helyzet valóban nem volt igazán hasonló, a partnerek egyike valójában súlyos beteg volt.

Cica7 2013.06.01. 15:03:45

@ghost recon:
Mit értesz azon, hogy súlyos beteg?
Mentálisan beteg, pszichopata volt esetleg a partnered?
Te váltottad ki belőle? ? Mi történt?

Azzal, hogy elutasítok, néha én is az állatot tudom kihozni a másikból, ezt értheted lelki terroron, kemény játszmázáson.
Pedig, ha belegondolsz, csak eggyel kevesebb lett a dugható nők száma, hiszen míg rendben voltunk is több vasat tartott a tűzbe.
( persze utólag kiderült )
Lassan én is elgondolkodok azon, hogy ez az állapot ennyire instabillá tehet egy férfit, hogy úgy viselkedjen, mint egy pszichopata....pusztán azért mert nem szexel vele a felesége??

mangalor 2013.06.01. 16:21:14

@skarlát betű: pontosan erről van szó.
"senki sincs, aki meg tudja határozni, h neked mitől KELLENE boldognak lenned." ezt a mondatot (vagy hasonlót) már többször is leírtad, de sosem árt újra és újra felhozni, mert végtelenül igaz. itt (és az élet más területén) is sokan meg akarják mondani a tutit, az abszolút univerzális megoldást, de tudomásul kellene már venni, h nincs ilyesmi. egyének vannak, akik hasonló élethelyzetekben is ezerféleképp reagálnak.

Tylia cordata 2013.06.01. 17:31:44

@Cica7: "...elgondolkodok azon, hogy ez az állapot ennyire instabillá tehet egy férfit, hogy úgy viselkedjen, mint egy pszichopata....pusztán azért mert nem szexel vele a felesége??"

Ugy látom, az okot (pszichiátriai probléma) kevered össze az okozattal (F hütlensége, régóta sok partner, illetve különösen az, hogy téged hibáztat, terrorizál).Ha ez az állapot tartós, akkor súlyosabb a helyzet, mint ahogy Te azt belülről látni véled.

Tanácsom: 1) sürgősen konzultálj szakemberrel (pszichiáter), előfordulhat, hogy még lehet ezen segiteni. (Csak az a kérdés, hogy az kinek, és milyen áldozatokba kerül és hogy megéri-e neked és gyerekeknek?)
2) egy jó ügyvéd tanácsát is kérd ki, mire számithatsz és mit lépjél különböző lehetséges helyzetekben,
3) figyeld a trendet, hogy merre tart a kapcsolatotok, de légy szigoruan objektiv! - ne dőlj be kisebb trükköknek, átmeneti javulásnak.
4) légy nagyon óvatos, kialakulhat ebből veszélyes helyzet is. A lelki terror is borzasztó, de azt előbb-utóbb követi a fizikai bántalmazás is. Ha a dolgok tovább romlanak sürgősen lépj le a gyerek(ek)kel, legyen tartalékod valahol.

Itt nem az érzelmek számitanak (hogy azt hiszed, még szereted), hanem a gyermeke(i)d biztonsága, lelki stabilitása legyen a fő szempont..

ghost recon 2013.06.01. 17:48:09

@Cica7:

Kimondottan súlyos APD-je volt a hölgynek, amit abban az időben én magam nem ismertem föl. Neki meg aztán végképp nem volt betegségtudata.
Hidd el, nem adtam fel túl könnyen, mire végül kiléptem a képből az eredeti súlyom kétharmadát nyomtam csak.
Anyám azt hitte, drogos lettem.:)

Cica7 2013.06.02. 21:23:42

@ghost recon:

Az utolsó pillanatban léptem vissza a válópertől, mert megígérte, hogy megváltozik, mindent megígért, még a párterápiára is hajlandó lett volna, vagy csak úgy tűnt akkoriban.
Majd nem jött el, mondván ez kettőnkre tartozik, hogy rendbe hozzuk. Ő nem akar agyturkászhoz menni, mert utálja őket, meg szerintem fél is tőlük.
A hibás én vagyok abban, hogy elhittem azt, hogy miután borult a bili és a szeretője kitálalt nekem, még azt hittem, hogy lehet rendet rakni.
De a szerető eltűnése sem oldott meg semmit, mert jöttek mások, és ahol lehetett flörtörészett bárkivel, mindegy, hogy családi barát felesége vagy egy ismerősről beszélünk....folyamatosan több nő kellett neki, ezért írtam korábban, hogy itt már szerintem kisebbségi érzés és valami bizonyítási kényszer lehet, ami inkább már a pszichőlógiai esetek közé sorolja az ilyen típust.
Kiderült a rejtett élete(i) és ezért hibás vagyok, mert most már nem tud rejtőzni, de szerintem velem sem tud mit kezdeni, fogalma sincs, hogy mit tegyen, sodródik, és mivel az érzelmei is bizonytalanok az irányomba ( szerintem nem szeret ).

Igen, mivel nem látok tisztán a helyzetben,voltam már szakembernél és ügyvédnél is....

A szakember szerint nem szabadna töltenem az időmet, főleg mikor nem nekem van szükségem a terápiára, hanem neki, mert őmiatta kellene.
Nem ismer el semmilyen pszichológiai problémát, azt mondja, hogy én vagyok a féltékeny és paranoiás, mert képzelem, hogy ő beteg.
Igen, szerintem ez így betegség.

Figyelek, bár mostanában nem látok semmi javulást, de nem is keresi a kommunikációt sem...

Tylia cordata 2013.06.02. 21:59:01

@Cica7: "Igen, szerintem ez így betegség." Igazad van, ez már betegség. És tartok tőle, hogy még nem értetek a végére. Régen én is átestem F-el ilyen időszakon, akkor 3 év gondolkodás után, az egyre romló trend miatt döntöttem a válás mellett, amit a mai napig nem bántam meg és a gyerekek is helyes döntésnek tartották, utólag is.

Okos voltál, hogy kikérted szakemberek tanácsát.

Egyetlen, nem lekicsinyelhető változás azóta, hogy sokkal nehezebbé vált a megélhetés, a válság miatt. Ezt is mérlegelni kell.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.06.02. 22:18:12

@Cica7: Én nem tartom kisebbségi érzés-függőnek vagy pszichológiai problémának, ha valakinek folyamatosan több nője van, ismerek pár ilyen pasit, a világon semmi bajuk nincs. Nagyon kedves emberek és szeretik a feleségüket.
Ez nem mond semmit arról, hogy te férjed milyen, de maga a tény, hogy valaki nőfaló, nem teszi beteggé. Lehet ezt is sokféleképpen csinálni. És lehet a másikat leszarva vagy a másikat szeretve.
Mivel ezeknek a pasiknak semmi okuk nem volt arra, h nekem hazudjanak a nejük iránti érzelmeikről, én biztosra veszem, h tényleg szeretik őket. Az már más kérdés, h a nejük ezt hogy éli meg, ha tud róla. Nyilván van, aki nagyon rosszul, van, aki meg megtanulja jól kezelni.

Hozzátenném, párterápiára én se mennék soha, még akkor sem, ha olyan kapcsolatom lenne, amelynek esélyt adnék, mert nem hiszek benne. Max elmennék egyedül én pszichológushoz, bár a tapasztalataim azt mutatják, hogy barátokkal sokkal többet ér megbeszélni ezeket a dolgokat. Vannak emberek, akik sose fognak megnyílni, és kész, még a halálos ágyukon se. Igen, biztos van ebben félelem is.

Tylia cordata 2013.06.02. 23:43:54

@skarlát betű: itt nemcsak a nőkről van szó, olvasd el pl. a junius 1-i 3 órakor irt levelet. .

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.06.03. 07:27:26

@Tylia cordata: Pontosan emlékszem a problémára, de legutóbb ezt emelte ki és úgy hangzott, mintha magában ezt is betegségként értékelné.

ghost recon 2013.06.03. 08:12:39

@Cica7:

Hát ne haragudj, én eleve megőrülnék, ha a partneremnek titkos élete lenne.

Cica7 2013.06.03. 13:59:38

@ghost recon:
Engem is sokkolt, amikor lebukott, majd jöttek az ígérgetések, hogy rendbe jön minden.....de hullámzás majd itt tartunk most.:((

Cica7 2013.06.03. 15:16:19

@skarlát betű:
Nálam óriási lelki-érzelmi gubancot okozott/okoz a tehetetlenség.
Lehet, hogy azt nem tudom feldolgozni, elfogadni, hogy így viselkedjen valaki velem, és értetlenkedem.
Miért nem szeret és hasonlók.
Bár erre vannak a kényszermegoldások, vagyis szeretőzés, ha velem valaki törődne, mit csesztetném én F-et? Erre gondolsz, hogy túlságosan foglalkozok F-el, mint problémával?

Tylia cordata 2013.06.03. 15:29:38

@skarlát betű: értem, de a két jelenség (tul sok partner és a F. viselkedése a feleséggel szemben) együttesen már komolyabb személyiségi problémát takarhat.

Tylia cordata 2013.06.03. 15:57:07

@Cica7: kétségtelen, hogy valamilyen irányba el kell neked is indulnod, mert ez egy hosszantartó válságnak néz ki, ami önmagától nem fog megjavulni.

Próbálkozzatok megbeszélni, ha nem megy a F-d kitér a beszélgetés elől, az is egyfajta válasz. Neked kell döntened. A saját lelki egészségedet nagyon megviselheti, ha a párkapcsolati válság sokáig húzódik és ez kihat a gyerek(ek)re is.

Lehetőséged többféle van, különköltözés, v. válás, v. kinlódva együttmaradni egy félig nyitott házasságban - ezt próbálgatod most, v. nyitott házasságban együtt élni, vagy titokban szeretőzni, és talán még egyéb opió is van.

Nem kellemes helyzet, de ugy látom, elég körültekintő vagy, tehát ki fogod tudni gondolni a helyzetből való megfelelő kiutat!

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.06.03. 19:19:16

@Cica7: Értem, hogy értetlenkedsz, és meg vagy bántva. Nem ismerem a férjedet, így nem tudhatom, mennyire beteges vagy nem beteges, amit csinál. Csupán annyit tudok, hogy maga a nőzés mint jelenség nem bizonyíték arra, h beteges. Sem arra, h nem szeret - még ha te így érzed is. Lehet, h valóban nem szeret, annyi biztos, h nem vigyázott, de ilyesmi másokkal is megesik...
Sztem azt kell eldöntened, h akarsz-e még tőle valamit, vagy sem. Hosszú távon nem megy ez így, főleg neked elviselhetetlen, ha ő mindig talál magának mást. Egy biztos: nem fog megváltozni. Alapvetően sztem nem, max átmenetileg, vagy a korral csillapodhat, de ezzel se biztatnálak, mert aki egyszer ilyen poligám, az addig marad ilyen, amíg bírja.
Szóval, ha neked ez elviselhetetlen, akkor kénytelen leszel te lépni. Hogy pontosan merre, már neked kell eldöntened. De megértem, h nem könnyű döntésre jutni.

ghost recon 2013.06.04. 08:40:00

@skarlát betű:

Ez egyszerűen hihetetlen, hogy a szerelemhez, , mintszeretethez mennyire más fogalmakat tudunk kapcsolni.
Az én fogalmaim szerint aki szeret engem, az legfeljebb egy szép inget hoz haza nekem és nem kankót.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.06.04. 09:30:58

@ghost recon: Senki nem direkt csinálja. Egy sima influenzát azért elfogadsz a feleségedtől ajándékba? Millió olyan fertőzés van, ami nem szexuális úton terjed és terjesztjük, nem, mintha külön ez lenne az életcélunk.
És persze van olyan, amit szex útján is el lehet kapni, de másképp is.

ghost recon 2013.06.04. 09:35:47

Ne idegesíts már, nem igaz, hogy nem érted amit mondok.
Az szeretet, hogy a párunk hazahoz egy jó nagy kankót, mert stikában felpróbált még pár embert, és valamelyiktől összeszedte? Influenzát ugyabár cseppfertőzés útján kap az ember, és nem feltétlenül baszás közben.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.06.04. 09:52:37

@ghost recon: Nem azt mondtam, h ez a szeretet, hanem azt, hogy attól, h ez történik, még szeretheti a feleségét. A szeretet nem attól függ, hogy hány másikkal dugsz. Tudom, h ezt a legtöbben nem így érzik, de ha már láttál konkrét eseteket, ahol tényleg van szeretet és több párhuzamos partner, el kell fogadd, h ilyen létezik. Ennyi. Megteheted, h tagadod, de attól még létezik.

ghost recon 2013.06.04. 09:57:12

@skarlát betű:
Nekem ugyan nem kell tagadnom semmit, mivel a szeretet, mint fogalom egyszerűen kizárja, hogy valakit szándékosan tévedésbe ejtsek, vagy tévedésben tartsak, annak érdekében, hogy másokkal is kefélhessek. Pláne kizárja, ha annyi fáradságot sem veszek magamnak, hogy legalább a nemi betegségek ellen védekezzek, és így gondatlanul egészségkárosodást okozzak a partneremnek.

Cica7 2013.06.04. 15:55:48

@skarlát betű:

Ok, elmúlik a szerelem, jó esetben azért csak marad a szeretet.
De ez nálam kiütötte a biztosítékot, hogy az ember nem vigyáz magára és a házastársára, az a tisztelet teljes hiánya....nemtörődömség...vagy nem is tudom....
Bár erre a férfiak tudnának válaszolni, hogy azért lehet ennyire nem szeretni a gumit?? :(

Ez is benne van abban, hogy nincs már részemről vágy , mert a tudatomban ott van, hogy úristen mennyi nővel lehetett és kivel lehetett (sajnos volt akivel kénytelen voltam személyesen találkozni, mert megkeresett ) ezek mind-mind elfelé visznek a vágyakozástól és attól, hogy őt kívánjam meg.:(
Aztán az, hogy nem szeretnék semmit elkapni, és itt nem náthára gondolok.:(
Egy idegenre meg csak rábeszélném bizonyára előtte a védekezést.
Már ha egy idegen, pucér pasi előttem lenne...:))
De odáig még hosszú az utam, úgy érzem......:))

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.06.04. 16:05:13

@Cica7: Nem csodálkozom rajta, hogy kiütötte a biztosítékot. Egyébként ilyesmit egyetlen félrekúrásból is el lehet kapni, más meg jobbra-balra kefél gumi nélkül és akkor se kapja el...

Nézd, ha majd oda jutsz, hogy másik pasi, nála aztán végképp nem fogod tudni, hány nővel volt előtte. És a gumiról annyit, hogy előre mindig meg van beszélve... Majd ott, helyben meg kiderül.
Hát láttam én már olyan erekciót, ami a gumi felhúzásának végéig nem tartott ki. Vagyis fel se lehetett rá húzni. Vannak furcsaságok a világban :)

Bevallom, én is utálom a gumit, amúgy, ezért nem lep meg, ha a pasik utálják. Nem mind, de jó sokan. Ettől még persze kell, főleg, ha több partnere van az embernek, meg ha semmiképp nem akar gyereket.

F-ed meg miféle nőket szedett fel, h nem volt bennük semmi diszkréció? Mi az, h felkerestek?

Tylia cordata 2013.06.04. 18:35:16

@skarlát betű: @Cica7: @ghost recon:
Aggodalomra van elég nyomós ok, mivel a negyedszázada jelenlévő HIV/AIDS fertőzés az utóbbi 2-3 évben kezd nagyon terjedni és most főként a heteroszexuális, jól képzett, 30-as, 40-es éveikben lévő, poligám nemi életet élő felnőttek körében. Tehát exponenciálisan nő a fertőzés veszélye.

Gyógyithatatlan a szerzett immunhiányos tünetegyüttes (Acruired Immundeficiency Syndrom), bár kifejlődését lassitani lehet, rendszeresen alkalmazatt és igen drága kezeléssel.

A hepatitis C a májrák fő okozója, nemi úton is terjed (kisebb vérzésekkel, amik előfordulhatnak vaginális és anális közösülésnél is. Leginkább a többek által együtthasznált injekcióstű és fecskendő terjeszti, az intravénás drogosok fele Bp-en már átesett a hepatitis C fertőzésen, laboratóriumi vizsgálatokkal kimutatták. Nehéz észrevenni hogy átesik valaki ezen a fertőzésen, mivel nem jár sárgasággal, csak egy nagyobb hasmenéssel. Kezelhető (ez is drága), de ezzel kivédhető a májrák kialakulása.

Újra terjed a korábban a lakosságból már eltűnt syphillis (vérbaj) is, ami szintén súlyos károsodásokat okoz és a korábban alkalmazott gyógyszerek nem mindig hatásosak..

Mindhárom súlyos fertőzés kivédhető kondom rendszeres használatával. Természetesen a gyakori, ámde könnyen gyógyitható bakteriális, virusos és gombafertőzések terjődése is megakadályozható a gumival..

Ezen tények ellenére a magyar férfiak többsége (vannak erről kutatások) elutasitja a kondomhasználatot, pedig az, hogy valaki megfertőzödött, nem derül ki azonnal, igy a fertőzések vidáman terjednek tovább és ezzel bárki rosszul járhat..

Pl. régen volt, amikor az első babát vártam (és abszolut monogám voltam a házasságomban), amikor kedves férjem megajándékozott egy-két massziv fertőzéssel, még szerencse, hogy hamar meggyógyitott a doki és nem okozott semmi kárt a babának.

Cica, az odarohangálós nőket pedig jól meg kell ruházni, szerezzél be ecélra egy özönviz előtti esernyőt például, vagy pár jó nehéz cserepes virágot és fogadd őket virágesővel! ((-:

No, nem akarok itt senkit rosszkedvre deriteni, de néha erről a témáról sem árt gondolkodni.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.06.04. 20:32:40

@Tylia cordata: A gond az, ahogy M Douglas esete is mutatja, h orális szextől is meg lehet kapni dolgokat, azt pedig csak nagyon "elvetemültek" csinálják védekezve. Bár már olvastam olyan cuccról, ami a nyaláskor használható, csak élő emberrel nem beszéltem, aki látott volna ilyet. Plusz nem hiszem, h a részvevők közül bármelyik nagyon élvezné.

Az igazi biztonsági játékosok sztem nem szexelnek orálisan - az USA-ban elég nagy propaganda is van ellene, vallásos támogatással persze. A többiek meg hazardíroznak.

Tylia cordata 2013.06.05. 01:50:04

@skarlát betű: A HPV-t pl. meg lehet kapni orális szex útján (pl. Michal Douglas ilyen esete olvasható egy nemrég megjelent cikkben).
.
A HIV fertőzés orális szex útján viszont NEM terjed, anális szex útján viszont annál inkább. (a melegek körében is ugrásszerűen nőtt - a felvilágositás és védekezés elhanyagolása miatt - a HIV pozitiv esetek száma).

A vérbaj rendkivül könnyen elkapható és a fertőzés többször is megismétlődhet, ha valaki nem védekezik.

ghost recon 2013.06.05. 07:44:25

@Tylia cordata:

Nem udvarolni akarok, de állati jó valaki olyannak a szövegét is olvasni, aki tudja, mit beszél.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.06.05. 08:16:39

@Tylia cordata: A HPV-re gondoltam az orális szex kapcsán. És elsősorban nem magam miatt aggódom, mert én járok szűrésre. A HIV elkapására kevesebb esélyt látok, lehet persze, h tévedek.

ghost recon 2013.06.05. 08:25:17

@skarlát betű:

Az kiváló, csak a HPV fertőzés nem gyógyítható.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.06.05. 08:34:42

@ghost recon: A HPV fertőzéssel kapcsolatban két elemi hibát véthetünk: túl komolyan vesszük, azaz a fertőzés tényét önmagában is kezelendő betegségnek tekintjük, illetve ha nem vesszük komolyan, és a fertőzött egyént rák veszélyének tesszük ki. A HPV fertőzéssel szemben komoly fegyverünk nincs, bár esélyeinket a monogám életmóddal jelentősen javíthatjuk. A HPV által okozott rákos megbetegedéssel szemben viszont már kellően fel vagyunk vértezve. A citológiai vizsgálat találati pontossága ugyanis 98%, és az első kóros lelet évekkel előzi meg a valódi rák kialakulását. A közelmúltban az évenként végezhető rákszűrő vizsgálat hazánk egészségügyének egyik legnagyobb vívmánya volt.

www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/hpv-fertozes/544

ghost recon 2013.06.05. 08:39:52

@skarlát betű:

A fertőzést, mint olyat nem tekinthetjük kezelendő betegségnek. És hát valljuk be: aki minden éjjel más ágyába ugrik, az attól tart a legkevésbé, hogy rákot kap a nyalástól.:D

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.06.05. 08:49:10

@ghost recon: Ha kialakul a rák, azt lehet kezelni - persze, senki se szeretné.
Azért vicces, h valakinek vagy egyetlen partnere van a fantáziátokban, vagy minden éjjel mással dug, a legtöbb ember egyik kategóriába sem tartozik.
Általában 2 partner játszik, olykor 3-4, és azok is lehetnek állandóak, nem folyton cserélődőek. A teljes promiszkuitás valóban hatalmas kockázat.

ghost recon 2013.06.05. 08:56:07

@skarlát betű:

Ha négy embernek négy-négy állandó partnere van, az egy nemi úton terjedő fertőzés számára valóságos szupersztráda.

Az én fantáziámba elég sok minden belefér, én sem tartós párkapcsolatba születtem bele. Valaki félretájékoztatott, ha azt gondolod, hogy valami bigott, kreacionista, templomjáró nénike vagyok.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.06.05. 09:03:12

@ghost recon: Persze, ha mindenkinek 4 partnere van, akkor az már áttekinthetetlen. Mondtam már, ez valahol hazárdjáték.
De még mindig biztonságosabb az állandó partner, akit ismersz, akivel tartod a kapcsolatot, mint a noname egyéjszakások. Ott aztán fogalmad sincs, kivel voltál és ha elkapsz valamit és jó lenne figyelmeztetni az összes partnert, még csak szólni se tudsz nekik.
Mesélte valaki, hogy összesen 2 partnerrel volt, és valószínűleg egyiküktől kapta el a HPV-t, de mikor szólt nekik, csak felháborodott visszajelzés jött vissza, h mit képzel, biztos nem tőle.
Nem gondolom, h templomi nénike vagy.
Csak azt nem értem, h miért hozza fel mindenki a teljes promiszkuitást, mikor arról van szó, h több, mint 1 partner.

ghost recon 2013.06.05. 09:09:19

@skarlát betű:

Majd én megmondom neked. Azért, mert az egy és a kettő között ebben az esetben végtelenszer nagyobb a kölönbség, mint a kettő és a száz között.

skarlát betű · http://hutlenseg.blog.hu 2013.06.05. 09:11:10

@ghost recon: Remélem, ezt egy matematikai képlettel is bizonyítod :P

ghost recon 2013.06.05. 09:14:57

@skarlát betű:
Ez nem képlet, hanem filozófia kérdése. Majd ha eljön a matek ideje, hidd el, azt is előveszem.

ghost recon 2013.06.05. 09:20:49

@skarlát betű:

Nehéz lesz így beszélgetni, ha nem ugyanazzal a fogalomkészlettel operálunk.

ghost recon 2013.06.05. 09:37:16

@skarlát betű:

Továbbá rövid az élet, hosszú a sír; amelyik kutya ugat, az nem harap; valamint mindent lehet csak akarni kell.

sován 2013.07.30. 09:57:41

Sziaszok! Véletlenül ide tévedtem, és megragadt egy pár gondolat bennem a pasas gondjaival kapcsolatban. Korábban én is kb. hasonló módon csaptam be magam. Ma már másképp látom. Szerintem a eleje és a vége a lényeges, a közepe a bizonyítvány magyarázata. Fontosnak gondolom: egy kapcsolatért ketten felelnek, ezek előtt azonban mindenki magáért, és mivel itt a pasi perspektíváját látom, arról írok.
Érdekes, hogy mennyi felmentést gyárt a pasi magának, hogy miért alázza meg a nőt. 1. felmentés: Kényelmes, igyekszik is a nő, fehérneműk stb. Aztán próbaképpen csak félremegy a pasas és megállapítja nem vele van baj.
2. felmentés: A csajnak nincs érzéke az erotikához. Nem keres rendesen és nem áll meg a lábán, még ártana magának.
3. felmentés: A posztoló maga a szemét, és magányos farkas.
Az összes szerintem szimpla gyávaság. Bizonyíték: " többször is beszéltem vele, nagyon nagyon tapintatosan, de mikor megéreztem, hogy magára veszi, gyorsan kihátráltam és viccesre vettem a dolgot, mert tudtam, ha erőltetem, akkor elsírja magát...". Saját magáért nem vállal felelősséget. Iszonyúan szereti magát a pasas, gyáva és önző valójában és nagyon jó szenvedni abban a szarban amit maga alá lapátol, közben úgy tenni, hogy mindez a nő érdekében történik. A helyzet az, hogy pont érzelmileg, lelkileg kellene felnőni ahhoz, hogy rendet tehessen - ha akar. Találja ki mit akar, aztán leülteti a nőt és elmondja azt amit fontosnak gondol. Hát persze, hogy sírni fog, meg szar lesz neki, viszont dönthet, hogy megéri -e neki. Az egészben sehol nincs a nő. A pasi így dönt, úgy dönt, ezt kér, azt kér (minőségibb szex, szexi öltözet, edzzen a csaj, stb) Tkp. a nő nem fontos csak a pasi, nehogy maga előtt rossz színben tűnjön fel. (ő nem olyan aki ott hagyja a nőt aki - a feltételezése szerint - nem tud megélni önállóan) A rossz hír, hogy meg tud. Az is rossz hír, hogy így sosem lesz a pasinak működő párkapcsolata, mert pont, hogy érzelmileg, lelkileg nem nő fel. A jó hír viszont, hogy bármikor felnőhet, vállalhatja a felelősséget magáért, leszámolhat a hülye illúzióival magáról és csajról (úgy általában a kapcsolatokról) és rendbehozhatja a dolgait. Akár úgy is, hogy véget vet a kapcsolatnak és hagy esélyt a csajnak is. Ehhez szükségeltetik némi önismeret, empátia, és bátorság. Ne hazudjon magának és utána másiknak sem. Amit itt leírt annak köze sincs a realitáshoz, az egy kisfiú panaszkodása, hogy jaj ő maga milyen szemét, ugyanakkor mekkora szent. WTF? Először magát becsülje valamire, hogy tudjon becsülni másokat és tudjon igazi kapcsolatokat építeni. Ez nem könnyű és rövid, de legalább nehéz és hosszú :-)
Szép napokat!
süti beállítások módosítása