Az ünnepek lecsengését egy vita kialakulása kísérte, amely az elvárások jogosságát vagy jogtalanságát, a szeretői kapcsolatban rejlő reális lehetőségeket pedzegeti. Mivel a téma igencsak fontos, és eddig, ha jól emlékszem, részletesebben nem tárgyaltuk még ki, itt a remek alkalom az évkezdésre. 

Az egyik leggyakoribb konfliktusforrás szeretők között, hogy a két félnek különbözőek az igényei, az elvárásai. Lehet, hogy a kapcsolat kezdetén ezek az elvárások teljesen kialakulatlanok, és nem is tudatosulnak, de ahogy két ember közeledik egymáshoz, automatikusan kialakulnak bizonyos remények. Az udvarlási szakaszban a férfiak gyakorta szoktatják a nőket olyan intenzív kapcsolattartásra, amely aztán rendkívül nehezen fenntartható - de a férfiak nagy része nem is igényli, sőt, sok esetben teherként nehezedik rá. Ha egy nő azonban rászokott egy bizonyos intenzitásra, legyen az a telefonálás, az e-mail-forgalom vagy a személyes találkozás gyakorisága, akkor ennek az intenzitásnak a csökkenését vereségként, veszteségként éli meg. 

A férfi tehát kialakít egyfajta függőséget a nőben, aki alapjáraton sokkal inkább igényli a kommunikációt és a folyamatos visszacsatolást - igen, még tetszel, még kívánlak, szeretlek, fontos vagy nekem -, amely elvárásokat generál. Aztán csodálkozik, mikor elvárásokkal szembesül. Mert úgy képzelte, hogy a szeretőség csupa móka és kacagás, azzal van együtt az ember, akivel akar, és akkor, amikor akar. És persze annyi ideig, ameddig akar - vagy tud. Az igényeink azonban nem azonosak. Biztos vannak kivételek, pasik, akik jobban igénylik a kommunikációt és az együttlétet, mint a partnereik, de nem hiszem, hogy tévednék a tendenciában. A nők gyakrabban és hosszabban szeretnek találkozni, és több áldozatot hajlandók meghozni annak érdekében, hogy a találkozások létrejöjjenek. Vagy tévednék?

A dolog akkor kellemetlen, ha az igények nagyon különbözők, és ha a nő nagyon nem tud mit kezdeni többlet-igényeivel. Nős férfi - szingli nő együttállás esetén például a nő szinte bármikor ráér (vagy nagyságrendekkel többször, mint a férfi), de előfordul, hogy mindketten házasok, de a férfi többet dolgozik, vagy sokat utazik, sokkal kevésbé tud elszabadulni. De még akkor is keletkezhet ebből konfliktus, ha a férfi ráérne - csak egyszerűen nincs igénye annyiszor találkozni, kommunikálni, mint a nőnek. Ha több szerető van játékban egyszerre, akkor aztán nagyon nehéz kivédeni a kellemetlen szituációkat. Kire jut több idő, kivel találkozik többet x vagy y... Lehet ezt titokban művelni vagy lehet nyíltan, mindkét esetben borítékolt a frusztráció.

Elvárásaik persze nem csak a nőknek vannak, hanem a férfiaknak is. Például, hogy a szeretőjük ne akaszkodjon rájuk. Noha nem elvárásként tekintenek rá, hiszen általában úgy tartják, nekik aztán nincsenek elvárásaik (ez különben is csúnya dolog, bármit elvárni a másiktól - persze, lehet, hogy csúnya, de az emberi természet már csak ilyen elviselhetetlen), pedig dehogynem: elvárják, hogy a szerető vidám legyen, felszabadult, rajongjon értük  és álljon rendelkezésre, ha nekik úgy tartja kedvük, de ne akarjon többet, mint amennyit ők adni akarnak. Ha a nő mégis többet akar (márpedig nőből van, és ez ezzel jár), akkor fogja vissza magát és ne rendezzen jeleneteket. De hát mi lesz az őszinteséggel? Azzal, hogy legalább a szeretőjével meg tudja beszélni, ami bántja? Nos, az őszinteséget se kell túlzásba vinni. Főleg, ha a kapcsolat fenntartása fontos a nő számára. 

Nyilván van ez fordítva is: van úgy, hogy a pasi akar többet, de ez általában akkor következik be, ha a pasi szerelmes és kimondva-kimondatlanul kizárólagosságra törekszik. Vagyis tolja a szeretői viszonyt a felvállalt kapcsolat irányába. Ilyenkor a nő, aki esetleg nem akar borítani, ugyancsak kellemetlennek érezheti az üldözést, az elvárásokat. Felbukkanhatnak olyan extrém elvárások, hogy a szerető ne szexeljen a hivatalos partnerével, például. Vagy a szingli fél ne keressen magának felvállalható, állandó partnert, amíg a szeretőjével együtt van. Olykor ezek az elvárások kimondatlanok mindaddig, amíg be nem következik a konfliktus, el nem szabadulnak az indulatok.

A nagy kérdés: meg lehet-e beszélni a partnerrel, hogy milyen elvárásaink lennének, és ebből ő mit tud teljesíteni, vagy ez tipikusan olyan neuralgikus téma, amit a legtöbb szeretői kapcsolatban nem tisztáznak és nem is akarnak tisztázni a felek? Inkább megsértődnek, haragszomrádot játszanak, hanyagolják egymást, játszmáznak, kibékülnek, értetlenkednek? Azt hiszem, még magunk számára is nehéz megfogalmazni, mit várunk egy szeretői kapcsolattól (és melyek a korlátok, amelyeket kénytelenek leszünk elfogadni), de ha nyíltan felvállaljuk, hogy esetleg nagyobbak az elvárásaink (egyáltalán vannak!), mint amilyenekre a partnerünk gondol, vagy éppenséggel sokkal kevesebbet akarunk beletenni a közösbe, mint amennyit a másik szeretne, akkor az könnyen tönkreteheti a viszonyt. 

A vita a másik posztban már elindult, itt lehet folytatni!