Nem, eszem ágában sincs elbagatellizálni. Az osztozkodáshoz, a párhuzamos kapcsolatokhoz, sőt, hálózatokhoz nem könnyű hozzászokni. Addig, amíg csak annyit látsz belőle, hogy te félrelépsz, és ez milyen felszabadító érzés, fogalmad sincs, milyen szellemeket engedtél még ki a palackból. Nem csak a saját rabságod, megkötöttséged szellemét, hanem egy csomó másikat is. Egyszerűbb - lelkileg egyszerűbb - monogámiában gondolkodni. Még akkor is, ha az élet (a tiéd és másoké) nem erről szól. Még akkor is, ha te, egyénileg, pusztán magánhasználatra kialakítottál egy megengedőbb gyakorlatot. De ebből életfilozófiát csinálni? Annak szabályait egyformán alkalmazni minden szereplőre? Na ne! Az már nem sétagalopp.
Kemény küzdelemről van szó, és nem csoda, ha sokan belebuknak. Pár hét hűtlenség után úgy találják, hogy már nem éri meg. Sok vele a macera. Képtelenek arra, hogy félretegyék a féltékenységüket, bármilyen oktalan is az. Úgymond tiszta viszonyokat szeretnének. Átláthatóságot. 1+1 rendszert. Nem hálózatot, hanem egymástól elkülönülő párkapcsolatokat. Érdekes, nemrég olvastam róla, hogy a kapitalizmus modellezésénél is 1+1 rendszerrel dolgoztak sokáig, míg elő nem jött a hálózatok elmélete. Amely valójában sokkal közelebb áll a valós helyzethez, mint az 1+1-es változat. De persze bonyolultabb dolgozni vele. Nem igaz ez ugyanígy a férfi-nő kapcsolatok világára is?